Bangóné Borbély Ildikó a Facebookon reagált a csütörtök reggeli ATV-s interjúban elhangzottakra.

Az MSZP-s Bangóné közölte, hogy meg sem fordult a fejében, hogy a Fidesz-szavazók patkányok

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP parlamenti képviselője. Fotó: MTI/Kovács Attila

Közösségi oldalán péntek délután Bangóné azt írta:

Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!

Ezt megelőzően az Index telefonon kérdezte meg a szocialista képviselőnőt, hogy mégis mire gondolt a patkányozásnál a műsorban. Bangóné a lapnak azt mondta:

A Fidesz szavazóit én nem bántom, de ha Magyarországon az rendben van, hogy Budapestet elárasztják a patkányok, ha Magyarországon rendben van az, hogy kiforgathatják, a kormánymédia kiforgathatja minden ellenzéki politikusnak így a mondatát, úgy a mondatát, ha Magyarországon rendben van az, hogy az egészségügyet ilyen szinten rombolták le (...) vagy hogy teszik tönkre a gyerekeink jövőjét, akkor hadd legyen véleményem erről a kialakult helyzetről.

Hozzátette, hogy

a műsorban utána Tarlós jött, ezért hozta fel a témát.

Az Index azon kérdésre, hogy ha ez mindenképp egy párhuzam volt, akkor kire vonatkozott a párhuzam, Bangóné azt mondta, nem a szavazókra vonatkozott, és ő el is mondta, hogy hogyan alakították ki a függelmi viszonyokat.

Bangóné az ATV csütörtök reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy folyamatosan emelkedik a Fidesz támogatottsága, ezt válaszolta:

...sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten. (...) Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon és okoztak is az elmúlt időszakban.

Kocsis Máté: Bangóné Borbély Ildikó távozzon önként a magyar közéletből!

A magyar közéletből való távozásra és parlamenti mandátuma visszaadására szólította fel a Fidesz frakcióvezetője Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt.

Kocsis Máté pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az MSZP-s politikus az ATV műsorában arra az újságírói kérdésre, hogy miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt: "sok a patkány Magyarországon".

Teljesen egyértelmű, ami elhangzott, ezt egyféleképpen lehet csak érteni, az ellenzéki politikus lepatkányozta a Fidesz szavazóit – mondta a frakcióvezető.

Ha Bangóné Borbély Ildikó önként nem adja vissza a parlamenti mandátumát, akkor az MSZP illetékes testületeinek kell visszahívnia, a magyar közélet nem teheti elfogadottá a választókkal szemben ezt a hangnemet – jelentette ki.

Forrás: Index, 444.hu, MTI

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Felesleges mentegetőzni, a fidesz olyan mint a pestis...patkányok terjesztik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
azt nem tudom, de az biztos, hogy bugyuta vakhitű birkák! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: egyébként ez is egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy Orbán & bandájának komoly hiátusai vannak a magyar nyelvvel is! =))
Eladott Ország
A patkányok, a szemetek, a tetvek, a rohadékok csak a túloldalon vannak, ugye?
Bayer: Fókuszáljunk majd aztán arra a kitételre, amikor is a miniszterelnök azt mondja – és majd a választás után elégtételt veszünk, Mer’ ugye azóta az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket, meg aztán most már az egész nemzetet. youtu.be/XlXMLwmqn88
Ha már ilyen szépen összegyűltek ők, a nemzetiek, az igaz magyarok, az erkölcsösek, a mindennek a megmondhatói, az államhatalom szolgalelkű szolgái, és a főnökük védelmében gyorsan le is patkányoztak, rohadékoztak mindenkit, aki nem az ő kottájukból olvas-játszik-gondolkodik, ha már mindenáron meg kellett védeni a semmilyen módon nem megvédhetőt, akkor tisztázzunk néhány alapvető dolgot, ami láthatóan nem zavarja össze az urakat abban, hogy élő adásban szénné égessék magukat.Ugye semmi köze az ország jelenlegi mentális-erkölcsi állapotának a viszkető tenyerekhez, a lincselés kormányzati támogatásához (szevasztok, őcsényiek!), az erőszaktól való elhatárolódás helyetti sűrű, sötét csendhez?
És ugye a taknyon-véren csúszáshoz meg az orgoványi erdőhöz sincs semmi köze? Akkor jól van.A fröcsögő patkányozás mindeközben magában hordozza ama eddig is nyilvánvaló bizonyosságot, hogy itt békés úton nem lesz rendszerváltás. De még egy rohadt kormányváltás sem. A fent említetteknek alapvető szerepük van a napi hergelésben, uszításban, köpködésben, patkányozásban. Világos, hogy nekik mindenki ebbe a kategóriába esik, aki nem az ő hatalomban tartásukért dolgozik. Ebből nem lesz béke, nem lesz békés átmenet, ebből csak további pusztítás lesz. De egyszer tényleg vége lesz. Takony, vér és veríték árán, de vége lesz. Az igazán nagy bajok majd akkor kezdődnek.
nemfideszes
Felesleges mentegetőzni, a fidesz olyan mint a pestis...patkányok terjesztik.
lampa laz
Maradjunk annyiban, h de igen, mert azok...
Eriksson
Mit fognak szólni Bangóné gyerekei, ha meghallják édesanyjuk kampánybeszédét?
tudode
Nem olyan nagy ügy ez a "patkányozás" PACEKBA:
.
Közzététel: 2013. jún. 3.
.
--- Ángyán terít: Maffiózók! Patkányok! Zenélő tehenészet!
.
www.youtube.com/watch?v=erqZe0H4psw&t=200s
.
Vajon a NER-ben .. b á t o r s á a ..hiánya miatt HÁNYAN hasonulnak meg!
nemfideszes
@Eriksson: Mért nem Bayer Zsóti vagy Deutsch Tompika gyerekei miatt aggódsz?
Vagy esetleg az ő gyerekeiért: hvg.hu/itthon/20180824_Fideszes_kepviselokent_egy_gyermekrajzpalyazaton_tragarkodott_korabban_az_egyetemi_tanar_aki_tobbszor_is_megvedte_az_Orbankormanyt

Állítanod kéne a morális értékeden, mert nagyon egy irányba húz...
nemfideszes
@Eriksson: Kósa: " a magyar ember iszákos ingyenélő"
Polt: " a magyar emberek debilek..."
Orbán: " veszekedős, félázsiai nép a magyar..."
Bayer: "Magyarországon él 2,8 millió tisztességes magyar ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek."

Szóval a fidesz szerint mindketten félázsiai, iszákos ingyenélő, debilek vagyunk. Lehet, hogy ezt Te elfogadod, de én nem, és ezzel vagyunk így egy páran...
Eriksson
@nemfideszes: A „kurva erős kép” bemutatása során Bangóné földön fekve azt mondja az MTVA -s kaland során: „Tényleg teljesen ki vagyok készülve, valamikor majd a gyermekeim ezt a képet látni fogják.”
S most azon aggódom, hogy mi lesz a gyermekei kis lelkével akkor, ha meghallják édesanyjuk patkányozását?
Eriksson
@nemfideszes: Ez az idézetcsokor melyik hsz-omra válasz?
nemfideszes
@Eriksson: Az idézetcsokor nem a hsz-ra a válasz, hanem az abból következtethető értékrendedre. Ha egy ellenzéki politikus mond valami "erőset" azt elítéled, de egy fideszes bármi sértőt mondhat ellenzékiekre, vagy akár az egész magyar népre, akkor kuss van.
nemfideszes
@Eriksson: Valóban túltolták egy kicsit az MTVA székházában, de minderre nem került volna sor, ha minden adófizető által (így az ellenzékiek által is) finanszírozott közintézménybe beengedték volna az ellenzéki képviselőket, és hajlandók lettek volna velük tárgyalni. De még erre se lett volna szükség ha a hírhamisító Papp Dániel nem csinált volna a köztévéből, fideszes propaganda TV-t... és mi lett volna akkor, ha husángokkal, Molotov koktéllal felszerelkezve támadták volna meg a TV székházat, mint ahogy ezt tették a fideszesek kubatov kopaszaival és toroczkai náciaival az élen 2006-ban. Akkor lenne csak igazán sivalkodás a részetekről !!!
papa.49
Mondott valamit ami félreérthető, és a málékislány rögtön FÉLRE IS ÉRTETTE, NEM VÉLETLENÜL !!!
A fütyiszes oldal még soha nem alázta a másik oldalt ???
Nem kéne ennyire egysíkúan nézni a dolgot !!!
Ha annyira sértő a málékislánynak jelentse fel, és a bíróság majd dönt, de ne akarja megszabni, hogy a képviselő, vagy a pártja mit tegyen, NINCS BELEKUKORÉKOLÁS !!!
Eriksson
@nemfideszes: Én aztán piszkosul tudom dicsérni a Fideszt, ha kell az egekig.
Írj már légyszi egy olyat, amivel ezt bizonyítani tudod. De idézőjellel ám!
Eriksson
@nemfideszes: Az viszont igaz, ahogy Bangóné patkányozott, az vállalhatatlan. Az ő pozíciójában ezt nem lett volna szabad kimondania, még ha úgy is gondolja.
Nessy
Tény, hogy szerencsétlenül váltott témát. De szeretném felhívni K.M. figyelmét Kövér László nyíltan félreérthetetlenül kimondott véleményeire, melyeket az ellenzékre tett és tesz. De pártunk és kormányunk sem szégyellős, amikor azokról beszél, akik nem értenek egyet a politikájukkal és a viselt dolgaikkal. és még csak félre sem lehet érteni a véleményüket! Vagy ezek nem zavarják K.M. érzékeny lelkivilágát?
Viszont rögtön bocsánatot is kért, a félre érthető mondatért.
Ja, úgy mellékesen tényleg sok a patkány. Viszont nem jutott eszembe a múltkor este, amikor egy méretes példánnyal találkoztam az utcán, hogy megkérdezzem a pártállását.
Pálinkafőző Rézüst
@Eriksson: nagy balfékek a balosok...:)) Csak annyit kellett volna mondani egy gyors sajtótájékoztatón, hogy Tarlós hibájából mérhetetlen módon elszaporodtak a patkányok (ami ráadásul igaz is), még egy kicsit tarlósozni, oszt mindjárt gellert kapott volna a dolog, Onnantól a Tarlósnál, (fidesznél) pattogott volna a laszti... Ezek balek balok nem tanulják meg úgy látszik más soha a fidesz qrva jól bevált módszerét, mely a jelszavuk is: "Tedd meg, és fogd másra!" Vajh ennyire buták, vagy tényleg csak megélhetési ellenzékiek ezek??? Szánalom...
Jozefina
Mindenütt patkányok vannk már! Mi ezzel a baj. Írtani kell őket, mielőtt még túl szapurodnak. Bár élelmesebbek exportálhatnák is mint magyar csemegét egyes országokba, ahol viszont szeretettel fogyasztják!!!
Eriksson
@Pálinkafőző Rézüst: Miden esetre egy biztos. Ez az affér nagyon sokat árt az MSZP-nek. Bangóné gyakorlatilag azzal a kijelentésével egy országot sértett meg.
A szociknak ki kellene zárniuk, a saját jó hírnevük érdekében.
Mirabilis
A fidesz szavazó közel áll a patkányhoz. Mentségére mondva: tanulatlan, mint a patkány, amiről a fidesz/orbán kormány gondoskodik szorgalmasan az ellenzéki média megszüntetésével.
Eriksson
@Pálinkafőző Rézüst: Megnéztem Tarlós patkányokkal kapcsolatos videóját. Kárász itt is gáz volt. Megpróbálta ledumálni a "főpolgármesterurat", (ezt a kifejezést kihangsúlyozva szinte miden mondatába beleszőtte), de valahogy nem sikerült fogást találni rajta. Le is keverték a riportot idő előtt!
csak úgy....
@Eriksson: bezzeg, a kemencébe cigánygyerököt sütögetö pócs...,az neked is tetszett! de ha a Bangó Margit nem úgy dúdolja a nótádat...,akkor kifakadsz ...
könnyű lelki sértés
Vettem a fáradságot és meghallgattam Bangónét.
Az áthallás nem a fideszes szavazókra vonatkozik, mivel alapvetően azokról van szó, akik nyilvánvalóan ellopják a Magyarország fejlődésére szánt EU-s pénzeket, és bizony ők vannak annyira kártékonyak, mint a patkányok, és ők nem a szavazók, hanem a hatalmon lévő fideszesek Budapesten, és az egész országban.

Egyébként most már lehet patkányinvázióról beszélni, ami ellen nem tesz semmit érdemben Tarlós, és ami egyre több gondot okoz.
De ez egy másik történet, ez Tarlós története, amiből csak dumával - mert Tarlós szereti osztani az észt álkersztényként - már nem lehet kijönni jól.
Ezért nem Karácsony Gergely a hibás, hanem csak és kizárólag Tarlós.
(amúgy a parkolási miziriáért is a fidesz a felelős alapvetően - Zuglóban is!
de a vérprofi kommunikációs fideszes nímandok nagyokat szóló szájjal ezt a fellelőséget is másokra hárítják
Hallelujah)

www.youtube.com/watch?v=hT_nvWreIhg
SystemError
Sajnos én is azt mondom, hogy aki nem is ért egyet mindenben a fidess-el és amiben nem azt meg elnézi..Szóval ezeknél az ūgyeknél még az elnézéshez is egy "jellem" kell már. Bocsánat, de NER mára mit is jel, hogy mindenki a fidesz ellen...vajon miért patkányok?
Pegero
Ez az idióta, analfabéta Benga Bunkó Bangóné kimondottan a Fidesz malmára hajtja a vizet!
Megjegyzem: ha valak patkány, akkor B.-né Benga Ildikó az a javából!
m.cdn.blog.hu/mu/muphrid/image/elephant_shrew.gif
csak úgy....
@Pegero: már azt hittem,hogy kínjába magával vitt a fönököd kínába,tolmácsnak.
mert te képírásból jeles...
Pegero
@csak úgy...: Köcsögény!
Mondtam már, hogy a következő életedben orsóféreg leszel egy csövesfogúak rendjébe tartozó földimalac seggében?
Amúgy meg...
www.kepeslap.com/images/5947/him4.jpg
csak úgy....
@Pegero: anyád...,a többire nem is vagyok kíváncsi ,állítólag a bunkók fertöznek! :)
könnyű lelki sértés
@Pegero: Ennyid van a bizonyításra Bangóné ellen?
Tudod definiálni a szánalmast?
Ha tudnád, éreznéd. Magadon elsősorban.
Pegero
@könnyű lelki sértés: Ragozzam még tovább, hová sorolom Bangónét?
Nincs annyi időm!
könnyű lelki sértés
@Pegero: Igen, szeretném, ha sorolnád. Pár szóra, mondatra csak van időd.
Én biztos, hogy nem küldök hülye képeket neked, mint egyesek, mert semmi értelme.
Hülye képekkel videókkal nem jutunk előrébb, csak érveléssel, magyarázattal.
könnyű lelki sértés
@Pegero: Akarsz mélyülni?
Nem az Istenebe vetett hit a népek ópiuma, hanem a vallások.
Pl. erről mit gondolsz kereszténydemokrataként?
Pegero
@könnyű lelki sértés: Ha neked nem elég meggyőző érv az a sok baklövés, amit ez az óvónő végzettséggel rendelkető díszpinty előadott az MTVA Székházában, a Parlamentben és az összes szerencsétlen ellenzéki összefogás zászlaja alatt véghezvitt helyesírásproblémákkal kűzdő asszonyság, akkor sajnálom! Még szerencse, hogy a szakmáját nem gyakorolja, mert szegény gyerekek nem tudnának helyesen írni, mire az iskolába kerülnek!
Pegero
@könnyű lelki sértés: Mindenről és mindenkiről van véleményem!
Még rólad is, de ezt itt és most nem teszem közzé, mert nem szeretném, ha miattam ülve aludnál.
könnyű lelki sértés
@Pegero: Már egyszer írtam: Az ellenzék nem hülye, csak jogfosztott. Vagyis a lehetőségeik korlátozottak erősen.
Vagy szerinted mindenki kussoljon, és nyelje be a sok szart, amit a fidesz kiáraszt, rátol a magyar emberekre?

Szóval egy óvónő, aki fideszesek gyerekeit is óvta, csak hülye lehet?
Helyesírási hibába kapaszkodók, amikor ebbe kapaszkodnak már csak, az az érvelés vége.
Az mutatja, hogy nincs másuk.
Pegero
@könnyű lelki sértés: No comment! Nem óhajtok polemizálni a 2/3-ról!
könnyű lelki sértés
@Pegero: A kétharmadról, ami valójában egyharmad? Arról én sem.

De azt tudjátok, hogy az egész világtörténelemben csak ritkán jelent meg Isten (a zsidók történetében sokáig, de mi lett a vége?), és amikor meg is jelent, csak kevesen ismerték, követték Őt (a zsidók idejében is).
De a keresztények idejében is. Kb. 1700 év óta nincs olyan, hogy kereszténység. Gondoltam szólok.

De ez nem jelenti azt, hogy Isten nem támasztja fel őket, a többi embert, és nem adja meg igazságosan a jó és rossz közötti választás lehetőségét mindenkinek.
Tudod, amikor elkezd uralkodni Jézus (mert ugye te is így tudod, hogy eljön az idő, amikor elkezd uralkodni Jézus?), akkor mindenki ugyanarról a rajtvonalról indul. Ez így igazságos. Isten igazságos.
Viszont van valami kis előnye azoknak, akik már most ismerik, szeretik, elfogadják Őt.
De ez nem jelenti azt, hogy ők nem változnak meg, és végül nem tagadják meg. Mély víz ez!
A lényeg, hogy az esélyek kiegyenlítetek lesznek.
Most a jövőről beszéltem - a közelebbiről, amikor Jézus újra megjelenik, a távolabbiról, amikor Jézus uralkodni fog, és a még távolabbiról, amikor újra Isten lesz mindenekben.

Két ítélet lesz. egyszer ennek a világrendszernek a megítélése, és aztán Jézus uralkodása utáni ítélet, ami után lezárul a folyamat.
De nyilván te ezeket tudod, mert ezt tanítják a templomokban... ahová jársz egyáltalán?
Nos, a templomokban nem ezt tanítják, ahová nyilvánvalóan nem jársz.
A templomokban azt tanítják, hogy a mennyekbe jutsz, vagy a pokolba. egyik sem bibliai tanítás!
Ezzel igazából mindenkit megszívatnak, mert a "jó" emberek (nincs olyan, hogy jó ember!) nem jutnak a mennybe.
Akkor mindenki pokolta jut?
Nos, nincs olyan, hogy pokol, ahol örökké kínoznak embereket, akik maximum 80 évig bűnös életet éltek.
az igazságos az lenne, ha addig kínoznák őket, amennyi ideig gonoszkodtak.
Hülyeség!
Képzeld, a Biblia megismerése, isten megismerése logikus gondolkodást feltételez, Isten gondolkodásához való közeledést.
De még...
könnyű lelki sértés
De még ez sincs teljesen így... mert kell valami belső indíttatás, ami kézzel nem fogható, szavakkal nem leírható, de mégis mindenkiben benne van !!!
Ez egy nagyon komoly tétel a megismerés útján - önmegismerés, isten megismerése útján is.
És ez nem filozófia, hanem gyakorlati bölcsesség.
könnyű lelki sértés
@Pegero: Remélem ezt nem intézed el egy "No comment"-el, mert itt valójában az IGAZI életedről van szó.

igen, egy állat vagyok olykor. Igazából jogosan . jogosan vagyok állat, jogosan tartanak mások állatnak.
De az van, hogy te ez alapján nem ítélhetsz meg.
Rossz vagyok? Talán mindenkinél rosszabb?
Nem számít!
Csak egy valami számít:
"Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a * Jézus Krisztus.
Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap * megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
Ha valakinek a munkája megég (EZ VAGYOK ÉN), kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül"
Fájni fog? Igen! De megmenekülök - mert én tudom, hiszem azt, amiről te semmit nem tudsz.
Annyiszor haltam már meg fájdalommentesen (hogy én mennyiszer vádoltam Istent, hogy mindig megmentett...), annyira fáj folyamatosan ez az élet a sok rohadék emberek miatt...
Isten mindig visszarángatott ebbe a... fertőbe. Miért!!!???
Mit kell még látnom, megtanulnom, mennyire kell gonosszá válnom, hogy később... a végén tudjak különbséget tenni jó és rossz között?
Ebben a folyamatba Bangóné, Orbán, a fidesz, te semennyire nem vagytok kompetensek.
Bizony, az elmélyülés felülír mindent.
Egyet ne felejts: a láthatatlan valóság valóságosabb, mint a látható, mert a láthatatlan igazságra épül, míg a látható hazugságra.
A láthatatlanra azt mondják úgy van, és tényleg úgy van.
A láthatóra azt mondják úgy van, de nincs úgy.
Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled, hogy ezt pont neked írtam meg.
De egy állatfarmon minden megtörténhet. Még az is, ami nem.
könnyű lelki sértés
Asszem most kéne abbahagynom ezt, mert ennek kb. annyi értelme van, mint a félig lehúzott rolós szúnyoghálónak.

www.youtube.com/watch?v=NJIjvOdhx9o
könnyű lelki sértés
Hét évig voltam kitaszított, hét évig állatként éltem.
Mert megérdemeltem.
Fáj.
Legyen vége.
Kérlek!
Csak haza szeretnék menni - ahová tartozom.

And the blood will dry
Underneath my nails
And the wind will rise up
To fill my sails

So you can doubt
And you can hate
But I know
No matter what it takes

I'm coming home
I'm coming home
Tell the world I'm coming home
Let the rain
Wash away
All the pain of yesterday
I know my kingdom awaits
And they've forgiven my mistakes
I'm coming home
I'm coming home
Tell the world I'm coming

Still far away
From where I belong
But it's always darkest
Before the dawn

So you can doubt
And you can hate
But I know
No matter what it takes

I'm coming home
I'm coming home
Tell the world I'm coming home
Let the rain
Wash away
All the pain of yesterday
I know my kingdom awaits
And they've forgiven my mistakes
I'm coming home
I'm coming home
Tell the world I'm coming

I'm coming home
I'm coming home
Tell the world I'm coming home
Let the rain
Wash away
All the pain of yesterday
I know my kingdom awaits
And they've forgiven my mistakes
I'm coming home
I'm coming home
Tell the world I'm coming home
desir62
És mi van a térdre csuhások imához, vagy hordót a zsidónak, vagy kötelet rakunk a nyakatokba?
csipetke
@nemfideszes: 18:17 Kifelejtetted a kis pöcs,vagy pócs,vagy minekhíjják azt a kis izééét,aki a cigányt a kazánba zárta,a perzselt disznóra meg ráírta,hogy ő a soros.Mikor felszólították lemondásra,azt mondta,hogy a cigánnyal csak viccelt,a disznóra meg csak azért írták amit,mert az volt a soros.Igy azt is elfogadhatják magyarázatnak,amit Borbély Ildikó mondott,mert melegmálé már őt is felszólította lemondásra.
Eladott Ország
@Pegero: Bayer: Fókuszáljunk majd aztán arra a kitételre, amikor is a miniszterelnök azt mondja – és majd a választás után elégtételt veszünk, Mer’ ugye azóta az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket, meg aztán most már az egész nemzetet. Memória frissítő gyanánt hallgasd meg, meg te gerinctelen patkány:
youtu.be/XlXMLwmqn88
vacsi
Meghallgattam ennek a nőnek a nyilatkozatát - többször is - a patkányokról. Egyértelmű, amit mondott, bizony, a Fidesz szavazóit nevezte patkányoknak! A többi valóban csak félremagyarázás.
maci0427
Ennyi baloldali pártot még nem teremtett a Föld és mindenki pozícióba akar kerülni ! na ezért nem nyernek soha, mert a nyelvük-dumájukon és a bohóckodásukon kívül mást nem tudnak csinálni ! Például egy pártként összefogni. Ezért tervezhet a Fidesz 2030 -ig.
desir62
@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero: @maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:@maci0427: @vacsi: @durbincs: @Pegero:
A hülyék gyülekezete!
Miért nem alakítotok egy szektát, NÁCI KÖCSÖGÖK?
vacsi
@desir62: Mondanám, hogy vicces vagy, ha nem szánalmas lennél!
desir62
@vacsi: Bocsi, hogy meg sértettelek PATKÁNY!
vacsi
@desir62: Na, látod, pont erről van szó: szánalmasan nevetséges vagy!
desir62
@vacsi: És mi van a térdre csuhások imához, vagy hordót a zsidónak, vagy kötelet rakunk a nyakatokba?
Ez mi volt?
Nem érdekel mit írsz fitymasz.
Aki Én
Pedig nincs ennél jobb szó a hazaárulást, korrupciót, csalásokat támogató magyarellenesekre.
Mert bizony a fideszesek ezt támogatják.
Eladott Ország
Mostanában divat a patkányok túlszaporodásával foglalkozni. Az EU-s választásokhoz közeledve biztos nagyon égető politikai probléma, és nagyon fontos kampánytéma. De ettől eltekintve is ok arra, hogy divattá váljon a patkányok, amúgy sem túl jó, PR-ját rombolni.
kanadaihirlap.com/2019/04/26/patkany-retro/
advocat
Mátéka! Majd a szavazók eldöntik, hogy ők hogyan értették. Mert patkány az van. Itt is, ott is. Mármint Pesten is, Budán is.
advocat
És Bangóné nem B. Zsolttól tanult retorikát? Csak kérdezem! Mert az ötösszámúpárttagkönyv tulajdonosától erre is lehet számítani.
desir62
@durbincs: Mi van te idióta, felébredtél a bányaló vizelet pálesz által okozott kábulatból?
vacsi
@desir62: Felesleges sértegetni valakit, csak azért, mert nem ért velünk egyet!
desir62
@vacsi: Nem akarok senkit sértegetni de akkor emlékezni kellene a mások oldalról jött beszólásokra is.
És mi van a térdre csuhások imához, vagy hordót a zsidónak, vagy kötelet rakunk a nyakatokba?
Ez mi volt?
vacsi
@desir62: Az egész politikai életünk gusztustalan. Egyetlen párt sincs az országban, aki valóban a nép érdekeit tekintené, amelyik megfelelő viselkedésével tiszteletet érdemelhetne ki, amelyiknek a tagjai nem a saját zsebüket akarnák megtömni. Nincs egyetlen olyan párt sem, amelyikre nyugodt szívvel adhatnánk a szavazatunkat.
Eriksson
@vacsi: Ez tökéletesen igaz, tehát fölösleges a pártoknak gyalázkodniuk és ujjal mutogatniuk egymásra, mert egyik sem különb a deákné vásznánál. Mind csak az anyagi haszonszerzés és a népek feletti hatalom gyakorlásáért lobbizik.
Ennél csak az szánalmasabb, hogy az emberek, akiknek semmilyen haszna nincs ebből a harcból, önként képesek ölni egymást nyikhaj pártok érdekében.

Kíváncsi lennék, ha egyetlenegy polgár se menne szavazni egyikőjükre se, akkor melyikük lenne a győztes? Ezen érdemes lenne elgondolkodni.
Pegero
@könnyű lelki sértés: 00:06
Még nem jutottam el az elmezavarodottság olyan szintjére, hogy értelmezni tudjam figyelemre méltó soraidat. Valójában én sem értem, hogy miért pont engem találtál meg ezzel a filozófikus kis szösszeneteddel?! Minden esetre elgondolkodtató, hogy az elmélyülés szintje mikor jut el odáig, hogy a láthatatlan láthatóvá válik?! De ha igaz a feltételezésed, hogy egy állatfarmon minden megtörténhet, akkor még van remény, hogy lássunk csodát.
Eladott Ország
@Eriksson: @Pegero: Soha nem is volt más terv, mint magánvagyonra váltani ennek a pár millió szájtáti hülyének a hitét.
uploads.disquscdn.com/images/c3ecbf350bc87bd98cb10b4ded2413b89d3fb144e7e8905dafcdede3c9efff0e.png?w=600&h=903
Eriksson
@Eladott Ország: Ez így igaz. Így van ez most is, és így volt ez a múltban is. E téren a helyzet soha nem változott.
Eladott Ország
@Eriksson: Azért tartunk ott, ahol jelenleg vagyunk. Második legszegényebb Magyarország az EU-ban.
hu.euronews.com/2018/12/14/masodik-legszegenyebb-magyarorszag-az-eu-ban
A bűnöző cigány és bűnöző bandája meg az agyatlan agyát játssza. Remélem börtönben rohadnak meg!
csak úgy....
@Eriksson: Bayer...„Magyarországon él 2,8 millió tisztességes magyar ember, akik a Fideszre
szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba,
még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek.
Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk"
Eriksson
@Eladott Ország: Áááá! Ne ülj fel minden mendemondának. :)))
Eladott Ország
@Eriksson: tegnap, 19:26; A hírforrás: Euronews, mely nem a fidesz (KSH) szócsöve.
Aki Én
@Eriksson: Értem a nagy felháborodást, és jogos is. Ez egy buta magas labda volt. Amit viszont nem értek, hogy a korábbi felháborodások miért maradtak el? Meg hát aztán azt is mondhatják joggal, hogy ez csak egy csepp ízelítő a fideszes repertoárból.

orbán 2016-ban parazitákhoz és élősködőkhöz hasonlította az ellenzéket.
Bayer az ellentüntetőket nevezte ,,fasszopónak", tavaly a választások előtt pedig:
,,Mer' ugye azóta az összes PATKÁNY azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket, meg aztán most már az egész nemzetet”
majd:
"Magyarországon él 2,8 millió tisztességes magyar ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek."
Eriksson
@Eladott Ország: Láttam, hogy az Euronews, de akkor se ülj fel minden mendemondának. :)))
Eriksson
@Aki Én: Látom, rengeteg ütős példával rendelkezel. Tartsd meg jó szokásod, még előnyödre válhat. De ha javasolhatom, nyiss egy másik színű füzetet is, sokkal érdekesebb lesz a gyűjtemény.
Eladott Ország
@Eriksson: Akkor olvasd a fidesz pártlapjait, már megvette az összes megyei napilapokat. Nos ezek után a megyei napilapokkal már a seggemet sem törlöm, ki arra is alkalmatlan, nem hogy fizetnék érte egy fityinget is.
Eriksson
@Eladott Ország: Egy idő óta semmilyen napilapot nem olvasok. Kár a forintért.
Eladott Ország
@Eriksson: A nemzetközi kitekintés azért rád fér, ne csak az illiberális fidesz által totálisan uralt médiából tájékozódj. i.pinimg.com/originals/48/fa/09/48fa09da761dc974a917a970ff82fb2d.jpg
Eriksson
@Eladott Ország: Kifejezetten kedvelem az olyan műsorokat, ahol különböző nézetű emberek próbáljak meggyőzni egymást a maguk igazáról.
Például ilyenekből: www.youtube.com/watch?v=yv7AMoaacPQ
Vagy amikor elemzők cserélnek eszmét: www.youtube.com/watch?v=jFeqFC48gSI
Van még pár hasonló.
lampa laz
@simmering73: ma 7:51, ez annyira jó, h az ellenzéknek ezzel kellene kampányolni..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Halálos baleset történt Békésben
Itthon - 2022. September 27., 07:54
Halálos baleset történt Békésben
Magyar-olasz: változott a kezdőcsapat
Sport - 2022. September 26., 19:56
Magyar-olasz: változott a kezdőcsapat