Maszk nélkül akart vásárolni egy 56 éves nő egy XI. kerületi üzletben, ám a biztonsági őr résen volt.

Csontját törte a nőnek a budapesti biztonsági őr, mert nem volt rajta arcmaszk
Fotó: Pixabay

A Ripost beszámolója szerint Ibolya a Bartók Béla úton szeretett volna péntek reggel gyorsan vásárolni, de a biztonsági őr ezt nem engedte meg neki.

„Elvettem egy kosarat és már mentem is volna a reggelimért, de a biztonsági őr feltartóztatott. Közölte, hogy kötelező felvenni a maszkot, csak azután maradhatok az üzletben”

– mesélte a lapnak a nő, aki – elnézést kérve a maszk hiánya miatt – felajánlotta, hogy eltakarja az arcát, bár amúgy sem volt senki a kisboltban. A biztonsági őr azonban követte őt a sorok közé, majd felszólította, hogy hagyja el az üzletet.

„Erre már én is felkaptam a vizet, mondtam, hogy ne beszéljen így velem. Erre kiabálni kezdett, mire ledobtam a kosarat és kimentem. Ahogy kiléptem mellette, két kézzel lökött rajtam egyet. A kezemre estem, ami borzasztóan fájt. Feltápászkodtam és sírva mentem a szemközti villamosmegállóba, ott javasolták, hogy hívjak mentőt és rendőrt.”

Ibolya így is tett, s mint kiderült, eltört a jobb csuklója, ami hat hétre gipszbe került. A nő így dolgozni sem tud, emellett nagyon megviselték a történtek lelkileg is.

„Az igaz, hogy nem volt rajtam maszk, de eltakartam a számat és kimentem az üzletből, miért kellett bántani? Egyszerűen nem tudom ezt feldolgozni…”

A kórházban, ahol ellátták Ibolyát, hivatalból feljelentést is tettek, a rendőrség már kihallgatta a szerencsétlenül járt vásárlót.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Úgy tudom, hogy nem kötelező konkrétan maszk viselete, egy sál vagy bármi is jó, amivel eltakarja az arcát. Tehát a nő addig vétett, amíg nem volt rajta semmi. Utána viszont elég gáz, ami történt. Majd a kamerák igazolják a dolgot úgy is.

Sajnos az emberek 90% azonnal másként állítja be a dolgot, mint ahogy történt. Ez vonatkozhat erre a nőre is. Parasztok a biztonságiak, de valamiért azt gondolom, hogy itt verbálisan is ment a dolog közben, persze ez nem indok tettlegességre, csak nem vagyok benne biztos, hogy ez meg ilyen kis madárlelkű volt, mint ahogy előadja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Úgy tudom, hogy nem kötelező konkrétan maszk viselete, egy sál vagy bármi is jó, amivel eltakarja az arcát. Tehát a nő addig vétett, amíg nem volt rajta semmi. Utána viszont elég gáz, ami történt. Majd a kamerák igazolják a dolgot úgy is.

Sajnos az emberek 90% azonnal másként állítja be a dolgot, mint ahogy történt. Ez vonatkozhat erre a nőre is. Parasztok a biztonságiak, de valamiért azt gondolom, hogy itt verbálisan is ment a dolog közben, persze ez nem indok tettlegességre, csak nem vagyok benne biztos, hogy ez meg ilyen kis madárlelkű volt, mint ahogy előadja.
Sámannus
Azügyész nehogy má ne a bottal ütés módszerét válassza! Fogadjunk hogy a járda lesz a gyanúsított.
Hun vagy Cefre Pali ki most a rettegő? Tégy igazságot:
"Pálinkás Pál
@Sámannus: Valamit ti nem értetek...egy szóval nem mondtam,hogy nincs járvány...de kevesebb áldozattal jár ,kb 1/3-ad...mint a legenyhébb influenza!!! Tudomásul kéne venni,vírusok mindig lesznek a levegőben ,ha tetszik,ha nem!!!
".Javallott,nem kötelező...aki fél az felveszi!!" ...Azt most meg sem említem hogy az emberek bő 80 %-ára veszélytelen a vítrus...tünetmentesen átfut rajtuk...gondolod ha bármi komoly veszély lenne...hagyták volna hogy a gyermekek teljesen védtelenül mászkáljanak??? mindegy ,befejezem...ha rettegve akartok élni,az a ti dolgotok,csak ne akarjátok hogy más is azt tegye!!!"
Itt egy másik járvány is beütött. .
justhpeter
Lovagkeresztet a nyakába a biztonsági őrnek. Kétmázsásat, hogy ne tudja levenni.
Borsodi
Meg kell fogni az ilyen férget és szarrá verni.Mit képzelnek ezek a bohócok magukról?
Málna
Hihetetlen történet. Mit mond a másik fél?
ómió
Most FLM (female lives matter) indul, vagy "beérjük" a hatósági intézkedéssel?
Csizmás Kond
---ja eltakarta az arcát...és akkor melyik kezével vette volna le az árut a polcról ?
Csizmás Kond
@Horizont: ...és a kosárral mit csinál?
Amúgy ha jön a söndör a biztonsági őrt büntetné, hogy maszk nélkül beengedte...szóval én is kiküldtem volna...előbb szépen..de ha nem megy akkor lökdösve...
Nyírfa
A hölgy semmibe vette a saját és a vele érintkezők egészségét, biztos, hogy én is kitessékeltem volna a boltból. Ez az egyik.
A másik, hogy addig a mindennapjaink része lesz az erőszak, amíg ezt a példát mutató és propagáló kormányunk van.
A biztonsági őr repüljön a példamutatókkal együtt.
tudode
A biztonsági őr nem számított arra,hogy nem bányászlegénnyel van dolga, akiben 4-5 izomagyú sem tudott kárt tenni:
.
----- Nem publikált videó Varju László képviselő elleni intézkedésről az MTVA épületében
.
www.youtube.com/watch?v=G7w0n4_5Fg8
.
Ez lett a módi, mert az izomagyúak egy dádá-t sem kaptak. Bárkit elkaphatnak, mint floki a lábtörlőt!
Csizmás Kond
@Nyírfa: ...most akkor a törvény betartatását nevezed erőszaknak ?
Nyírfa
@Csizmás Kond: Nem, Kond. A viselkedést.
Csizmás Kond
@Nyírfa: Ha téged megbüntetnének azért mert én nem viselek maszkot akkor fizetnél vagy kiküldenél, kitaszigálnál ?
Rockxy
a zorbán vót!
vagy a puttyin!
de minimum a horti!
a horti, az nagyon minimum!
és mindezt nyilván a trampli utasitására.
Csizmás Kond
@Horizont: Az lehet viszont, hülyével hülyén...tudod..:)
Amúgy az őr rendőrt is hívhatott volna de ha a nő nem várja meg vagy végül mégis előkapar egy maszkot valahonnan akkor szintén az őr a hibás...és nem lökdösnie kellett volna hanem fenéken rúgja akkor nem elesik hanem repül..mert ahhoz hogy emberek legyünk először mi kell azok legyünk és csak azután az akivel dolgunk van.
Csizmás Kond
@Horizont: Szerintem az őr tudta is hogy mit kell csináljon csak a hölgy nem értett a szép szóból...és nem csak ez az egy eset ahol valaki azt hiszi hogy rá a törvény nem szól..ilyen a Varjús eset...
Csizmás Kond
@Horizont: Reálisan már csak azért sem lehet itt beszélni mert minden id érkező hírnek fele kacsa...
...szerintem a kartörés sem úgy történt mint ahogy itt leírták.
Csizmás Kond
@Horizont: ...dehogy, csak elképzeltem, hogy a villamosra is maszk nélkül ült volna fel...szóval elég felelőtlen ahhoz hogy neki lenne igaza...
Csizmás Kond
@Horizont: ..de mit kellett volna tegyen az őr ?...mert hogy megtaszította annak biztos kellett legyen oka, pl hogy földre dobta a kosarat és még kitudja mi...
...és most nem az erőszakot pártolom hanem az emberi viselkedést kritizálom amit a nőnek kellett volna elsőnek betartsa.
Csizmás Kond
@Horizont: Nem kell kitüntetni ...csak be kell tartani a betartandókat és akkor nincs csuklótörés...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...biztos nem kell legyen de ugrabugri sem...mert ha nincs ugrabugri nincs csuklótörés...:)
...na de várjuk meg a holnapi változatát...mert remélem folytatásos...:)
vitriol
ideje lenne felülvizsgálni a szóbanforgó szakma követelményét, mert úgy tűnik ennek sokan nem tudnak megfelelni. Vagy rosszul állapították meg a követelmény-rendszert, vagy a gyengén teljesítők is megkapják a jogosítványt. Általános kifogás ellenük a szükségesnél durvább fellépés intézkedések alkalmával.
HlusztwisijakGotthárd
A nő részéről az az "azt csinálok,amit akarok!"
szemlélet ide vezetett...
ila51
@vitriol: ez az OKJ diploma átka ...gyorstalpaló
KisGenyo2
"A kórházban, ahol ellátták Ibolyát, hivatalból feljelentést is tettek, a rendőrség már kihallgatta a szerencsétlenül járt vásárlót." Majd ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek és kb. itt a sztori vége... ;-)
Agyarország 2020!
jesz
az őr sikeresen felvételizett az iskolaőri csapatba...neki feltétlen ott a helye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.