A Magyar Időknek azt mondta, tudja, hogy megszólalása a munkája végét jelentheti a fővárosi önkormányzatnál, mert múlt héten írásban is megkapta, hogy nem nyilatkozhat migrációról – nyilatkozta Földi László, a főpolgármester tanácsadója, egykori hírszerző tiszt.
Az interjút Tarlós István tekintheti akár felmondólevélnek is, hiszen munkaköre egy része a migrációval volt kapcsolatos.
Földi múltidőben beszél arról, hogy többek között egy koncepció kidolgozása volt a feladata annak elkerülésére, hogy no-go zónák alakuljanak ki Budapesten, ha bármilyen uniós kényszer miatt tömegek érkeznének a fővárosba.
Hogy érthetőbb legyek: nem ismétlődhet meg még egyszer a 2015-ben a Keleti pályaudvarnál kialakult szituáció.
Az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója elismeri az Echo TV-ben megjelent 40 másodperces interjúrészlet félreérthető lehetett, de az egy húszperces beszélgetésből kiragadott gondolat volt, az eredeti interjúban ugyanazt mondta, amiről már két éve beszél, őt is meglepte, hogy azok, akik most felháborodtak, korábban nem tiltakoztak.
Ő is hibázott, rutinos nyilatkozóként a megvágott anyagot ellenőriznie kellett volna, de nagyobb bajnak tartja, hogy egy rendkívül súlyos problémát, a migrációt szubjektív üggyé degradálják. Földi László szerint – a főpolgármester nyilatkozataival ellentétben – személyesen nem beszéltek Tarlóssal, azt is csak az újságokból tudta meg, hogy nem nyilatkozhat migrációs kérdésekről.
(24.hu/Magyar Idők)
Cikk- és címlapkép: Youtube
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amúgy is tök sóbert norbi volt az ipse, update 2.
Mr. Defend nem hagyja magát, ütet nem lehet megvásárolni
Most azt hagyjuk, hogy már az is erősen véleményes, hogy egy ilyen barom – aki a médiában már okadatolta kvalitásait – hogyan is kerülhet egy főpolgi kabinetjébe. Mint ismert még egy hónapja sincs, hogy a Főváros első emberének Lázároskodásán (Budapestinfo) elhangzott, hogy „Amíg tanácsadó a fővárosi önkormányzatnál, addig soha többet nem nyilatkozhat migránsügyben Földi László”!
Nos arról nem szól a fáma, hogy bármi más történt volna, hogy nem rúgták ki az biztos. Ennek ellenére a párt központi napilapja vezető írása „FÖLDI LÁSZLÓ: A MIGRÁCIÓ NEM SZEMÉLYES ÜGY”, sőt a főoldali kínálóban így szerepel: „A volt hírszerző a tiltás ellenére az Európát fenyegető illegális bevándorlásról beszél a Magyar Időknek adott interjúban.”! Sőt a cikk így kezdődik (azoknak, akik ne emlékeznének???): „Bár Tarlós István főpolgármester letiltotta a migrációval kapcsolatos nyilatkozatokról főtanácsadóját, Földi Lászlót, az egykori hírszerző úgy döntött, megtöri a hallgatást és interjút ad a Magyar Időknek. ”!
(árokba)
Minh Főiskola KISZ-bizottsági vezetője, a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségének
hírszerző tisztje, az MSZMP tagja és alapszervezeti titkára, az Információs Hivatal műveleti
igazgatója, a híresen hírhedt Nyírfa-ügy főszereplője, a Fidesz által 1998 után állami
megrendelésekkel kitömött, ezáltal milliárdos forgalmúvá duzzadt Defend őrző-védő biztonsági
vállalat vezetője, számomra ismeretlen okokból biztonságpolitikai szakértőnek nevezi magát.
Mit akartál kinyögni debil? Rajzold le! Tolmács sehol - te f@sz? Magyar nem menni?
Nincs a közeledben pszichiátria, debil?
Ne kapkodj debil, úgyis megkapod a pofádra valót!
Új hozzászólás