Állami pénzből tehetett kishajóvezetői vizsgát az agrártárca több vezető tisztségviselője, noha munkakörükhöz nemigen van szükség motorcsónak-vezetői jogosítványra. Arról, hogy mennyibe kerül egy kishajóvezetői tanfolyam és vizsga, különféle adatokat találtunk. Egy kelet-magyarországi cég 65 ezer forintér hirdetett kurzust, és közel negyvenezer forintra taksálta a vizsgadíjat, ami mellé különféle dokumentumokra és orvosi vizsgákra további 30 ezer forintot is beszednek. Az állami alkalmazottakat képző Agilis-Pákász Bt. ennek több mint duplájáért vállalta a kiképzést: őket ugyan a megadott telefonszámukon nem sikerült elérnünk, de az interneten fellehető egy, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóságával kötött szerződésük, amely szerint 840 ezer forintért vállalták el három igazgatósági alkalmazott kiképzését, vizsgadíjjal együtt: náluk tehát fejenként 280 ezer forintot kóstált egy ilyen vizsga megszerzése.
Hajósnak is kiképezték a helyettes államtitkárokat - így mindenki képes például kisebb luxusjachtot is vezetni
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: görbetükör
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás