A Hír TV-ben állított erős dolgokat a nemzetbiztonsági bizottság egykori szocialista elnöke.
Fotó: AFP
Soros Györgyhöz kapcsolódó személyek próbáltak MSZP-s politikusokat lejáratni – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Molnár Zsolt. A szocialista képviselő szerint újságírókra és magánnyomozókra kell gondolni. A céljuk az lett volna, hogy "eltakarítsák" a szocialista pártot az ellenzéki oldalról, de Molnár szerint ez nem sikerült.
A politikus beszélt a hét elején történtekről. A szocialisták budapesti elnöke szerint Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó alakítása az MTVA székházánál belefér a politikába, a hatalomnak tűrnie kell az ilyen kritikát. Molnár Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta két kitűnő politikusról van szó, akik érzelmileg túlfűtött akciót hajtottak végre. A képviselő szerint az ellenzéki politikusokba a Munka törvénykönyvének módosításáról folytatott vita során belefojtották a szót, és ez is közrejátszott a heves tüntetésekben, de a hatalomnak tűrnie kell az ilyen kritikát.
(Hír TV)
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Működik a háttéralku, de nem gondolom, hogy C. így szeretett volna szabadlábra kerülni.
uploads.disquscdn.com/images/b29eada961ada9b9f5a46b277de7201f79d43ca22fa04edd73dd38ab8addfb62.jpg?w=600&h=310
Most egy másik nagy "Mecénás tenyerelt a húsosfazékba és sokkal éhesebb, mint egy dagadt bankvezér. Csont sovány, szikár, és olyan a nézése, ami átvilágítja a vesédet is, a pénzedet eldobod ha előle menekülsz, mert úgy nagyobb biztonságban vagy amíg összeszedi.
Lyó-lyó, de attól még nem kéne egyből a putyin bugyogóját aranypénzzel kitömni. Legalább ...kicsinyt ellenkezzetek, lehessen lőni a csatorna nyíláson is... némelyiken
Új hozzászólás