Az aljasság abszolút világcsúcsa, amit Semjén Zsolttal művelnek svédországi vadászata kapcsán, másrészt az ostobaságé, a hülyeségé is, amelynek során a semmihez – így a vadászathoz sem – értő idióták ítélkeznek, tort ülnek valaki felett úgy, hogy semmit, de az égvilágon semmit sem tudnak semmiről, ismereteik, fogalmaik nincsenek, ráadásul a kész anyag, amit a szájukba rágnak a hazugságok és aljasságok címben idézett világcsúcsát állítják be – írja Bayer Zsolt a Magyar Időkben. “Semjén nem helikopterről vadászott, ez éppen olyan szemenszedett hazugság, mint minden más. Két nap kellett a vadászatra. A vendégek egy áram nélküli, egyetlen helyiségű kunyhóban töltötték az éjszakát, a számi vadászokkal rénszarvas bőrökön. Az elejtett állatot, mint más esetben is, a helyi számik helikopterrel szállították le a vadonból. Semjén Zsolt vendégvadászként egy fizetett, hivatalos és szervezett vadászaton vett részt, a leleplező anyagok mindegyike hazugság, ostobaság és baromság – írja Bayer.

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Milyen vadászatról hablatyolsz te bunkó? Odament a kerítéshez és lelőtt egy háziállatot.
Te tinó, ez olyan "vadászat" volt, mintha a Hortobágyon te lelőnél egy szürke marhát...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Szegény Semjén Zsolt, áram nélküli kunyhóban kellett éjszakáznia. Ki kötelezte rá, hogy vadászni menjen?
lampa laz
Milyen vadászatról hablatyolsz te bunkó? Odament a kerítéshez és lelőtt egy háziállatot.
Te tinó, ez olyan "vadászat" volt, mintha a Hortobágyon te lelőnél egy szürke marhát...
staro2
Szerintem inkább aljas hülyék védik gusztustalanul semjént
Rockxy
Zárt elmékre a legélesebb érv sem lehet hatásos.
simmering73
Az ilyen vágómarhát kéne kiterelni a Hortobágyra és levadászni.
csipetke
Aszongya ez a retkespofájú bayer,hogy aljas hülyék hazudoznak gusztustalanul Semjén vadászatáról.Szerintem meg ez a hülye bayer jártatja a bagólesőjét,mert fél,hogy elmarad a vadászat,amit semjén beígért neki,egyébként meg semjén volt az aljas,és gusztustalan,hogy lelőtte valakinek a háziállatát.Remélem,hogy a svéd gazda,aki feljelentést tett ezügyben,jókora kártérítést kap az állatáért
Eladott Ország
Neked már elhisszük,az ötös számú párttagkönyvének tulajdonosának, te szarházi. Ti az eget is lehazudjátok az égről!
papa.49
bajerzsóti hülye voltál az is maradtál, vagy mondhatom úgyis ,,filkó voltál az is maradtál ,, (Solohov Csendes Don ) !!!
advocat
Zsoltika! Ott voltál? És ha én rólad írom, hogy barom vagy? Mert szerintem megsértettél. Akkor 1:1?
Ja! És ki fizette a vadászatot? Miért jelentette föl a számi, hogy a szervasát lőtte ki Zsoltika? Ha még van egy csöpp eszed, ezen nem ártana elgondolkodni Mert az 5 számú párttagkönyv - valamikor - csak az MSZMP-ben, meg esetleg az SZKP-ban számított. Gondolom eddig, de ezután már nálunk is?
bakegya
Ez is egy rühes fityiSS csicska!-semmi más nem marad belőle,mint egy óriáscsontváz!!!
nyanya001
Persze, a svéd, akié volt a kilőtt állat, az is , sőt, Soros bérenc
te anyád majma .
quadrocopter
Primitív szarházi Bayer, a rénszarvas gazdája is smafu?
Te agyrokkant überbarom!
bakegya
Magyarok ,FIDESSSS NÉPE index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/07/nem_elios-_nem_tiborcz-_hanem_orban-ugy/
balyer így szólít meg titeket-PAKOLJA A SZENNYEST-éppen szeretett orbán vikinek -mészáros lölő barátjának tisztára mosásán szenved,miközbe TI még mindíg AZ ELGURULT hét krajcárok után kutattok 70,-de inkább 100 éve is tán,a helyett ,hogy az ilyen sehonnai bitang gyütt-menteket rugnátok seggbe.Magyarország népének 2/3-át ALÁZZA EZ AZ orbán kitüntetett majma,miközbe tele van a fityiSS MAFFIA SZEMEN SZEDETT VOLT BESÚGÓKKAL ÉS TOLVAJOKKAL!!!
karma1
Amit csinalt a fonokod, te szerencsetlen, azt orvvadaszatnak hivjak.
Senki nem allitotta, hogy o helikopterrol vadaszott, te retardalt, hanem hogy "eartag" volt az allat fuleben, tehat VALAKINEK A VAGYONTARGYAT lotte ki!
Nehogyma' a farmert cikizd le, te szerencsetlen felnotas!
Kulonben is bujj bele az Addams family-s Jesterre hajazo stefka seggebe - odavalo vagy...
Szerencsetlen apad- anyad is szegyell...
Eladott Ország
Semjén Zsoltot megtámadta az ellenzék és a rohadtmocskos ballib sajtó. Miközben ez a drága ember, a kóbor kutyák és az énekesmadarak védőszentje szegény rokonait látogatja rendszeresen Svédországban, a hazaárulók mindenfélével gyanúsítják. Hogy helikopteren röpköd, sőt, rénszarvasra vadászik és egy ilyen kirucc 4-5 millióba kerül. Közben meg egy kis tepertős kürtőskalácsot visz az oda szakadtaknak, látott ugyan szarvast, de az meg direkt helikopterrel üldözte Semjén urat. Szörnyű volt. Állítólag Afrikába is jár rendszeresen. Biztosan ott is vannak rokonai.
Sámannus
Zsóti jó mások szarát takarítani? Hogyé csinyálod? Vagy csak élvezed, ha megszólnak?
Te vagy a fütyisz szippantósa. Ja, ezért kaptad a nagy valagrendet.
magyarbakancs
Isten segítsél hozzá ,hogy legalább 2 percig egyedül lehetnénk kettesben.
Többit nem írom mert nagyon nagy a fantáziám mit csinálnák vele.
Aki Én
Mert a vadászathoz (is) mindenki hülye, Bayer beteg pedig ahhoz is ért.
Már van nemzeti-seggnyalónk is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.