Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban; az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését szerdán kezdeményezi a miniszter – tudatta a szaktárca az MTI-vel szerda este.

Bilincsben vitték el Nagy János helyettes államtitkárt

A közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az ügy érintettje az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára, Nagy János.

Nagy István agrárminiszter szerdai nappal kezdeményezi a helyettes államtitkár felmentését tisztsége alól. A minisztérium mindenben segíti az ügyészség munkáját – írták a közleményben.

A központi közlemény nem említi, de a Magyar Hang szerint Nagy Jánost bilincsben vitték el.

A lap összefoglalója szerint nyáron egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó

jogtalan előnyt ajánlott, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő a hivatali pozíciójával segítsen a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több 100 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte.

Az ügyészség mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte az őrizetüket, és indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

(MTI, Magyar Hang)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Paraszt áldozat csak. Vihar egy biliben.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Paraszt áldozat csak. Vihar egy biliben.
Nessy
@Sámannus: Szegény feje! Neki kellene élét vennie a Szájer ügynek. Nem fog menni! Tudniillik az már bejárta a fél világot. Egy kis korrupció Magyarországon, meg pont az amit te is irtál. A kutyát sem érdekli! Még tüll fátyolnak is kevés!
Sámannus
Egy haja szála sem fog meggörbülni:DDD
SystemError
Ezt valamiért bedobták most. Gondolom most adni kell az EU-nak, hogy jogállam van... Még azt is el tudom képzelni, hogy inkább az volt a baj, hogy nem akart lopni...:)
voltmárjobbis
És mennyit lehetne elvinni bilincsben, kezdve orbánnal?
Józsipapa
összeszedhetnének több embert is a minisztériumokban, és háttérintézményekben...
Gazella
Betolnak még pár államtitkárt, hogy eltereljék a figyelmet drogbáró, vétózgatás, ereszelszajer ügyek miatt.. ja korrupció is dübörög ...a mezőgazdasági pályázati pénzek románba mennek... de vissza a dagadék zsebébe..
jesz
azt hitte szegénykém, hogy amit szabad Jupiternek, azt szabad neki is...

hát nem...
RonaGyuri
A minisztérium mindenben segíti az ügyészség munkáját
a dolog kölcsönös, hisz az ügyészség mindig is segítette az ilynek "munkáját"!!! =))
gina
Minden napra egy hir az alja szemét banda tagjairól
,már nem kell csodálkozni ezen a fidesz bünszövetkezeten !!
balos
Szeretném látni,mikor ezekkel vetik be a parlagot!
anyuci
A korrupció büntetendő - eddig rendben. Nem azzal van a baj, hogy őt elvitték. A nagy baj az, hogy az elmúlt kb másfél évtized összes többi korrupt politikusát és gazdasági szereplőjét nem vitték el. Ha ez megtörtént volna, nem itt tartanánk. Remélhetőleg nem csak keresztbe tett egy nagyobb halnak és vele statuálnak példát...???! Azonnal újjongani fogok amikor MINDEN korrupt miniszter, helyettes, államtitkár, és az összes létező beosztású jóember a helyére kerül. Tényleg van annyi férőhely a börtönökben ???
Eladott Ország
"Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek." Bizony a szolgálati utat a be kell tartani, ezt kívánja a hűbéri láncolat.
m.blog.hu/el/eletmagazin/iskolapad/a_huberi_lanc.jpg
A hűbériség puszta megjelenése azonban nem jelentette a hatalomgyakorlás ... mei non est meus homo” (a vazallusom vazallusa nem az én vazallusom) elv.
tudode
Micsoda dolog az, amikor bárki eltér a NER szokásos önrészétől a min.20%-tól, kilógva a NER trendjéből a vacak 5%-kal, rontva a rendszerbe szervezett korrupcióban résztvevők üzletét, azaz a NER tagok trendjébű
.
.www.google.com/search?q=ner+tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER&aqs=chrome.1.69i57j69i59j35i39j0i433j0j0i433j0j46i433.4623j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
----------------------------
..
Aki keres, az talál, mint pl. a megboldogult Szabadi Béla 9 évig tartó meghurcolása után 2,5 évet kapott
.
------ Kitüntetés helyett: ítélet előtt Szabadi Béla
hvg.hu/itthon/20090203_szabadi_bela_per_torgyan_orban
---------------------------------------
..
Arról nem is szólva, hogy őfélesége záró toleranciát hirdetett a korrupcióval kapcsolatban, átnevezve azt alkotmányos költséggé
.
------Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben
mandiner.hu/cikk/20170923_lazar_janos_orban_viktor_zero_toleranciat_hirdetett_a_korrupcioval_szemben
-----------------------------------------
.
Holtig tanul a zember!
Jozefina
Omladozik orbán korrupt rendszere!!! Ám nagyon lassan, hiszen polt mindent megtesz azért, hogy ez ne így legyen. Más sokkal több fideszes politikusnak kellett volna bilincs a kezére!!! Erre mondják, hogy isten malmai lassan őrölnek!!! De már ezis eredmény, ha naponta egy kibukik a sorból!!!
lusta
@tudode: Azt mégsem lehet megengedni, hogy az alkotmányos költség ilyen hirtelen lecsökkenjen. Azt semlehet megengedni, látható az 5%-ból, hogy valaki csak úgy sajátzsebre dolgozzon. Se visszaosztás, se leadás, amiből valamitt majd visszakap. Tanulja meg a slepp, hogy ilyen esetekben semmilyen védelem sincs.
kereső
A vezetőszáras képet mutogatták a köztévén is?(oda-vissza) Látta valaki?
lusta
@kereső: Meg különben is, nem volt ereszcsatorna?
namihami
Megint egy kishal.
Kleine fische, gute fische.
tudode
@lusta: .
Akkora francok, mint a him alája, föléje, melléje, a hadicseleikkel, illetve az elterelő hadjárataikkal!
.
Ráférne egy kis nyugalom nélkülük erre az országra!
.
A pék süsse a kenyeret, a buszvezető tarta tiszteletben a Kreszt-t, a kormány pedig az etikai kodexjüknek megfelelően tegye a dolgát:
.
A magyar kormánytisztviselők etikai kodexe
.
mkk.org.hu/hivatasetika
----------------------------------------------
..
Fehér holló az a vezérkarban, aki/amely tiszteletben tartja, illetve eleget tesz az etikai kódexnek!
.
Sőt!
ómió
A simliseket "kipucolni"! Még, ha ez nem efftársi is!
Madácsi Pali
Hogy merészelte 5%-ért adni azt amit a főnökei 40-ért mértek?
KisGenyo2
A miniszter urat meg ugye kihagyták a "buliból". Pedig lehetett volna az 200 misi támogatás is, 4 nokiásdobozzal a miniszter úrnak és akkor minden rendben... ;-)
Gazella
@Eladott Ország: Figyu! Dagadék azt hitte ha bedob államtitkár szennyt akkor a magyar nem Brüsszelre figyel! DE ez sajna nem jött be! Próbálkozik most mindegyik seggnyalójával! Megfigyelhető, hogy most aztán minden fidelnyalókát, seggeseit tolja befelé, hogy valamiről pofázzanak! Magyarul figyelem elterelés van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.