Februárban kezdődnek parlamenti egyeztetések az államfőválasztásról – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikust arról kérdezték, hogy a sajtóban megjelentek – az atv.hu cikke – szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere válthatja Áder Jánost a köztársasági elnöki poszton. Áder János ötéves államfői mandátuma 2017 májusáig tart.
Kósa Lajos légből kapottnak nevezte a sajtóhírt.
Arra viszont emlékeztetett, hogy elnököt választani a parlament tavaszi ülésszakában kell majd, amelynek bizottsági ülései február 15-én, plenáris ülései pedig február 20-án kezdődnek.
"Tehát február 15-től kezdődően nyílik meg az egyeztetés", és kezdeményezni is fogja, hogy tárgyaljanak majd a parlamenti képviselőcsoportok – közölte a frakcióvezető. Hozzátette, szerinte legkésőbb márciusban erről dönteni is kell, "hogy a szükséges előkészületeket kényelmesen lehessen megtenni, hogy ne szorítson minket az idő".
Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnököt a korábbi államfő megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal kell megválasztania az Országgyűlésnek.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csak örülök Balog Zoltán örömének és boldogan finanszírozom a fizetése mellé a félmilliós
laptopot, a szolgálati autót, telefont. Természetesen ezek költségeit is, mert mégsem tankolhat
saját zsebre. Nyilván valami lakhatási támogatást is kap, mert mégsem nyomoroghat családostul
a XIII. kerületi, 35 négyzetméteres saját lakásban, az nem lenne méltó egy miniszterhez. Ha még
velük él néhány gyerek, akkor el sem férnének.
A 36 négyzetméteres Bükkszentkereszten található nyaraló fele – ezeket az ingatlanokat
régebben vásárolta – szintén kicsi és messze is van. Bükkszentkereszten van ugyan egy
nagyobbacska ház is – 195 nm, 2225 nm telken, amihez öröklés útján sikerült hozzájutni – de az
is messze van. Saját autója meg nincs a miniszter úrnak, úgyhogy én nagyon remélem, bérelünk
neki egy méltó lakást Budapesten.
Azért én szeretném Balog miniszter urat még a jelenleginél is boldogabbá tenni. Javaslom neki,
hogy mondjon le a fizetéséről – például a szegregátumokban élő gyermekek javára , a laptopját
ajándékozza oda a Dóri Házban élő, gyógyíthatatlan betegeknek, a lakhatására fordított
közpénzt pedig ajánlja fel az Igazgyöngy Alapítványnak. Nem várom el tőle, hogy 22 800
forintból éljen, kapjon minimálbért, mint az országban dolgozó emberek jókora hányada. Abból
tartsa fenn a közel 200 négyzetméteres házikót, fizesse a buszbérletet, telefont, internetet, rezsit
és vásároljon ételt, ruhát, gyógyszert. Ha ez sikerült, akkor nyilatkozzon, hogy mennyire jól hasít
a magyar gazdaság és milyen remek dolog itt élni. Hátha akkor nem fog ennyire tetszeni minden
és talál javítanivalót
utasitganá, kitiltogatni próbálna.
Új hozzászólás