Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján beszámolt arról, hogy együttműködés alakult ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Debreceni Egyetem között. A cél a nemzeti Oltóanyag Gyár létrehozása – mondta a tisztifőorvos. Ennek a lényege, hogy csökkenjen az ország függősége az oltóanyagok terén – tette hozzá Müller.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján közölte, hogy folyamatosan nő a gyógyultak száma. Egyre több vizsgálat történik, így már közel 100 ezer mintavétel történt.

Hozzátette:

immár a negyedik napja csökkenőben van az új igazolt fertőzöttek száma.

Müller Cecília szerint legalább két hétig figyelni kell a hatásokat vidéken, ahol május 4-től változott a védekezés rendszere. 

Müller bejelentette azt is, hogy máról FFP maszkokat is lehet vásárolni a gyógyszertárakban. Müller Cecília bízik benne, hogy ezt a hatalmas vállalkozást sikeresen lehet végrehajtani a magyar emberek helyzetének a javítása érdekében.

A gyógyszertárakban engedélyezett lett az FFP 1, 2 és 3-as maszkok árusítása is. 

Csökkenhet Magyarország függősége az oltóanyagok terén, egyezség alakult ki az NNK és a Debreceni Egyetem között

Ennek az együttműködésnek a célja a nemzeti oltóanyaggyár megalakítása, ami függetlenséget jelent a világpiactól. Itt majd a kötelező oltásokat és az ajánlott oltásokat fogják gyártani – mondta el Müller Cecília. Az egyetem kutatóival és az NNK tapasztalataival együttműködve bízik a vállalkozás sikerében – tette hozzá.

Ma a legfőbb célunk, hogy sikerüljön egy oltóanyagot gyártani a koronavírus ellen – közölte Müller.

Forrás: Origo, Portfolio

Címlapkép: MTI

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
És a nemzeti oltóanyagot mészároslőrinc és tiborcistván fogja gyártani.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Giovanni Alba
Nemzeti Oltóanyaggyár, függetlenség a világpiactól ... ühüm, és tessék mondani, mindent itt helyben fogunk gyártani, alapanyagot, nyers-és segédanyagokat is? Mindent egyhelyen, önellátás. Éppen csak egy icipicit tűnik komolytalannak ez a szivárványos álmodozás, még ha nemzeti kacagány is van rajta.
Yeromos
És a nemzeti oltóanyagot mészároslőrinc és tiborcistván fogja gyártani.
kokopelli
@Yeromos: A csutinak elárulja a "Tramp" annak a fertőtlenítőszernek az összetételét,amit a vénába lehet "belőni",
és annak az "aparátnak" a műszaki leírását,ami a szervezetet annyira felhevíti,hogy a COVID még a kölkeit is sírva
fogja "menekíteni"!Ez az,amikor a nagy koponyák találkoznak! A megosztott Nobel-díj már tuti!
Oposit
@Yeromos: nyilvánvaló, hogy a "nemzeti" név alá összegyűlt pribékjei és a cigánycsalád tagjai fognak tovább gazdagodni ezen.
Amúgy ez csak egy fedőintézmény lesz, amire elmennek a milliárdok, de soha egy használható oltóanyag nem fog kikerülni onnan. Esetleg desztilláltvíz, mint placebo.
Yeromos
A kövérlaca szerint az ellnezék nem a nemzet része, táhát ők nem lesznek beoltva, vagy nekik külön oltóanyagot fejlesztenek.
a felcsuti nemzeti laborban.
tudode
Mintha ráéreztek volna azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát is megbuzerálták, csupán hatékonysági, vagy milyen okból!
.
www.google.com/search?q=mta+%C3%A1tszervez%C3%A9s&oq=MTA&aqs=chrome.1.69i57j35i39j0l6.1293671j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Oszt' aki érti ennek a gyülekezetnek a logikáját,

----- Mongóliában épít vakcinagyárat magyar cég
.
magyarepitok.hu/mi-epul/2020/04/mongoliaban-epit-vakcinagyarat-magyar-ceg
.
Nagyon kapkodnak a fijug!
Horizont
Nemzeti...nemzeti...ezeknek a szaruk is nemzeti.
Vén banya, kiszolgáló, csicska, lakáj.
volvós
A NEMZETI QRWANYÁTOKAT APERITÍV HAZUGSÁGGYÁR !!!
Nyírfa
Nemzethy oltóanyaggyár. Komolyan mondom, ez már tényleg főnéni után kiált. Basszus, még mindig nincs elég védőeszköz a gyógyítók számára, a kínai és türk szarokat hozzák be az országba, de azokat is a raktárakban őrzik ...vagy ki tudja, merre járnak a szállítmányok, talán jobb is, ha nem kerülnek kicsomagolásra, csak már kifizette Péter barátunk az adónkból.
Bődületes pazarlás, trehányság, mellébeszélés, káosz és nagyravágyás jellemzi a járványkezelést, ami nem is kaphat más jelzőt, mint a nemzethyt. Ezek vagytok Ti, Cecília, és erre piszkosul nem lehettek büszkék!
csipetke
Vajon ki fogja építeni?A nemzeti töklámpás vejkó?Vagy a nemzeti mészáros lölő?Sokszor úgy érzem,hogy ezeket örökbefogadtuk akaratlanul,olyan rohadtsokba vannak nekünk.Labdába meg csak és kizárólag ők rúghatnak,mindenféle pályázatnál.Mer' ezek mindenhez IS értenek.
Horizont
Cecili asszonyság szemöldöke mindent visz. Vihetné a puhost is.
Rockxy
"...egyezség alakult ki az NNK és a Debreceni Egyetem között"
nnk, phíí vaze!
az endékával egyezkedjetek!
Kelet-Berlin!
mond ez valamit?
erik honekker!
értitek?
brüsszelt messzire elkerülni!
junkert nemzavarni az iszogatásba!
Zsopiale
Reméljük szervilis náci hazaáruló idiotizmus ellen is hat, és akkor legelőbb Cecilkén kell kipróbálni...
Hofipisti
A korábban kiváló, a Pilisben működő oltóanyag-gyárat kellett tönkretenni, pedig vezető helyen gyártották az influenza elleni vakcinát. Csak hát az volt a baj, hogy - állítólag - baloldali tulajok voltak.
Béla333
A gyárat biztos Mészáros építi meg mintegy 120 milliárd adóforintból. Vagy 220-ból...
SystemError
Müller Ceciliából gyorsan fideszes nyakkendő ügynök lett. Nem sok jót jósolok neki a fidesz utáni időkre. Talán újra lehet üzemorvos, mint a fidesz előtt
kokopelli
@SystemError: ..csak azé mer a szölőoltással keverte "asztat a másikat"? A lónak is négy lába van mégse asztal!
Jozefina
De az alapanyag kínából fog valószínüleg érkezni!!!?? A nemzeti oltóanyagot meg talán a nem fidesz hívők kapják majd átnevelési céllal??!!!
Továbbá kell nemzeti lélegeztető gyár, nemzeti maszk kászítő, stb. lényeg, hogy nemzeti legyen!!!
Sámannus
Ká-bé ez olyan lehet, hogy ült a majomősünk egy fa tetején, és eldöntötte, hogy vakcinát fog készíteni. Amíg ez sikerül, kicsit hozzá kellett nőnie a feladathoz. Mondjuk a pohosékban már akkor is megbíztak akiket jól fizettek. Sajnos az önbizalmunk jóval nagyobb mint a készségeink. Így valószínű, hogy petya vásárol valami gagyi gyártási eljárást, és jól megfizessük a portyázó potyázóinkat.
@SystemError: ő ehhez is ért bizony.
Nyírfa
@Sámannus: Igen, így fog kinézni az első magyar független nemzeti vakcinagyár. Ami csak addig röhejes, nem kicsit, nagyon, amíg valaki bele nem hal az első magyar független nemzeti vakcinába.
Sámannus
@Nyírfa: Olyan lehet majd, mint a malária elleni készítmény. Ha nem árt már az is siker. Jó sok pénzért a hajunk sem korpásodik. Azt előre meg lehet jósolni, hogy sok bába lesz körülötte, különösen azért mert lesz ürügy kiüríteni az egészségügyi kasszát. A kórházi ellátást már lefagyasztották, már csak a nagy zsebűeket kell kijelölni, akik minden pénzt játszva lopnak el.
ómió
Már ebben se vagyunk képesek "haladó módon" másoktól függeni?
kokopelli
Nincs a Lölö-nek vagy a Orbán sen.-nak homokbányája?Ők szállíthatnának "oltóanyagot" orrvérzésig!
Nyírfa
@Sámannus: És mindezt tudva nem teszünk semmit. Néhányan megcselekszik, amit megkövetel a haza , a becsületük, mások várják a csodát, de a többség még erre sem veszi a fáradságot. Azt hiszem, csak akkor értené meg a magyarság, hogy nagyon elcseszte ezt a rendszerváltást, ha az EU kipaterolna minket. Akkor lenne kapkodás, ígérgetés, felzúdulás.
Azt meg feltételezni sem akarom, hogy még abba is beletörődne.
Nyírfa
@kokopelli: Előbb közmunkában és/vagy katonákkal le kell gyártatni.
Sámannus
@Nyírfa: A felületes polgár csak a kezdeményezés tényére figyel. hogy vannak ezen a területen világszínvonalú gazdaságosan működő vállalkozásaink arra kevesen gondolnak.
A rendszer arra épül, hogy új ki sem próbált szervezetet állít fel, és nem használja ki a gyógyszergyártók tapasztalatát, kapacitását, infrastruktúráját. Ez mind mind óriási pénzekbe kerülhet, mellesleg a meglévők piaci helyzetét gyengítheti.
Tudom van Debrecenbe gyógyszergyár, de az már évekkel ezelőtt is kapacitás hiányával küzdött. Esetleg arra épülhet új bázis, de nem ismerem , hogy beleillik-e a portfóliójába ez a gyártás.A Teva penicilin gyártó.
Amikor Sajószentpéteren terjeszkedett, a Borsod Chem vezére piszkosul tiltakozott, mert elcsábította jobb bérekkel szakembereket a cégtől., lévén, hogy számára kedvezőtlen bérviszonyokat teremtett. Az akkori BC vezérnek ma is van ott érdekeltsége úgy tudom. Azt is hogy fideszes üzletember. A napokban tankolás közben is találkoztam vele.
Korábban is voltak hasonló akciói, ilyen reklám szagú vállalkozásokban, és az sincs kizárva, hogy most is a szervezők között lehet... Gondolom, a melósokat jól kifacsarja, ebben nagy gyakorlatra tett szert.
Nyírfa
@Sámannus: Megnéztem a Borsod Chem-et, csak, hogy képben legyek, mi köze lehet a Teva-hoz , s csak érdekességképpen írom, amit Te nyilván tudsz, hogy kínai-magyar vegyesvállalat. Lassan Kína-fóbiám lesz, olyan rossz véleménnyel vagyok a gyártástechnológiáikat illetően, hogy még az IKEA-ban is leellenőrzöm, honnan jön a termék, csak nehogy Kínában készültet vigyek haza. Hát még akkor az egészségügyi vonatkozások!
Olyan érzésem van minden, Kínából származó vagy az országgal bármi módon kapcsolatba kerülő áruval, mintha Mészáros Lőrinc tűrné fel az ingujját és állna neki a gyártásnak.
És mi van a Richterrel?
Nyírfa
@Sámannus: Nem vitatom, hogy ma is vannak jól működő vállalatok, jól is néznénk ki, ha egy sem akadna, függetlenül attól, hogy a Kádár-érában prosperáló cégeket vagy szanálták vagy kisajátították vagy eladták. No de, most nem erről van szó, hanem arról, hogy szerinted megvannak azok a vállalkozások , amelyek mind tapasztalatban, mind emberanyagban képesek lennének akár önállóan, akár nemzetközi kutatócsapatokba integrálódva új vakcinákat kifejlesztésére.
Hogy miért nem ezt a kézenfekvő lehetőséget választja a kormány, ez egy jó kérdés. Válaszunk is lenne, van is rá.
Sámannus
@Nyírfa: A Borsod Chemnek csak munkaerő piacon versenytársa a Teva, és lehet, hogy az is marad.
A kínaiakról, csak a kívülállók vannak jó véleménnyel, de egyébként pénzhajcsárok. Óriási profitot zsebelnek be. Az alkalmazottakat pillanatok alatt elküldik, ha tehetik
Egy német gyárbaleset után csak egyetlen terméken volt napi egymillió eurós extraprofitjuk, vagy két éven keresztül.
A cég hatalmas beruházásokkal terjeszkedik, most éppen a csehek rovására. Minden termékre van vevője, és a régi gyárterületén is vannak beruházásai.
A BC egyébként gyógyszer alapanyagokat is készít, de ezek melléktermékei a főágazatnak
Sámannus
@Nyírfa: A Tevának a tulajdonosi körének lehet ilyen tartaléka, a háttéripar pedig lehet a s.bábonyi ipari park. Sajnos az képzés elég hiányos, a volt kollégáim is erre panaszkodnak. Például akikkel én dolgoztam nagy részük elmentek a budapesti gyógyszergyárakba, mert ott jobban megfizették őket, és meg is bíztak a munkájukban, mert a BC köztudomásúan felelősségteljes munkavégzést követel a dolgozóitól, cserébe akkoriban rémesen alacsony bérekért. Az akkori fiatalok éppen ezért menekültek el, mert minimálbér körüli kategóriából nem tudtak kitörni. A szaxervezetek akkor is bólogató Jánosok voltak, ma már persze az is csak max papíron kopik a nevük.
Nyírfa
@Sámannus: Tudod, mit nem értek? Hogy hogyan terjeszkedhet egy cég mások rovására. Mindegy, hogy külföldön vagy belföldön, de a tisztességes versenynek vannak szabályai, és úgy képzelem, hogy a piac , magától vagy állami beavatkozást igénybe véve , kilöki magából az unfair társakat. Oké, nem ma jöttem le a falvédőről, mégis, úgy gondolom, hogy minél fejlettebb világról beszélünk, annál korrektebbek a vállalatok kapcsolatai. Ki akar csalóval szerződést kötni, vagy beengedni az országába? Csak , aki maga is görbe úton jár.
Nyírfa
@Sámannus: Rákerestem a Teva-ra, érdekelt volna, milyen magyar érdekeltségek tartoznak hozzá, de azt nem találtam. Viszont azt igen, hogy csak lakodalmas nótafelelős közvetítésével nem foglalkoznak, olyan szerte ágazó a tevékenységük.
Azt mondod, a magyar leányvállalatnál nem megfelelő a képzés. Akkor mennyire megbízhatóak a fejlesztéseik, a forgalomba kerülő termékeik? Rengeteg embert érint.
Sámannus
@Nyírfa: A kínaiak 2008-ban tették be a lábukat a cégbe, és éppen a németektől, mert ők is fizetésképtelenné váltak. Éppen azt a vállalkozást építették, amivel a kínai fejte most meg őket, mert ő diktálta a feltételeket. A csehek rovására azért tud lépni, mert azt is BC tulajdonnal szerezte meg, és a szállítást így spórolja meg.
Nyírfa
@Sámannus: Nem véletlen, hogy soha nem akartam üzletasszony lenni! :)
Sámannus
@Nyírfa: Hát ezek nem olyan üzletek, mint amikor Mészáros elmegy a pohoshoz, hogy kéne neki a Mátrai Erőmű oszt puktum. Itt szakmai ismeretek nélkül a gatyája rámehet mindene. A kínai is szakmai befektető volt, és a német is előtte a kisbefektetők és a letétkezelők csak befektetőként voltak jelen.
A szakmai képzés helyett tanfolyam szerű továbbképzések vannak, de aki több ismeretet szerez hamar odébb áll
Kevés az állandó szereplő itt ezen a piacon. Pedig a BC éppen olyan hely, ahol biztonságosan tudták végezni a munkát, a tapasztaltabb emberekkel. Ilyenkor érettségi után kicsit felfrissül az állomány, de ők is tovább fognak menni, ha kizsákmányolják őket. Éppen ez a cél is a vidékkel, ezért lesz kifosztva mindig a város is amire a gyár épült.
Lehet hogy furcsán hangzik én a fiatalokat jó szándékúaknak, és igyekvőeknek tartottam, és ma is annak tartom.
Persze lehet, hogy keveset jártam olyan helyeken, ahol nem a munka a mérvadó,de erre nem is tartottam igényt.
Én inkább elborzadok a média bunkóságától, mert ott már a csapból is szar folyik, azt zabálja a z ország . Aki csak ezt látja, könnyen elkeseredik. Más emberek is vannak szerencsére...
csak úgy....
@Nyírfa: errü lemaradtam a napokban és nem értem a jaj istenedet!? ez nagyon böki a csöröm!
"Nyírfa
@csak úgy...: Rákosi, Szálasi egy kaptafa??? Jaj, Istenem! "
Nyírfa
@Sámannus: Ezt jó hallani: " Más emberek is vannak szerencsére.." Igen, nem is apellálok másra, amikor egy jobb világot vizionálok. És kellenek az ilyen szakmai kis ismertetők, most tőled, tegnap emerenciától , hogy tájékozottabbak legyünk, hiszen mi nem vagyunk Mészáros, akiről még a jó isten is tudja, hogy okosabb Zuckerbergnél is, ugyebár. :)) Bár, ezt még nem sikerült igazolnia. :)
Nyírfa
@csak úgy...: Nem úgy ismertelek meg, mint aki nem tud különbséget tenni.
csak úgy....
@Nyírfa: szerinted a nyilasok és az avh. között volt különbség? én a két szemét terrorszervezetéböl indultam ki és így utólag ,engedtessék meg nekem,hogy az eszmléikre és rájuk is tehessek .
rehabilitálod a régi mocskok közül a szerinted kevésbé véreskezüt,? így ennek sosem lesz vége...
Havanagi
@Yeromos: Igen ők !Ugyanis Orbán már megismerte a tudományt,tudósokhoz,professzorokhoz dörgölődött,kitanulta a vakcina titkos receptjét.Készen áll arra,hogy vakcina professzor legyen.
jesz
a hír hallatán a szemem is párás lett...micsoda pénz..oh..lesz itt is kaszálás...de mekkora. A gyár bekerülési költségének határa a csillagos ég,...meg még egy pici
csak úgy....
éljen és virágozzon a nemzethi beoltó anyag gyár ! magyar vakcinát a magyar erekbe és szervezetekbe!
Nyírfa
@csak úgy...: 17.12

A probléma az, hogy egy államvédelmi szervezetet azonosítasz egy rendszerrel, amely a kisiklásai mellett rengeteg pozitívumot tud felmutatni, és párhuzamot vonsz a rendszer és a nyilas uralom között. Ha a kettő között nem tudsz vagy nem akarsz különbséget tenni, akkor nincs min vitáznunk.
csak úgy....
@Nyírfa: nem szeretnék ezen vitázni, számora mind a kettö egy és ugyan az!
gyilkos bagázs!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.