„Oszkó Péter volt pénzügyminiszter úr is segít bennünket, és szoktam Bajnai Gordon volt miniszterelnök úrral is egyeztetni” – nyilatkozta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke csütörtökön az Inforádióban arról, hogy kik segítik a párt választási, vagy ahogy a politikus fogalmazott, kormányzati felkészítését. Ez több helyen már úgy jelent meg a sajtóban, hogy Bajnai a Momentum színeiben visszatér a politikába. Szombaton pedig mi is beszámoltunk a Blikk aznapi „Ez lesz a nagy visszatérése? Bajnai lehet az ellenzék csodafegyvere 2022-re” című írásáról. A volt miniszterelnök ugyanakkor vasárnap a Facebookon jelentkezett, és  cáfolta, hogy a Momentum színeiben visszatérne a politikába.

Bajnai Gordon a Facebookon cáfolta, hogy a Momentum színeiben visszatérne a politikába.

Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban, muszáj megszólalnom.

Fekete-Győr András adott csütörtökön hosszabb interjút, ebben engem is említett és pontosan fogalmazott: ”...és szoktam Bajnai Gordon volt miniszterelnök úrral is egyeztetni“. Ez így igaz.

Azóta nagy kört futott a sajtóban az ebből kreált klikkvadász hír, miszerint “Bajnai visszatér a politikába, a Momentum színeiben”. Ez így viszont már nem igaz.

- kezdete posztját Bajnai, amelyben azt is leírta, hogy

2014 óta külföldön dolgozik egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként, civilként, azóta aktívan támogatja azokat, "akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért."

Azt is hozzátette, ezért segítette Karácsony Gergő főpolgármesteri kampányát, illetve ajánlotta az EP-kampányban nyilvánosan Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt.

"Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom. Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek" – írta.

Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban, muszáj megszólalnom. Fekete-Győr András adott csütörtökön...

Közzétette: Bajnai Gordon – 2020. szeptember 27., vasárnap

Bajnai a Gyurcsány-kormány bukása után egy évig, a 2010-es választásokig vezette az országot miniszterelnökként. A korábbi kormányfő 2013-ban tért vissza a mára megszűnt Együtt színeiben, amellyel szövetségre léptek az MSZP-vel, ám Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségével kudarcot vallottak, az újabb Fidesz győzelem után Bajnai visszavonult a politikától – teszi hozzá a 24.hu.

Forrás: HVG, 24.hu, 444

Címlapkép: MTI / Máthé Zoltán

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban"
Azt hittem, akkor, mikor lenyúlta a libákat...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ittott
Feka -Győr. vegyél vissza az arcodból. nagy genyó lettél. FGyG-2 Tudod ez mi? O1G már van
vacsi
"Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban"
Azt hittem, akkor, mikor lenyúlta a libákat...
csak úgy....
sokak szerint csak a fidesz hintheti a port. :)
jesz
ez a fegyőr úgy tűnik hazudós(is)...akármennyire is nyomul, nem alkalmas embertömegek kulturált irányítására...vigyázni kell vele.
surdilloFUJT
@vacsi: A q..va nénikédet,te napihülye agymosottfidesscsicska!!!
surdilloFUJT
@Csizmás Kond: Belőled meg mi nem kérünk!!!Oszt jónapot!!
vacsi
@sgl: Hogyne fognám fel! Ilyen az "igazságszolgáltatás" A valósághoz nem sok köze van.
Csizmás Kond
@surdilloFUJT: ...ugyértve te úgyérzed többedmagad vagy ?
ómió
Atya gatya! Már néki is dehonesztáló a rávetült "nihilista árnyék"?
Nyírfa
Várható volt, hogy a Momentum vezetőjére ráég a nagyotmondás. Sokat akar a szarka...
Kíváncsian figyelem, a párt eddig szimpatikus tagjai mikor kapnak észbe, mert Fekete-Győrrel nem fognak messzire jutni.
Nyírfa
Egyébként Bajnai Gordon az elmúlt időszakban sem csinált titkot abból, hogy támogatja az ellenzéki összefogást.
Csak...hirtelen nagy volt az öröm, hogy visszatér a politikai küzdőtérre, ami álhírnek bizonyult.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.