Másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal (a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék), mint az ellenzékkel együtt – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.

Nézőpont: másfélszer több a kormánypárti, mint az ellenzéki szimpatizáns
Fotó: MTI

A kutatás február 3. és 21. között készült 2000 ember megkérdezésével. A felmérés eredményei szerint a teljes népesség körében a Jobbik tábora változatlanul 7 százalék, ami a ciklus legrosszabb eredménye a párt számára.

Az MSZP-Párbeszéd szimpatizánsainak aránya továbbra is 5, a DK-é pedig 4 százalék, míg az Együtt és a Liberálisok tábora 1-1 százalék. Az LMP hibahatáron belül, egy százalékponttal erősödött és 4 százalékon áll, a Momentummal változatlanul 2, a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal pedig 1 százalék szimpatizál.

A Nézőpont Intézet szerint a rejtőzködők között ezúttal csak 2 százalék a kormányellenesek aránya.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP-re 54 százalék szavazna, ezen a bázison is lényegesen többen, mint az ellenzéki pártokra összesen

- írták. A Jobbikra a biztos szavazók körében változatlanul 13 százalék szavazna, ami jóval elmarad a párt 2014-es listás választási eredményétől (20,7 százalék).

A baloldalon továbbra is hármas holtverseny van, a pártpreferenciák változása nélkül: az MSZP-Párbeszéd listára a biztos szavazók körében 10, míg a DK-ra és az LMP-re 8-8 százalék szavazna. A parlamenti küszöb alatti pártok közül a Momentum szavazataránya 3, a Magyar Kétfarkú Kutya Párté 2, míg az Együtté és a Liberálisoké 1-1 százalék lenne – áll a felmérés eredményeit ismertető közleményben.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Hazudnak, hiszen a Fidesz fizeti őket!
Nem is tudnának már igazat mondani... Elfelejtették, hogy hogy is kell azt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ez a derék Mráz már megint viccel! =))
wagabund
még odébb van április nyolc, de hetek óta állítja egy általam igen okosnak, széleslátókörűnek tartott politikai elemző, hogy a fidesz 60%-ra, vagy a felett nyer...és akkor elmondja miért...a jelenlévők sosem vitatkoznak az indokaival...

amúgy tényleg "nézőpont" kérdése az egész...
Béla333
Hazudnak, hiszen a Fidesz fizeti őket!
Nem is tudnának már igazat mondani... Elfelejtették, hogy hogy is kell azt.
tudode
Jó "lenne", ha minél előbb eldőlne, hogy FOLYTATHATJA, v ROBBANTGATHAT!
.
Ha megcsörren a telefon mi lehet a válasz: CSAK A FIDESZ!
.
Ha már Balogh Orbán Viktorka apukája is kilógó alféllel aszonta:
.
www.youtube.com/watch?v=exYziMv2k5A
.
karma1
Hat a valosagot megse mondhatja!
Kulonben en is igy szoktam csinalni: a tukor ele allok, es mondogatom magamnak, hogy "en vagyok a Gina Lollobrigida, en vagyok a legszebb", es a vegere el is hiszem ...
Igaz, pofara esnek, ha tenyleg egy szepsegversenyre kene beneveznem, dehat a remenyhal meg utoljara, ugyebar...
Addig viszont en vagyok a nyero, senki sem mer megcafolni...:o)))))

Idiota seggnyalo statisztikusok...Ugyis a vegen a valodi szamok maguk ala temetnek majd benneteket...:o))))
desiro
modta ezt egy zsidó köcsög aki utálja a zsidókat és nyalja gborbán seggét a pénzért.
karma1
@dr. prédikátor: Koszi Dragam, de ezt Te is tudod, mint minden normalis ember...:o))))
A szamokat annyira nem lehet megeroszakolni, hogy az csuda... De ezt ott font nem tudjak, mert csak alulmuvelt bunkok, futsalosok, mukormosok, egyhazbol kiugrott esztergalyosok uldogelnek az aranyerukon...

Telleg, mi a szitu a kdnp-vel??? A retvari genyan kivul szinte senkirol sem hallani. Nem nagyon mozognak, nem is agitalnak, lehet, hogy mestersegesen dugdossa oket a Gazdaallat a reflektorfenybol, mert nem tudnanak egy epkezlab programot osszeganyolni? Nincs egy tomjenzsoti, egy bulldogkepu harrach... oszt hirtelen nem is nagyon jut eszembe mas kdnp-s...
Elgondoltam, megis mit irnanak be? Szegenyseg felszamolasat? Etelosztast? A keresztenyi ertekek megorzeset? Mert akkor az Ivanyi Gabor ur szerintem siman tokonrugna az osszes ajtatoskodot, erdost, tokest, balogot,... Egyikuk embertelenebb, mint a masik...:o((((
dr. prédikátor
@karma1: A ködönöpö programja: nyalni, nyalni, nyalni!
karma1
@dr. prédikátor: Igazad van, ezt megse lehet leirni egy kormanyprogramban...:o)))) Meggyoztel!...:o))))
relleporp
Nemsokára közvéleménykutatás, majd meglátjuk mi az igazság.
csipetke
A nézőpont azt mondja,amit a gazdája hallani akar.Az igazság pedig odaát van...
CsipkeRózsa
A rejtőzködők 2 %-a kormányellenes, ha rejtőzködők, akkor honnan lehet ezt tudni?
nyanya001
Váncsa István:

Mert megtehetik

Szép hazánkon a téboly mostanra végképp elúrhodott.

Szívderítő kivétel Németh Szilárd birkózóakadémikus, a homályban botorkáló hívek számára a helyes utat hovatovább csak az ő lucidus elméje világítja meg. Például az E.ON elleni fellépéséből napnál világosabban kiderül, hogy a gázár problematikáját mindenkinél átfogóbban látja és analitikusabban gondolja végig. A gáz ára csupán egy szám, a pénz pedig absztrakció. Ami valóságos, az ő maga, mármint a rezsibiztos, aki a rezsisárkányt Szent Györgyként ledöfi, majd a nyakára hág. Utána pedig azt mondja a választónak, hogy ne hagyja magát becsapni, aki ugyanis elfogadja az E.ON ajánlatát, az két évre kizárja magát a szabadpiacra, és nagyon rossz lesz neki odakint. A választó ezt elhiszi, részint mert eleve utál mindent, ami a „szabad” karakterlánccal kezdődik, szabadalom, szabadelvű,
szabadesés, hogy a szabad művészetekről már ne is beszéljünk, részint pedig azért, mert megmondta Orbán Viktor az évértékelőjében, ami a kiapadhatatlan bölcsességnek évről évre felbuzgó kútforrása, hogy újra vannak nemzeti közműveink, a családok a rezsivel így nem a multik profitját fizetik.

Nem bizony, hanem például a Felvidék gazdasági felvirágoztatását, ami azért érdekes, mert a Felvidék szó Szlovákiát jelenti. Eszerint tehát a gázfogyasztó családok által fizetett rezsidíjból olyan országot virágoztatunk fel gazdaságilag, amely nálunk minden lehetséges szempontból jobb helyzetben van. Szó se róla, szép gondolat, ha pedig felködlik bennünk, hogy a Felvidék gazdasági felvirágoztatásában nyilván Mészáros Lőrincnek is lesz némi szerepe, akkor üdvözlendő is egyszersmind.

De nemcsak Szlovákiát virágoztatjuk fel, hanem a magyar divatot is, e célra a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. állami (gázfogyasztói) támogatással új céget alapít, melynek célja a magyar divat- és designipar belföldi és külföldi bemutatása leend. Természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy a magyar
nyanya001
@nyanya001: folytatás... divat- és designipar sorsának alakulását a magyar családok általában, a gázfogyasztó magyar családok pedig különösképpen a szívügyüknek tekintik, mindazonáltal kezdjük úgy érezni, hogy nagyjaink felvirágoztató igyekezete fölött az őrület sápatag lidércfénye dereng.

Különösképp, ha figyelembe vesszük, hogy a kormány hat nap alatt csaknem huszonnyolcmilliárd forinttal csapolta meg a költségvetést, ezen belül február másodikán egyetlen kormányhatározattal 24,4 milliárdot vettek ki a perselyből, ami példa nélkül áll. Megértenénk, ha az volna a cél, hogy kampányidőszak lévén Semjén Zsolt lóháton járja az országot, és két marokkal szórja a pénzt a nép közé, ennek ugyanis volna értelme. Annak viszont, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium nyolcmilliárddal támogasson építőipari (!) cégeket, egyáltalán semmi értelme nincs. Hacsak az nem, hogy az NGM most jóban akar lenni a mesteremberekkel, minthogy lakásfelújításba kezd, egy tök jó házat alakít át a saját használatára avval a céllal, hogy olyan legyen, amilyen 1905-ben volt, és mindez a gázfogyasztó családoknak csupán harmincnyolcmilliárdjába kerül.
Viszont a csúcs, ehhez kétség nem fér, a margitszigeti teniszstadion. Mint nyájas olvasónk bizonyára tudja, 14 500 négyzetméteres alapterületű, huszonhat méter magas teniszstadion épül Európa egyik legszebb parkjának a közepén. Hogy mennyiért, az még nem tudható, de nyilván többért, semmint bölcselmünk álmodni képes. A törvényt egy nap alatt nyomták át a parlamenten, és negyvenöt nappal a választás előtt szavaztatták meg.

Nyilván azért, mert megtehetik. A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak, nemzetközi tekintély… Az a kormányfő beszél nemzetközi tekintélyről, akinek a külügyminisztere egy másik európai ország külügyminiszterét a sajtóban hülyézi le, akinek a jogtipró őrültségei ellen egyszerre huszonhárom ország protestál, és akinek a vejét a világsajtó legrangosabb lapjainak címoldalán a szervezett...
Eladott Ország
A Nézőpont Intézet reprezentatív felmérése szerint az általuk megkérdezett 1000 emberből 540 szerint Orbán egy félisten. Vagy kettő. Én helyből mindent elhiszek a közvéleménykutatásoknak és a statisztikáknak. A Nézőpont Intézetnek főleg bármit és bármikor, hiszen ki más lenne képes objektív és pártatlan felmérést készíteni, mint akit a kormány fizet közpénzből. Na ugye? Tehát Orbán Viktor a legjobb. A legszebb. A legokosabb.Akkor is szeretjük, amikor a kedvéért meghosszabbítják a Budai várat Lovasberényig annyi pénzből, amennyiből fejleszteni lehetne az idősgondozást, esetleg rövidíteni lehetne a várólistákat és mondjuk időben kiderülne, ha valaki rosszindulatú daganatot kapott karácsonyra nyakkendő helyett. Akkor is nagyon szeretjük a miniszterek elnökét, ha annyi pénzt költ felesleges népszavazásra és értelmetlen közvéleménykutatásokra, amennyiből tíz évig jól lehetne lakatni azokat a gyermekeket, akik a nyári szünet örömére hónapokig éheznek. De mi ilyen hülyeségekre nem gondolunk, hanem annak örülünk, hogy Kövér László évszázadokig harcol, Orbán Viktor egy imádnivaló figura és Rogán Antalnak telik két meccs között egy homárlevesre Gordon Ramsay éttermében Bordeaux-ban. Ez a fontos, minden másra ott a közmunka.
Árbevétel a fidesz érdekeltségű elemző cégeknél.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--OpaARz8y--/w_1160/71cVEkF843z5Cc7fs.png
wagabund
@nyanya001: Váncsa ismét sziporkázott...megkeresem az eredetit, mert itt még nincs vége.
Neked külön köszönöm, hogy átemelted..
advocat
Jó ez így. A választó többség akarata. Ez a demokrácia. Mert az igazi többség otthon marad. Mert neki meg így is jó. Így szívunk.
papa.49
Benézőpont INNEN SZÉP EMELT FŐVEL VESZÍTENI )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
A csutigeci hogy toporzékolna, és megint laposra verné a mosónőjét ))))))))))))))))))))))))))))))))
nevemnick
tegnap csörgött a hálózati telefon, és hadarva bemutatkozott egy érthetetlen nevű cég kérdezőbiztosa, mire visszakérdeztem, hogy honnan, de válasz nélkül hagyott, és csak arra volt kíváncsi míg meg nem tudta az életkoromat. ,,Sajnálom, de mi most csak ötvenöt évnél nem idősebb magyar állampolgárokat interjúvolunk." és leb@szta a telefont.
Úgy látszik 55 felett már nem mérvadó a véleményünk.
wagabund
@nevemnick: haha...én jobban jártam...nekem csak azt mondta, mielőtt lecsapta, hogy szopjam le...
Borsodi
Andersen meghalt,de a nagy mesemondónk Orbán él !Én meg nem hiszek a mesékben,tudom Hófehérke rossz lány lett,Orbán meg hazug!
@nevemnick: Akkor már Orbánt se kell hallgatnunk.
Desischado
@papa.49: Hagyd el, ara lennék kiváncsi, ha elveszítik a választást, mi lesz a dádéval? Szerinted agyvérzést kap, (reménykedik), vagy viszik Grazba? Mert bele fog dilizni, az biztos, hogy kikerül a hatalomból, és minő borzalom! - nem lehet tovább lopni! Hát mondd meg, ki lehet ezt ép ésszel bírni? (vigyorog)
9-én lesz a szülinapom, de ennél szebb ajándék nem is kellene!
Kiváncsi lennék a valódi helyzetre, mert akivel szóba állok, az mindenki szidja, átkozza a fideszt, és orbánt. Úgyhogy annyira nem adok erre az eredményre.
papa.49
@Desischado: Kívánom neked a LEGSZEBB szülinapi ajándékot, hogy a CSUTIGECI pofára esik !!!
Desischado
@papa.49: Köszi, drága Papa, úgy legyen!
Borsodi
Hódmezővásárhelyen is így volt! Tuti a győzelem! Az volt! Lehet magyarázkodni,Sorosozni !
simmering73
Erről a listáról Hódmezővásárhelyt már ki lehet húzni.
evacica
Azértb a pénzé amit kapnak, már szenté is avathatják Orbánt! De szép is lennne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.