Növelni kellene a halfogyasztást Magyarországon, mivel a hal az egyik legegészségesebb étel – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára.
Hozzátette: a magyarországi évi 6,0-6,2 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás igen alacsony, jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól is, ami évente és fejenként 20 kilogramm körüli.
Zsigó Róbert elmondta: az agrártárca évek óta népszerűsítő kampányokkal, halvásárokkal ösztönzi a halfogyasztást országszerte, azzal a céllal, hogy a magyar családokban ne csak az ünnepnapokon kerüljön halétel az asztalra.
Ösztönözni szeretnének mindenkit, hogy rendszeresen fogyasszon halat, ami nemcsak egészséges, hanem finom is – emelte ki Zsigó Róbert.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bár"47000 forintból meglehet élni.
A qrva anyádat, még tejfölre sem telik te tetű !
Majd a gyomrom, az agyam, az ízlelőbimbóim, az erszényem dönti el, hogy mit egyek!!!
VILÁGOS!!!
KÖCSÖG!!!
Tavaly történt, hogy az a (szemét, gyarmatosító) Európai Bizottság akciót indított a korszerű
táplálkozás megismertetésére. Ennek keretében ezek a rohadékok belenyúltak a
függetlenségünkbe, és rákényszerítettek minket, hogy fogadjunk el körülbelül 135 millió forintot. Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, mert az akció magyar felelősei eltitkolták. Persze érthető, mert ha nyilvánosságra hozták volna, akkor pontosan lehetne tudni, hogy ebből mennyit loptak el, és talán még azt is, hogy ki lopta el.
Ebből a körülbelül 135 millió forintból egy éven keresztül 3500 családnak kellett volna minden
hónapban egy ajándékcsomagot kapnia a megismertetésre szánt zöldségekből és gyümölcsökből. Kiszámolható hát, hogy egy- egy ajándékcsomagba körülbelül 3200 forint értékű zöldséget és gyümölcsöt lehetett volna tenni. Ezzel szemben az akció bonyolítói a csomagokat összeállító cégtől 2 euró (kb. 600 forint) értékű csomagokat rendeltek.
Hova lett a csomagonkénti 2600 forint, vagyis az összesen 109 millió forint különbözet? Persze biztosan le van papírozva. Nyilván megvannak a számlák a szállításról, az akció
reklámköltségeiről, hatástanulmány készítéséről és a Fideszhez közeli bonyolítók béréről.
Ennyiben biztosan különbözünk a harmadik világbeli diktatúráktól. Ott nem papíroznak, csak
zsebre vágják a pénzt. De azért érdemes összegezni: az Európai Bizottságtól kapott pénz 26
százaléka ment a csomagokra, vagyis az eredeti célra, és 74 százaléka nem tudni, hova. Érdemes hát titkolózni!
Náluk van a bölcsek köve. Gondolják ők.
Minket meg mint dedósokat, szellemileg visszamaradottakat kezelnek.
Le velük!!!
coub.com/view/16icr
2013 végére össze is jött 163 000 kilométer. A több mint 4 milliós üzemanyagszámla nem szerepel a vagyonnyilatkozataiban.
index.hu/belfold/2014/03/24/zsigo_negyszer_korbeautozta_a_foldet_baja_penzen/
Új hozzászólás