A Miniszterelnökség államtitkára megindokolta, miért adott pénzt a magyar kormány. A Marosvásárhely szomszédságában fekvő Marosszentgyörgyön átadták a magyar állam támogatásával felépített sátortetős műjégpályát – írja az MTI. Az ünnepélyes átadón két jégkorongozó felszerelésbe öltözött romániai miniszter köszönte meg a magyar kormány képviselőjének a létesítményt az állami hírügynökség beszámolója szerint. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntésében megemlítette: 2016 óta a magyar állam támogatásával Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson épült még új, fedett jégpálya.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: voltmárjobbis
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@division: @Szeparepa2: Orbánt kizárólag a gazdasági ellehetetlenülés buktathatja meg, azt meg addig tudja húzni, amig kap külföldről hitelt. Akár keletről, akár nyugatról. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor lesz vége ennek a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhének is. A nagyok megpróbálnak "elmenekülni", a kicsik meg mennek a böribe. Ahogy mindig.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
voltmárjobbis
@Nessy: tegnap 23:21 Akkor marad orbán, 2 kg krumpliért. Ja nem, a határon túliak

A legfontosabb forrás, ahonnan erdélyi szervezetek magyarországi közpénzeket kapnak, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. A BGA-n keresztül kifizetett pénzek 2015 után pörögtek fel látványosan. Míg 2015-ben 10,7 milliárd forint érkezett innen Erdélybe, 2016-ban már 33 milliárd fölé emelkedett az összeg; egy évvel később 46,7 milliárdra, 2018-ban pedig 47 milliárd forint fölé nőtt az Átlátszó Erdély összesítése szerint. Sem a magyar kormánynak, sem a BGA-nak nincs olyan átfogó adatbázisa, amely az összes határon túlra érkező forrást tartalmazná. Az oktatási szervezetek közül a legtöbb támogatást a négy erdélyi magyar történelmi egyház által alapított Sapientia Alapítvány kapta. A Sapientia Egyetem működésre, illetve ingatlan- és eszközfejlesztésre 2018-ban majdnem 14 milliárd forinthoz jutott Magyarországról. Érdemes megemlíteni az RMDSZ által alapított, oktatási és kulturális programokkal foglalkozó Iskola Alapítványt: a 2018-as 2,5 milliárdból az oktatási programok mellett egy angol nyelvű honlapot is létrehoztak a külföld tájékoztatására.
magyarnarancs.hu/kulpol/tudjak-maguktol-127375

Azért is nehéz teljes képet kapni az Erdélybe érkező magyar adófizetői pénzek mértékéről, mert a BGA-n túl számos csatornán keresztül mennek források a határon túlra. Például a Köldökzsinór Program keretében a határon túli magyarok is jogosultak magyarországi családtámogatásra. Számos magyar állami vállalat szponzorál erdélyi szervezeteket, a Molnak társadalmi felelősségvállalási (CSR) programja is van Romániában. Két fociklub, a Sepsi OSK és az FC Csíkszereda pedig nemcsak a BGA-tól, de az MLSZ-től is kap komoly összegeket stadionépítésre és fociakadémiára – az utóbbiaknál a felcsúti Puskás Akadémia a szakmai partner. A Csíkszereda tavaly nyár óta egyébként a Mészáros Lőrinc-féle 2rule mezben játszik.

A Sepsi OSK többségi tulajdonosa Varga Károly, Mészáros Lőrinc korábbi üzlettársa, aki...
Nessy
@voltmárjobbis: Pártunk és kormányunk mimóza lelkét nem zavarja, hogy míg itthon szankcionálja, ha egy civil szervezet külföldről kap támogatást, addig ők szórják a pénzünket külföldi civil szervezeteknek, "alapítványoknak"? Nem drága egy kicsit a levelezőtagozatosok szavazata 1 főre vetítve?
magyar1
Olyan ez mintha a 8 gyerekes szomszéd férfi nekem vennem aranyékszert miközben a gyerekei naponta egyszer kapnak enni és nem telik nekik téli kabátra sem.
voltmárjobbis
@magyar1: és a 8 gyerekes szomszéd minek b@szott a világra 8 gyereket, ha nem tudja ellátni, csak az adófizetők pénzéből.
Mindenki: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér
Mindenki: Annyi gyereket csinálj, amennyit el tudsz tartani, és ne az én kontómra!
voltmárjobbis
@Horizont: tegnap 15:51 Engedi
Hotelt és kétmilliárdos támogatást adott az egyháznak az állam
Orbán Viktor tavaly november végén járt Kalocsán, és azt javasolta az egyháznak, hogy vegye meg a Wellness Hotel Kalocsát. A kormányhatározat december 17-én meg is jelent, 22-én pedig be is jegyezték az adásvételt – írja az Átlátszó.index.hu/belfold/2021/02/22/egyhaz_wellness_hotel_penz/
magyar1
@voltmárjobbis: Csak példaként hoztam, de tökéletesen igazad van. De a műjégpályát is aki építi a saját zsebéből fizesse ne az én kontómra. A kormány úgy pazarolja a pénzünket mintha a sajátja volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.