Megfelelő válasz a megfelelő időben. Hétfőn délelőtt Németh Angéla, Budapest XV. kerületének alpolgámestere bejelentette, hogy függetlenként, de a baloldali pártok támogatásával indul a polgármesterségért a rákospalotai időközi önkormányzati választáson, délutánra pedig már meg is érkezett az LMP és a Momentum válasza egy senki által fel nem tett kérdésre. Vagyis arra, hogy a két párt beáll-e az ellenzéki jelölt mögé a Fidesszel szemben egy olyan kerületben, ahol a baloldal támogatottsága nagyon erős, tehát véletlenül óriási esély van a győzelemre. A válasz természetesen a nem volt, mind az LMP, mind a Momentum részéről. Rákospalotán azért kellett választást kiírni, mert Hajdu László polgármester, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa lemondott tisztségéről, miután az április 8-i országgyűlési választáson a DK képviselőjeként bekerült a parlamentbe. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt ezután jelezte, hogy függetlenként is támogatnák utódjaként Németh Angéla...
Kabaré újratöltve: meg se kérték rá, de az LMP nem fog össze Rákospalotán
Forrás:
168ora.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Át kell írni a törikönyveket? Egyiptomi múmia hasában rendkívüli dolgot találtak
- Interneten béreltem fel egy nőt, hogy buktassa le a férjemet, arra azonban ami kiderült képtelenség volt felké...
- Mindenkit érintő fontos változás jön az MVM-nél és az E.ON-nál, küldemény érkezik az ügyfeleknek
- Szemölcsre ecet, megfázásra fahéjas tea: 8 bevált természetes gyógymód
Nagyvilág
- 2024. May 11., 20:15
Döbbenetes! Tömegével menekülnek az ukrán hadköteles férfiak a háború elől
Itthon
- 2024. May 11., 19:46
Százezreket bukhat, ha ezt elmulasztja – Itt a lista miért jár pénz
Itthon
- 2024. May 11., 19:27
Ez meg hogy lehet? – A kínaiak magyar pilótákat keresnek az állami repülőgépekre
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nemcsak az LMP, hanem még a Momentum is!
A Momentum szintén rekordgyorsasággal józanította ki az összefogás lázálmát kergetőket, a párt elnöksége már július folyamán arról döntött, hogy nem állít jelöltet, és nem is támogat egyetlen jelöltet sem Rákospalotán.
"Döntésüket külön pikánssá teszi, hogy az MSZP és a DK a - szintén szeptember 30-án esedékes - kőbányai időközi polgármester-választáson viszont beállt a Momentum jelöltje, Kovács Róbert mögé.
Az LMP egyébként Kovács Róbertet sem támogatja, mégpedig azért, mert a momentumos jelölt mögött „baloldali konstrukciót” lát – árulta el nagylelkűen Kanász-Nagy Máté."
Lesz még állattitkár a szelecske, meg a momentumos majom is !!!
Itt változás úgy lesz ha már sokaknak a tyúkszemére lép a tahó csuti és fellázad a nép addig meg semmi !!!
De nem is kérték fel őket, mire ez a nagy tiltakozás? Ennyire nyalnak?!
Még fel se kértek egy kis etyepetyére, de én máris visszautasítottam őket.
Bizony, nincs új a Nap alatt.
index.hu/i2/#http://hafr.blog.hu/2018/08/13/az_orbanizmus_strategiai_valasztasa
Talàn valaki mėgis ėrdeklődött, valahogy ìgy: - nem teszem föl a kėrdėst, hogy beàllnak-e a fūggetlen jelölt mögė!
Vàlasz: a fel nem tett kėrdėsre a vàlasz nem!
De amúgy a mai viszonyok között - ha mėg valaki nem jött volna rà - a nėp közė szórt konc, vagy gumicsont, kinek mi az ìzlėse, az ilyen cikkecskėk.
Teljesen mindegy, hogy ki indul, ki kit tàmogat, vagy nem, semmit nem vàltoztat a lėnyegen, hogy az egėsz a Ner rėsze! Ės mi mind, fönntartjuk azt. Illùzió bekėpzelni, hogy van egy hibàs, egy búnbak!
Majd akkor kezd recsegni a rendszer, ha ezt a rėvhitet sikerūl legyőzni.
Új hozzászólás