A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy olyan vezetőket válasszanak az uniós intézmények élére, akik tisztelik a nemzeteket és ellenzik a bevándorlást – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő úgy fogalmazott, az elmúlt néhány évben Európa legtöbb nyavalyája abból fakadt, hogy bevándorláspárti vezetői voltak az uniónak.

Fontosnak nevezte, hogy a "szélsőségesen bevándorláspárti", baloldali Frans Timmermanst, "Soros György jelöltjét sikerült megtorpedózni", és a néppárti Manfred Weberből sem lehetett európai bizottsági elnök, mert tiszteletlenül beszélt több ország, köztük Magyarország polgárairól.

Miután sikerült mindezt "kibekkelni", a nyugatiak és a közép-európaiak megállapodtak, és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter – aki a 3. helyen szerepelt a visegrádi négyek (V4) listáján – európai bizottsági elnökjelöltségével "kaptunk egy esélyt", hogy Európa úgy legyen erős, hogy közben tiszteletben tartják a nemzeti érdekeket – mondta Orbán Viktor, kiemelve: a V4-ek gazdasági teljesítménye és politikai stabilitása mára olyan nyilvánvaló, hogy kellő súllyal tudják megjeleníteni 63 millió ember érdekét.

Megjegyezte, hogy a jelöltek ügyében lezajlott "diplomáciai krimi" nehéz pillanataiban Horvátországra és Romániára is lehetett számítani Közép-Európából.

Ursula von der Leyenről úgy nyilatkozott: önmagában az, hogy az állam- és kormányfők egy hétgyermekes német családanyát választottak meg, jól mutatja, hogy "másfajta szelek fújnak majd Brüsszelben".

A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor, hogy "ne dobáljuk a kalapunkat azért még az égre", mert az elmúlt öt évben sok hiba történt Brüsszelben, ezeket ki kell javítani, például a terrorizmus, a közbiztonság, a migráció és a gazdaság területén.

Orbán Viktor: "Ez maradjon az én titkom"

Orbán Viktor egy korábbi interjún. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ursula von der Leyen EP-beli megválasztásának ügyében kijelentette: miután az állam- és kormányfők vállalták a német védelmi miniszter támogatását, kötelességük érvényt szerezni ennek a saját parlamenti hátországukban is.

A műsorvezető rákérdezett, hogyan sikerült rávenni Emmanuel Macron francia elnököt arra, hogy mégse támogassa Timmermanst, amire Orbán azt felelte:

Ez maradjon az én titkom

A visszakérdezésre, hogy erről tehát "ne beszéljünk?", Orbán azt felelte:

Ne

Arra a felvetésre, hogy míg a fideszes Járóka Lívia megszavazta a DK-s Dobrev Klára EP-alelnökségét, fordítva ez nem történt meg, Orbán Viktor úgy reagált: a jobboldal nemzeti erő, a baloldal pedig internacionalista, ezért a hazáért való kiállás a jobboldalon erkölcsi parancs, a baloldalon pedig láthatóan nem.

Jobboldali ökölszabálynak nevezte, hogy "sohasem utálhatjuk jobban az ellenfeleinket, mint amennyire szeretjük a hazánkat".

"A hazával nem szabad szembefordulni csak azért, hogy ártsunk a rivális pártnak. A baloldalon meg az a szabály, hogy a jobboldal gyengítéséért még az sem nagy ár, hogy közben ártanak Magyarországnak" – fejtette ki.

A következő öt év uniós politikájáról szólva a kormányfő arról beszélt, hogy Magyarország nem függ az EU-s pénzektől, anélkül is tud sikeres gazdaságpolitikát folytatni, az ország a saját lábán áll, de persze könnyebb úgy sikeresnek lenni, hogy közben az EU költségvetése is támogatja a magyar célokat.

Eközben pedig még hosszú évekig együtt kell élni azzal a jelenséggel, hogy az Európa felé tartó migrációs nyomás nőni fog – mutatott rá, megjegyezve, hogy az EU eddigi bevándorláspárti vezetői a migrációt elősegítő határkiadásokat támogattak, legalizálni próbálták az illegális bevándorlást. Magyarország ehelyett családtámogatással oldaná meg a népességfogyást – hangsúlyozta.

Azt is mondta, hogy a bevándorláspárti politikusok legfőbb támasza "az átláthatatlan módon szervezett és finanszírozott civil vagy álcivil szervezetek", a kisebbségi bevándorláspárti véleményt képviselő NGO-k. Szavai szerint ezek nagyon agresszívek, erőszakosak, "ki vannak tömve pénzzel", "nemzetközi hálózatok vannak mögöttük, Soros György ennek az egyik emblematikus figurája", és azt a képzetet akarják kelteni, mintha Nyugat-Európában az emberek tárt karokkal várnák a bevándorlókat.

Ezek a többségi akarattal szemben tevékenykedő szervezetek eddig nagy összegeket kaptak az EU-s büdzséből, ám ezt Magyarország szeretné megszüntetni, vagyis NGO-k ne kaphassanak pénzt az uniós költségvetésből, ezeknek a szervezeteknek a támogatása legyen tagállami kérdés – fejtette ki.

Az új szlovák köztársasági elnök csütörtöki budapesti látogatásáról Orbán Viktor azt közölte: Zuzana Caputová szereti, becsüli és tiszteli a magyarokat, az elismerés hangján beszélt a Szlovákiában élő magyarokról is, és abban is egyértelmű volt az államfő, hogy a V4-es együttműködés fontos, azt folytatni kell.

A 2020-as magyar költségvetésről szólva – amelyről pénteken szavaz az Országgyűlés – a miniszterelnök célul tűzte, hogy Magyarország a jövőben eljusson oda, hogy ne hiánnyal fogadjon el költségvetést, hanem termeljen többet, mint amennyit elkölt, ezzel pedig megkezdődhetne egy új történelmi korszak, amikor az ország hitelfelvevőből lassan hitelnyújtóvá válhat. "Szeretném, ha átkerülnénk a bot jó oldalára" – fogalmazott.

Hangsúlyozta továbbá, hogy

a családok támogatására fordított összeget 2010 óta a kétszeresére emelték, és kiemelte az ingyenes tankönyvellátást, valamint a gyermekétkeztetést.

A családvédelmi akciótervet is egy vonzó rendszernek nevezte.

A honvédelmi kiadásokról Orbán Viktor kijelentette: mivel kiegyensúlyozott az ország fejlődése, a katonai védelmi kiadásokra sem kell sajnálni a pénzt, Magyarországnak ugyanis képesnek kell lennie arra, hogy ha két irányból egyszerre támadják meg, akkor ezt a hadserege el tudja hárítani. Hozzátette, mindenkinek kell alapvető képességekkel rendelkeznie a haza megvédésére, ez fontos szempont a fiatalok nevelésében, a Nemzeti alaptantervnek ezért ez elemi része lesz.

Forrás: MTI, Index

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A te titkod, tudjuk tetű, a WC. előterében találkoztál vele de még ott is elfordította a fejét rólad )))))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A te titkod, tudjuk tetű, a WC. előterében találkoztál vele de még ott is elfordította a fejét rólad )))))))))))))))))
tudode
Több bibi van az EP-ben!
.
Azoktól UNDORODNAK, akik -- nem kell újjal mutogatni --- akik, finoman szólva, még az EU-s állampolgárok lóvéját is csapolGATYÁK:
.
---- "Öntől undorodom" - a Sargentini vita legerősebb pillanatai videón
.
www.youtube.com/watch?v=gUqlF1JQg-g
.
Még az arcátlanságnak is van/lenne határa! Púp a hátán a magyarok képviseletében BAROMKODÓ felcsúti kRÉM!
nezelodo
Azt gondolja az újak majd az örömtől sírva fogadják a diplomácia helyett az ajtóberúgós kekeckedést, amit illiberáliában megszokott? Nehogy elszakadjon valahol a cérna...
Eladott Ország
Macron levegőnek nézte Orbánt - videó. youtu.be/GGF0nEt8Tw8
Amint egy, a Twitterre felkerült felvétel is bizonyítja, az ülésre megérkező Emmanuel Macron francia köztársasági elnök egyszerűen levegőnek nézte a magyar miniszterelnököt. Amikor Macron megérkezett, kezét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének vállára tette, Katrín Jakobsdóttir izlandi miniszterelnöknek nagy puszikat adott. Junckerhez hasonlóan üdvözölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőt, különösen szívélyesen parolázott Jean Michel belga miniszterelnökkel, majd Leo Varadkar ír kormányfővel. A belga és a lengyel kormányfő között ülő Orbánt azonban kimaradt a köszöntésből, amit a magyar miniszterelnök láthatóan némiképp zavartan vett tudomásul.
Nessy
Amikor nem osztottak neki lapot, nem sok titkolni való akad, de jól hangzik a híveknek! A kisegér belenyalt a lecseppent pálinkába! "Hol az a macska..." Az viszont igaz, hogy ahol megjelenik, ott viszályt szít!
Eriksson
Az, hogy von der Leyen asszony lett kiválasztva az előző aspiránsok helyett, az csupán azért lehetséges, mert abban a "csomagban" van, ahol Christine Legrand. S az ő személye nagyon fontos a franciáknak, ill. Macron elnöknek.
RonaGyuri
nincs ebben semmi titok! Semmi köze hozzá, egy véletlen egyezés, amit - ahogy szokta - megpróbál saját sikereként eladni! Sajnos ebben az országban vannak sokan, akik még az ilyen baromságokra is vevők! =))
Gauntlet
Ez megőrült! Ki támadna két felől? Ukrajna? Románia? 37 ezres felduzzasztott seregből hány a valós katona?
dodóka
Megint hazudik ez a cigánygyerek, mint a vízfolyás. Térjél már meg more !!!
colibri
Éppen ideje volna, ha az összes titkait vinné már magával a jó büdös francba. Nagy Katalin műsorvezetőn kívül nem igen kíváncsi rá senki.
nemfideszes
"Josep Borell jövendő külügyi főképviselő miatt Szíjjártó egyszer berendelte a budapest spanyol követet.
Charles Michel az Európai Tanács elnöke ki akarta dobni Orbánt és haverjait Schengenből.
David Sassoli az Európa Parlament elnöke azzal támadta Tajanit, hogy az védelmezi Orbánt.
Ursula von der Leyen jövendő Európai Bizottsági elnök befogadott egy szíriai menekültet és kritizálta Orbánt a menekültek elleni brutalitás miatt.

Manfred Weber viszont évekig támogatta Orbán Viktort. Ezért utálják ennyire őt a liberálisok és a szociáldemokraták.

... és ezt nevezi ez az idióta hazug kis dagadt cigó politikai győzelemnek!...hát sose győzzetek nagyobbat!
tulipan
Már megint önrrklámként túl sokat HABLATYOLJA A SEMMIT
papa.49
Más zollával dicsekvés is CIGÁNY SZOKÁS !!!
kokopelli
@nemfideszes: ..teheti,mert a külföldi sajtót originál senki nem olvassa,és azt használja ki
a nemzet nagy vezetője! A kormányoldali sajtó miért tudósitana a valós helyzetről!? A magyarok
idegennyelvi ismerete (az én nagy családom és ismerőseim körében is) igen hiányos! A "szeren-
csétlen" Weber nem gondolta volna,hogy az O.V. még az AfD szintje alatt keveri a ß@rt!
simmering73
A szokásos pénteli agymenés. Most komolyan, hallgatja egyáltalán valaki a Kossuth rádiót. Szerintem még a gyökerek sem.
papa.49
@simmering73: Van egy aki ÉLVEZETTEL HALLGATJA a kedvenc MIKROFON ÁLLVÁNYA, szinte elélvez a gyönyörtől míg a tetű ,,ájtatos hangon elrebegi,, a dumáját, mert mondanivalója az NINCS !!!
CsipkeRózsa
Hirtelen nem tudta, mit hazudjon, ezért azt mondta, hogy maradjon az ő titka.
babp1982
Hogy sikerült Macront rávenni,hogy másra szavazzon? Sehogy bammeg utál téged mint a szart, megint hazudsz geci!
Macskaszem
Egyáltalán nincs ínyére ez a nő, de orbánviktor nem veszíthet, ezért úgy csinál, mintha kifejezetten ő jelölte volna. A helyzet ezt hozta, a tahó geci meg felült a hullámra, és azt hazudja, hogy az egész EP a tenyeréből eszik, mindenki azt csinálja amit ő a beteges agyába kigondolt.
nezelodo
Szerény a mi mini. elnökünk, mint az ibolya...
Eriksson
@Eladott Ország: Faludy vajon kinek/kiről írta a versét?
advocat
Nincs mese. Viktor a világ, de legalább is Európa ura. Az van amit ő akar. Vagy csak hiszi? Ebben bizonytalan vagyok.
libellle
HAHAHA na már irtam többször Magyarorszagot egy elmebeteg irányitgat.
terlasz
Fogsz te még visítani, ha nagy változás közepette a fejedre koppintgatnak. Tudod, ahogy Bangóné ecsetelgette.
Lepényleső
"Aki titok tudója,az mindig nézzen hátra,nem tudhatja mikor kerül a csomagtartóba,aztán
nyomtalanul az arizóniai sivatagba!" - Volt egy maffia film mottója.
csipetke
Tán csak nem lezsanettezte Macront,és így vette rá,hogy ne Timmermans-t támogassa?Macronnak pont annyit tesz a puhos,mint egy marék molylepke.Azt se értem,hogy mit vergődnek-tobzódnak ezek ,még tart a felfüggesztése a fidesznek.
tulipan
@advocat: Szerencsére, lehetsz is "bizonytalan", mivel maga is AZ, éppen ezért POFÁZIK BAROMSÁGOKAT!!!
Eriksson
@Eladott Ország: Tévedsz.
Először is Faludy még 2006-ban meghalt. Másodsorban a vers 1938-ban íródott. Harmadsorban a címzett Csilléry András fogorvos és politikus, népjóléti miniszter, és más "népjóléti" intézkedések elkövetője.
libellle
@Eriksson: Már ez a tema von der Leyen és Lagarde honapok óta el volt döntve. Merkel és Macron ebben megeggyeztek. Ezert nem értem, hogy miert hazudozik orbán állandóan, hogy ö gyözte meg Macront. Macron volt olyan kegyes, hogy szóbaállt viktorral. viktor pedig az örömtöl már megint az ájulás szélén volt. Csupán nem vette észre, hogy Macron öt felhasználta a saját kis játékjára.
Eriksson
@libellle: Ehhez az írásodhoz csak annyi megjegyzést tennék, hogy Macron volt olyan kegyes és szóba állt a V4-ekkel, akarom mondani egyesével felkereste mindegyiket és erősen lobbizott támogatásért a két jelölt ellen. Ki tudja milyen egyezségek köttettek a háttérben, de tény, hogy megegyeztek olyasmiben, amely magának Orbánnak is feküdt.
Orbán reakciója annak tudható be, hogy két legyet ütött egy csapásra. Kigolyózták az említett urakat, és kialakult egy win win helyzet.
tulipan
@libellle: Há' hazidni kell nekijjje, nem is tehet mást ahhoz, hogy a birkáinak elmagyarázza, hogy is történhetett, hogy a sarokba állították és most nem volt képes a nagyokat" ÁTVERNI?
libellle
@Eriksson: Na tudott, hogy Macron Liberalis és igy orbánt már eleve nem állhatja. babis és orbán az EU két legnagyobb gazembere bizony nagyon felt Timmermans-tól a lengyeleknek inkább a diktatura felé hajlanak az "erzelmeik" ezert nagyon kapóra jött Macron elképzelése. A slovákok inkább tartózkodóak voltak. Webert sok nyugati állmfö nem akarta pont orbán miatt ezt teljesen egyértelmüve tették. Irtam, hogy orbán nem vette észre, hogy kijátszották. Viszont borzalmas lenne egy normál gondolkodó embernek amennyiben beállitaná az eseményeket ugy, hogy ö volt mindennek az értelmi szerzöje.orbán valóban szerepet játszott de egy teljesen mellékeset. Természetesen a helyzet amibe saját magát manöverezte neki nem kellemetlen, mert amikor a becsület elveszik könnyüvé válik az élet és orbáne nagyon könnyü.
CsipkeRózsa
@Eladott Ország: Csilléry András nevét nem ismertem, a linked után elolvastam a wiki-n, ki volt ő.
Eriksson
@libellle: A nagypolitika egészen összetett dolog. Oszt ki, mit lát meg benne. Van aki csak lehetőséget, hogy ócsároljon
egyes politikusokat, másokat meg égig emeljen.
Én azt mondom, ez esetben Macron és a V4-ek win win. De inkább a francia, éppen Legarde miatt.
Eriksson
@Eladott Ország: Nem unod még? Miért van az, hogy neked teljesen mindegy, hogy mi a téma, mindig ugyanazt fújod?
tulipan
@Eriksson: Te ANNYIRA SZÓRAKOZTATÓ, vagy a narancsos seggynaldosók között, hogy NEM LEHET megunni! :D
Eriksson
@tulipan: Köszönöm az elismerést, nagyon kedves vagy. :)))
tulipan
@Eriksson: A narancsos hazudozás PLÁNE "összetett dolog", azzal a veszéllyel is jár, hogy meglehetősen GYAKRAN lebuknak a hazugok!!!
tulipan
Mo. egy gazdag ország lenne, ha orbán nem herdálná el a magyar adófizetők pénzét a határon túli magyarokra:
a vajdasági magyaroknak 3,3 millió forintot ad a magyar kormány házvásárlásra, mindenféle önrész és előtakarékoskodás megkövetelése nélkülA külhoni magyar családok éve programsorozat keretében 600 millió forint értékben támogat a kormány határon túli magyar családbarát vállalkozásokat

Kiderült, hogy a Szlovákiában, Romániában, és Szerbiában működő magyar fociakadémiák eddig összesen 16 milliárd forintnyi magyar állami támogatást kaptak. A pénz Magyarországról a Magyar Labdarúgó-szövetségen és a Bethlen Gábor Alapon keresztül áramlott.
Orbán 300 ezres nyugdíjat ad a magyarok pénzéből az ukránoknak
2018-tól a határon túli magyarok is megkaphatják a magyarországi anyasági támogatást
Foci, templom, iskola: 84 milliárd forint állami támogatás ment tavaly a határon túlra
Az eredetileg betervezettnél sokkal több pénzt használhatott fel 2018-ban a Bethlen Gábor Alap - írja a hvg.h. A határon túli magyar kezdeményezéseket finanszírozó alap 90,2 milliárd forintot költhetett, elsősorban a Miniszterelnökség egyedi döntései alapján.A pénz nagy része Erdélyben landolt.
a legtöbb pénz,
■44 milliárd Erdélybe ment,
■10,6 milliárd Kárpátaljára,
■6 a Felvidékre,
■5,5 a Vajdaságba,
■4,6 Magyarországra,
■de Horvátországba és a diaszpórába is milliárdon fölüli összeg jutott.
Ha ez mind itthon maradt volna, nem lenne szegénység Mo.-on.
csak úgy....
@tulipan: Nem is értelek!? miért nem mondod meg @Eriksson: nak,kerek-perec,hogy egy seggfej? Szerinted szórakoztató? :(
Eriksson
@tulipan: Nekem is az a véleményem. :)))
tulipan
@csak úgy...: Nem mindegyik narancsnyiknál érdemes, van amelyiknél a gúny többet ér/hasznosabb!
csak úgy....
@tulipan: Nem hiszem,hogy@Eriksson: et. "venné a lapot"...
Eladott Ország
Ha ez győzelem, akkor milyen lett volna a vereség? Az egyszemélyes államvezetés úgy fogalmazott: a jövőben is lesznek harcok, de a közép-európaiak kiállnak egymásért. Az szerintem már eddig is sokat elmondott a megkerülhetetlen V4-ek megkerülhetetlen önjelölt Messiásáról, hogy miközben az európai politikusok megállapodni, kompromisszumra jutni és lehetőleg felelős döntést hozni mentek Brüsszelbe, a felcsúti illetőségű elvetélt jogászdoktor harcolni ment oda. Természetesen a sleppje már napok óta nyomja, mint süket a csengőt: az Európai Unió tisztújítási folyamata azt bizonyítja, hogy a visegrádi négyek megkerülhetetlen tényezővé váltak a közösségben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.