A tünetek alapján megmondhatja a háziorvos.

Óriási változás az egészségügyben: Ezentúl tesztelés nélkül is koronavírus-fertőzöttnek minősíthetnek minket

Új eljárásrendet adott ki 2020. szeptember 21.-én a koronavírusjárvány kezelésére Müller Cecília tisztifőorvos és Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter. Az új eljárásrend szerint a koronavírusfertőzést PCR-teszt nélkül, a mutatott tünetek alapján is megerősítheti a háziorvos. A két féle módon diagnosztizált betegek nyilvántartása azonban már eltér. Bárhogyan is diagnosztizálják a fertőzöttet, az esetet jelenteni kell a központnak, de míg a PCR-teszttel igazolt fertőzötteknél a betegség kimenetelét (a beteg gyógyult vagy meghalt), illetve a kórházból történt elbocsátás idejét is fel kell tüntetni, a csak tünetek alapján diagnosztizáltakról ezt már nem kell jelenteni.

Forrás: 444

Kép: Pixabay

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ezt a rendeletet az a sámán találta ki, amelyik anno a koronát táncolta körül a Parlamentben. Olyan is...
A következő már csak az lehet, hogy az utcán közlekedők egymásra mondhatják, hogy vírusos. És jön a szirénázó fehér autó és elviszi ezeknek az ötleteknek a kiagyalóit...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Feltételezem ez az idióta ötlet, nem szakember agyában született!
Pálinkás Pál
Na barmok...most aztán elleszünk látva fertőzöttekkel...ilyet nem is hallott még a világ,hogy laborteszt nélkül valakit fertőzöttnek nyilvánítsanak...aki most nem kap a fejéhez az egy nagy marha!!!.. Főleg annak tükrében hogy a tünetek megegyeznek az influenzáéval,semmik különbség nincs...két dolog fordulhat elő...a háziorvos a legkisebb gyanú estén koronát jelent...és akkor előbb utóbb otthagyják a páciensei...vagy ezt elkerülendő nem jelenti, és akkor meg a fertőzött rohangálhat tovább...ezt a kettőt ..a banyát meg mengelét hosszú börtönévekre ítélni!!!
namihami
Ezt a rendeletet az a sámán találta ki, amelyik anno a koronát táncolta körül a Parlamentben. Olyan is...
A következő már csak az lehet, hogy az utcán közlekedők egymásra mondhatják, hogy vírusos. És jön a szirénázó fehér autó és elviszi ezeknek az ötleteknek a kiagyalóit...
Ronin2
És még mindig van lejjebb!
Most tényleg halomra akarják "halatni" a jónépet?
Hiába no,igazolódik a régi igazság:- ahol sok a hülye,ott a hülyék kormányoznak.
Ronin2
Muszáj nekifutnom mégegyszer.
Lehet,hogy nehéz a felfogásom,/de amit felfogok,azt haza is viszem:D/
Betelefonálok a dokinak,hogy fája torkom,hátam,mifene..
Elhaló sóhaj a vonal másik végén:.. KORONAVÍRUS.
Családom összes tagja,ismerősei karanténba!
Ha meg bemegyek a dokihoz,akkor ő,meg az összes hozzátartozó "karanténozhat".
Namármost...azok az orvosok,akik eleddig találkoztak vírusfertőzöttel mind karanténban vannak?
silber13
Ideje lenne már a Müllerkáslevgpost kiakolbólítani inen a csúti dagadt mindetudóval az élen!
szép új világ
Ügyes, nagyon ügyes! Tehát aki hivatalos teszt nélkül méltóztatik meghalni a covid 19-től, az nem fog szerepelni a vírusnak betudható áldozatok között! Két legyet ütnek egy csapásra, tesztelni sem kell (nem kötelező), ennek költségét is megspórolják.
Na kérem szépen, hát így kell közdeni a vírus ellen és csökkenteni a halálozási rátát Orbán módra.
Remélem hogy 2022-ben - már aki megéri - nem fogja ezt elfelejteni.
csak úgy....
akinek hasmenése van az ne köhécseljen mert kiderül ,hogy koronás.
Gazella
Nahát!! Azért rengeteg hasonlóság van a virusos megbetegedések között!
Gyerekek innentől kezdve senki nem mondhatja a másikra, hogy koronás!
De kívánom annak a hülyének, hogy kapja el a covidot, nem most hanem a harmadik hullámnál, akkor még ennél is erősebb lesz a mutánsos valami.
Hazudnak a vakvinát illetően is
justhpeter
@szép új világ: Én is abban reménykedem, hogy 2022-ben a jónép emlékezni fog erre a töketlen, dilettáns kormányzásra.
vacsi
@szép új világ: Hát, ez valóban nagy marhaság, de még mindig jobb, mint ha a háziorvos csak ránézésre - illetve hallásra, mert ugye, telefonon folyik a diskurzus - megállapíthatná, hogy nem koronavírusos - és mégis az!
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Aztaaaa... hát nem győzöm kapkodni a fejem...ez aztán a haladás. Nem mondom, azt is én mondtam, hogy tulajdonképpen nem tartom MÁR célravezetőnek a tesztelést, mert a nyári szaladgálásnak megjött a böjtje és már akkor megmondtam, hogy követhetetlen lesz az egész folyamat, amikor ezzel kapcsolatban még senki nem mert nyilatkozni. De azért blikkre benyomni, hogy valaki koronás-e vagy sem... háááát...erősen rezeg a léc itt a szakmaiság címszónál...
kissé felnőttem
látatlanban tények nélkül Kuruzslás XXI . századi szinvonal " hajrá magyarország hajrá magyarok " ez európa csúcs vagy világcsúcs is? nem is lát az orvos mert nem videótelefonon beszélnek akkor meg mehet a páciens táppénznélkülire is igy?
Gazdagok országa lettünk a tőbbi nem számit és akkor ki fog dolgozni:::
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
yazo64
@csak úgy...: :)
Köhögés ellen
Spárga rettenetesen köhög. Elmegy a háziorvoshoz, köhögéscsillapítót kér. A doki szórakozottan egy erős hashajtót ír fel. Másnap délelőtt az utcán találkoznak.
- Na, hogy van? - kérdezi a doki. - Köhög még?
- Hát merek?
verőce21
A háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseit. Cserni István verőcei háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke a Népszava megkeresésére arról beszélt, a hatóság már nem képes megfelelő sebességgel reagálni az új esetekre, de szakmailag nem tartja rossznak az új rendszert.
Jozefina
Ezzel az intázkedéssel cecilia és kásler bizonyítják, hogy hamisítják a kivid fertőzöttek adatait, hiszen ráolvasással megállapított kovidos az szerintük nem kovidos, ha a nemzet belepusztul akkor sem!!!
Rockxy
sőt, holokausztagadónak, sorosimádónak, putyinrajongónak és nemzetvesztőnek
kissé felnőttem
@durbincs: fejetlenke uj lozunggal villogsz oldalról oldalra Önálló véleményhez ész kéne de fejed sincs.mindenkinek ugyanazt kopirozod fantázia szegénységben élsz
Nessy
@kissé felnőttem: Az ész nem igazán a farokban, inkább a fejben lakozik! Igaz, aki a farka után megy, könnyen elveszti a fejét!
verőce21
@Horizont: (07:29) Meglehet, hogy Te már koronavírusosan születtél...! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.