Az emelés mértéke attól is függ, hogy a járandóságot mikor állapították meg.

Ennyivel nőnek a nyugdíjak januártól
Illusztráció: Pixabay

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben, vagy annál korábban állapították meg a járandóságot – jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán közölte, a 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. Emlékeztetett, a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba.

A miniszter szerint ezt figyelembe véve egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj 4 325 forinttal, vagy 3 390 forinttal emelkedik. 

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
És megjött a Viktor-ajándék. Bár a rendeletet még Bajnai alkotta. De most a miniszterelnök virít. És legyünk ezért hálásak? Mert küldte Magyarország kormánya. De csak azért mert a komcsi kormány ezt megengedte.
Egyébként a bérek sokkal nagyobb mértékben emelkedtek. A nyugdíjas meg örüljön az éves Bözsinek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
És megjött a Viktor-ajándék. Bár a rendeletet még Bajnai alkotta. De most a miniszterelnök virít. És legyünk ezért hálásak? Mert küldte Magyarország kormánya. De csak azért mert a komcsi kormány ezt megengedte.
Egyébként a bérek sokkal nagyobb mértékben emelkedtek. A nyugdíjas meg örüljön az éves Bözsinek?
Eladott Ország
Jön a nyolc százalékos nyugdíjemelés, a tizenharmadik havi fizetés és az ötszáz eurós
ápolási díj, nem nálunk, hanem Szlovákiában. Miután mi vagyunk az Európai Unió leggyorsabban és legjobban fejlődő országa, száguldunk, szárnyalunk, utolérjük Ausztriát, mindenki minket irigyel, mi vagyunk Európa motorja és majd mi megmutatjuk, Szlovákia ott tart, hogy az államháztartás hiánya bőven bement 1 százalék alá, az államadósság pedig nem éri el az 50 százalékot. Ennek örömére változtat kicsit a kormány a dolgokon. Például a nyugdíjasok munkavállalása – nyugdíj mellett persze – 200 euróig járulékmentes. Ehhez nem kellett nyugdíjas szövetkezeteket létrehozni, elég volt egy törvénymódosítás. De a nyugdíjakat is emelik 8 százalékkal, a minimálbér 500 euró közelében lesz, a súlyosan beteg családtagját gondozó polgároknak járó ápolási díj eléri a minimálbér összegét. Bevezetik a 13-14 havi bért, ehhez támogatást ad a munkáltatóknak a kormány. Ez a munkáltatóknak nem kötelező, hanem adható, ezzel is ösztönözve a munkavállalókat. Továbbá a kormány támogatást dolgoz ki a munkavállalói mobilitás megteremtése érdekében. A munkába járáshoz is hozzájárulnak anyagilag, ha valaki munkavállalás okából kénytelen költözni, akkor nagyjából 5000 euró támogatást kaphat. Mindez csupán onnan nézve érdekes, hogy az ott élő gyerekeknek is jár (például) az iskolakezdési támogatás minden évben, amit a magyar adófizetők dobnak össze. Már csak azt nem értem, hogy az Ausztria területére szakadt hazánkfiait miért nem támogatjuk nagy erőkkel? Máriahonban ,a csúti cigány és fideszes bandájánál marad az osztályharc és Soros, a nesze semmi fogd meg jól...
ujszo.com/online/kozelet/2017/09/29/beremelesre-biztat-a-kormany
RonaGyuri
csak a rend kedvéért!
Az első és utolsó mondat ellentmondásban van egymással!!! =))
az első mondat szerint az utolsó helyesen (reméljük nem így lesz, mert az törvénysértő lenne) 4291 Ft lenne!
Az első mondat helyesen, a törvény szerint a 2017.01.01 előtti nyugdíjasoknak 3,824%-os nyugdíjemelés jár
Nessy
na, én már csak azt hiszem el, amit majd a januári nyugdíjamból visszaszámolok!
quadrocopter
és a te fizetésed mennyivel emelkedik, Balog-Pösze-Tahó?
mackoka46
Ez bizony nem fogja fedezni a szokásos januári drágulásokat. Micsoda ocsmány bagázs, hogy még választási évben sem fizet, inkább csal.
Nessy
Magyarra fordítva a ködösítést.
Aki az idén megkapta a 0,8 % korrekciót, azaz 2017 januárban nyugdíjas volt, annak ezzel a korrekcióval a 2017 januári nyugdíjhoz képest 3,8% -val nől a nyugdíja. Aki az idén ment/ megy nyugdíjba, annak 3,0 % az emelés! Csak ez a ködös mondat, és a 3,8 % jól hangzik! Mint az augusztusban kapott "dupla családi pótlék"!
RonaGyuri
@Nessy: nem mert 201612.31.-i állapothoz képest egyszer jár 2,4%, majd az eredményre jön a 3%
namihami
Miért van az, hogy a nyugdíjemelés kifejezésre nekem állandóan a választás szó ugrik be?
CsipkeRózsa
@RonaGyuri: 16:40 -es válaszom helyesen 3.024 % akart lenni.
Nessy
@RonaGyuri: Így is lehet számolni!
2017. korrigált január = 2016.december + 1,6 + 0,8 ( korrekció)
2018. január = 2017 korrigált január + 3 %
De az ellenőrizhetőbb a 2017. január + 08 % ( korrekció) +3 %
Azaz 2017 január +3,8 % ( 3,0+0,8) = 2018 január.
Kevesen számolják vissza a korrekciót januárra.
Ezért lett volna értelmesebb 11 havi korrekció, és decemberben már korrigált nyugdíj, amire egyértelmúen csak a 3 % emelés jött volna.
De így lehet szédítenii a nyugdíjasokat!
Nessy
@CsipkeRózsa: Stimmel. A 0,24% lemaradt!
RonaGyuri
@Nessy: 18:05 pontosan decemberre ki kell számítani a 2,4-el emeltet és arra adni a 3-at
Nessy
Ezt mi megtudjuk tenni, de a 90 éves egyedül álló idős emberek nem biztos.
relatív
Ez már megint milyen kavarás, ami jellemző erre a velejéig romlott vezetésre !

A 0, 8 % az ezévi (!!!) emelés ' része ', persze utólag, mert januártól lett volna esedékes !

A jövő évi emelés pedig - törvény szerint - a 2017. évi havi nyugdíj a 2018. évre prognosztizált - várható - pénzromlás függvényeként kötelező !

Kérdés, mennyire az igazság szerint alakítják a jövő évi emelést ?!
papa.49
Hol a kamat az év első 11 hónapjára fütyiszek ???
RonaGyuri
Balog-páter esete a beépüléssel

arról nem is neszélve, hogy mindezt úgy adta elő, mintha nagyúri kegy lenne és nem törvényi k9telezettségük

Az emberi erőforrásokkal garázdálkodó miniszter lelkendezve számolt be róla, hogy ártunk és qurmányunk újabb nagyszerű segítséget nyújt a az egyre jobban dőzsölő nuggereknek! Nem tartozik szorosan ide, de meg kell jegyezzem, hogy az idős vak művészt molesztálók szűkebb pátriájában elég puskaporos a levegő, s főleg az orbán-birkák körében. Lévén tavaly mikor a mindennapi orbán-híradójukból megtudták a bözsi-cetliket, már meg is kapták, most meg már egy hete ígérgetik nekik, osz’t sehol semmi! =))
No de vissza a derék páter hablatyára. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy azzal büszkélkedik, hogy ezt a törvényi előírást kivételesen betartják. Mármint, hogy január elsejével a nyugdíjakat a jövőre várható hivatalos inflációval meg kell emelni.
Ráadásul nem csak lekendezés sántít, hanem a megoldás is. Hiszen a törvény szerint az év-eleji 1,6%-ot 2,4%-ra (???) kellett volna decemberre kiegészíteni és az így megkapott összeg kellett volna az alapja legyen a jövő év eleji 3%-os emelésnek.
Ahogy azt a derék vigéc be is jelentette nem így tesznek. Nem túl sokkal, de újabb 0.1%-al csapják be a nyugdíjasokat, ami a 0,2%-al együtt (ami a novemberi kompenzációnál csaltak el) nem kis pénz, lévén ennyivel (s persze a %-os emelések miatt ez még növekedni is fog) mostantól fogva minden hónapban kevesebbek lesz a nyugdíjak! =))
Eladott Ország
@papa.49: tegnap, 20:49 A kamatok a svájci vagy a Kajmán-szigetek-i offshore bankszámlán vannak. A trombita rézlemezek az aranytömbök helyett meg a Magyar Nemzeti Bankban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.