Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIX., online megtartott ülésére küldött videoüzenetében csütörtökön.

A kormányfő a Máért és a Magyar Diaszpóra Tanács résztvevőit köszöntve arról beszélt: idén érdekes módon esnek egybe egymástól látszólag különböző dolgok, így a trianoni diktátum századik évfordulója és egy világjárvány. Mind a kettő próbatétel, és "összekapcsolódásuk arra emlékeztet bennünket, hogy a próbatételek nem történetiek, hanem itt vannak minden nap velünk".

"Az összetartozás nemcsak a történelmi múlthoz, hanem a jelenhez és a jövőhöz is köt bennünket" – mondta a miniszterelnök.

Hangsúlyozta: a világjárvány próbatétel volt abból a szempontból is, "hogy mennyire igaz az a megnyugtató, szívből jövő és őszinte kívánságunk, hogy

bár a történelmi Magyarországot sok darabba vágták, mi, magyarok valójában mégis összetartozunk".

Az év bebizonyította, hogy ez nemcsak egy történeti, nemcsak egy szellemi gondolat vagy előfeltevés, hanem hús-vér valóság – mondta Orbán Viktor.

"Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával a lehető legszorosabb együttműködést alakítottuk ki, az osztrákokkal pedig szinte napi egyeztetésekben voltunk, és közben a politikai nehézségek ellenére a Kárpátalján és Erdélyben élő magyaroknak is segítséget tudtunk nyújtani. Bebizonyítottuk, hogy nekünk minden élet számít, határon innen és határon túl.

Bebizonyítottuk, hogy egyetlen magyar sincs egyedül"

- fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a világjárványnak még nincs vége, és azt kérte, "továbbra is vigyázzunk egymásra!".

(MTI)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nincs a világon még egy miniszterelnök, akinek minden nap kell valami egetverő baromságot, egy ostoba és primitív lózungot bedobni a köztudatba. Ebben az országban 10 éve nincs kormányzás csak egy félanalfabéta ember virtuális valóságának kommunikálása. Ha még négy évig fogtartani, nem lehet más az eredmény, mint az országnak a hozzábutulása. Onnan pedig nincs felállás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
TollerBela
Ahogyan az oroszok, a kínaiak, a lettek, az amerikaiak és a hottentották is egybe tartoznak. SOha nincsenek egyedül, legalább kettő mindig van belőlük, bárhol ...Nagy dumás ez a dagadt !
legott
Azt a telebaszott mocskos geci kurva anyád, aki a világra szart egy olyan mocskot, mint te, Orbán büdös geci Viktor!

Nincs olyan - veled együtt -, hogy "mi magyarok" !!!
Ti, kognitív disszonancia csapdájában veszteglő identitásukat vesztet, ideológiád sosem volt (csak viharos tengeren hányódó kormány nélküli hajó vagy), mert mindig, minden korban oda gyűlt a fajtád, ahol sokan vannak, ahol el tudsz bújni a hatalom árnyékában a tömegben - te koszlott béna kis pöcs!

A te fajtád közül termelődnek ki a GYÁVÁK és az ÁRULÓK - ezzel feküdj és ezzel ébredj, te fidesznyikes büdös geci !!!
Giovanni Alba
Mi magyarok összetartozunk. Összetartunk jóban, rosszban. Csak éppen ez nincsen egyenlően elosztva. Van egy törpe minoritás, amelyik dúskál a jóban, és vagyunk mi, többiek. A határon túlra ontjuk a pénzt, a határon belül élők adójából, és ezért cserébe kapunk az igazi tél kezdetén kilakoltatást. Minden magyarral szolidárisak vagyunk -mondja a főszószóló- csak éppen a regnáló hatalom szabja a kereteket. Megmondta a házmester elvtársúr a pulpitusról, hogy kiket tekint magyarnak. Bayer Zsoca is megmondta, hogy él itt kb. kettő millió igaz magyar ember. Akkor kérdem én, mi a búbánatot várnak a szavazáskor? Akit csak lehet vérig sértenek, aláznak, rafinált trükkökkel fordítanak egymásnak időst és fiatalt, városlakót és vidéken élőt, mert a zavarosban tudnak halászni. Aztán jönnek a felpántlikázott lózungok az igaz keresztény nagyonmagyaroktól, akik tulajdonképpen mit is keresnek a türktanácsban? A gyökereket ne keressék, ott van az a tükörben. Aljas banda.
Nessy
@Giovanni Alba: Bíznak a leveezőtagozatos és voks turista X-ben,elvégre jó pár milliárdot költenek rájuk a mi adónkból! Meg Lőrinc barát cége által működtetett választási programban.
Gazella
Én fix, hogy nem tartozok hozzád dagadék!!
Jocika
Te nem magyar vagy bazdmeg, hanem more... Én nem érzek veled kapcsolatban semmiféle összetartozást. Tartozzál össze a Shikarival, meg anyáddal te bunkó.
justhpeter
Nincs a világon még egy miniszterelnök, akinek minden nap kell valami egetverő baromságot, egy ostoba és primitív lózungot bedobni a köztudatba. Ebben az országban 10 éve nincs kormányzás csak egy félanalfabéta ember virtuális valóságának kommunikálása. Ha még négy évig fogtartani, nem lehet más az eredmény, mint az országnak a hozzábutulása. Onnan pedig nincs felállás.
Jocika
@justhpeter: A faszságait azzal fogja tetézni, hogy kirugatja az országot az eu-ból.
csak úgy....
"Bebizonyítottuk, hogy egyetlen magyar sincs egyedül"... a lölö és családja,szijjas pöttyé és a tiéd meg a haveroké nincs, a többit te és a banda látványosan leszarja ! napi 1 hazúgság elég lenne töled!
justhpeter
@Jocika: Ne aggódj, nem fogja. Attól sokkal jobban szeret lopni és ha nincs eu pénz, nem tudja a csürhét etetni.
simmering73
@Szeparepa2: Hasonló. Nagyszüleim és szüleim bűne, hogy itt maradtunk. Kétszer is lehetőségük lett volna visszatérni, mégis itt maradtak. Aztán még 89-ben nekem is lett volna lehetőségem, de két pici gyerekkel, akkori biztos anyagi háttér mellett fiatalon kit érdekelt.
tudode
Ábrándozik az ízeltlábú
.
---- Orbán hernyóként falja fel a demokráciát Putyinnal és Erdogannal a düsseldorfi karneválon
.
444.hu/2017/02/27/orban-hernyokent-falja-fel-a-demokraciat-putyinnal-es-erdogannal-a-dusseldorfi-karnevalon
.---------------------------------------
.
Hazájában pedig magányos rókakoma
.
------A magánember
www.youtube.com/watch?v=XzpLsRDszzg
-----------------------------
.
Ezt azért ki kell érdemelni!
csipetke
"Bebizonyítottuk,hogy egyetlen magyar sincs egyedül" Azt tudjuk,hogy orbán ritkán mond igazat,ez is egy ilyen kiszólás.
A sok munkáját vesztett ember,akik 3 hónap álláskeresésit kaptak,vagy most 50%-ot a bérükből,mindenhol Európában 80%-ot kapnak a dolgozók.Ebben az országban kizárólag az a felső kb 5 ezer ember keres jól,akik a fidesz holdudvarhoz tartoznak,a haverok,és a saját pereputty. A többiek nemigen érdeklik orbánt. Ez így volt eddig is,és eztán is,egészen '22-ig
csak úgy....
orbán hazúgságait már az is cáfolja,hogy az utóbbi 10 évben elöle és a fidesz embertelen politikája miatt ,több ezren távoztak nyugatra a magyaros kuporgatás elöl!
csak úgy....
@Shikari: dade, te egy nagyon buta munkakerülö! :)
Sámannus
Valóban az egész nemzetet kifosztod te hazaáruló. Ezt hiba nélkül hiánytalanul elvégzed örül is a maffia akik futnak a pénzünkkel.
csak úgy....
@Sámannus: és a shikarik,kiknek csurran-csöppen.
Nessy
Egy kormányfő, aki "mi magyarokról" beszél, csak egy szűk lojális kört képvisel, nem egy ország minden állampolgárát!
Sámannus
@csak úgy...: A Habony éra nemzetközi póker csapatába. Dolgozni életében sem tudott, de kártékony mint krumplibogár. Rengetegbe kerül nekünk, mert mindig olyasmit csinálnak amihez nem értenek.
csak úgy....
@Sámannus: de ök az orbán "nagy magyarjai" és ez vérlázító!
vitriol
Nézzünk szembe a szomorú valósággal: orbán értelmezésében a "mi magyarok" jelentése = orbán és holdudvara. Ennyi, nem több!
Gazella
@justhpeter: Egy bibi van az egészban! EU nem enged a zsarolással! Se a dagadéknak se lengyel puszipajtásának!
csak úgy....
@vitriol: meg az olcsó csöcselék,mint shikari,csizmás,durbincs, pegero és vergödszke 21!
vitriol
@csak úgy...: sem ők, sem a szavazóik nem tartoznak azok közé, akikért orbán valóban kiállna, vagy akiknek komolyabb anyagi segítséget nyújtana.
SystemError
Megint nyaldossa közben az agyhalott pofáját. A tanácsadó csíkozgat, ez a hulladék meg gondolom idegnyugtató + kedélyjavító koktélozgat. Jó kis Team lehet a polip agya..:)

hirhugo.hu/wp-content/uploads/2019/05/orban_viktor_nemet_tv.jpg
csak úgy....
@SystemError: egy rendes kaméleon még a szemét is le tudja nyalni..
nezelodo
Vezérünk, jó lenne tisztázni, hogy a "moslék ellenzék" is magyar-e esetleg, és belefér-e a magyarok összetartozásába, vagy a "jogállamiság utcai harcosaként más kategóriát jelölt ki számukra?
SystemError
@csak úgy...: de a kaméleon nincs begyógyszerezve és emiatt többnyire sikerül neki eltalálni a kiszáradt részeit. Nem utolsó sorban a kaméleon jó fej, ez meg 1G. Ilyenkor szerintem idegi alapon szárad ki..csak átvándorol a víz a "feszüléstől" és dehidratáltság áll elő. Nyilván nem párolog el valaki izzadság nélkül 5 perc alatt annyira, hogy ezt a perverz műsort csinálja a nyelvével kényszeresen a smirgli szája miatt. Így elmondva, lehet, hogy gyíkember vagy ilyesmi. Mármint lehet mégiscsak van köze a kaméleonhoz valami kipcsák génmutált szálon. Vagy szerinted tetszik neki az egyik riporter és a maga egyszerű módján ilyenkor udvarolni próbál. Vagyis közösülési szándékát jelzi ily módon ?:) Nem könnyű eldönteni, de az biztos, hogy ez nem normális dolog! Ez vajon alapbetegségnek számít a mostani helyzetben nemzetbiztonsági oldalról?
ómió
Pedig - úgy mondják - ez se "trianonilag", se efftársilag nem "píszí"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.