Nagy többséggel megszavazta szerda délelőtt az Európai Parlament: július elsejétől bevezetik az egységes uniós Covid-igazolványt. Miközben korábban a magyar kormánypárt folyamatosan az új uniós dokumentum ellen kampányolt – mert az nem biztosít automatikus mentességet a keleti vakcinával oltottak számára – a szavazáson azonban nem ők, hanem a Momentum foglalt állást a javaslattal szemben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Szputnyik- vagy Sinopharm-vakcinával oltottak esetében a célország hatóságain múlik, hogy lehet-e korlátozásmentesen utazni. Eddig a következő uniós országokkal született kétoldalú megállapodás: Szlovákia, Csehország, Horvátország, Ciprus, Szlovénia – azaz ezek az államok elfogadják a magyar védettségi igazolást.

Nem jött be Orbán ígérete: A keleti vakcinával beoltottaknak nem jár automatikusan az uniós Covid-igazolvány – A Fidesz is megszavazta a szerintük diszkriminatív vakcinaigazolást

Fotó: Pixabay CCO

Az EUrologus cikke szerint nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament az utazások megkönnyítésére szolgáló uniós digitális Covid-igazolvány bevezetését. Az utazást és az egységes járványkezelést segítő igazolást a nemzeti hatóságok állítják ki, a QR-kódnak tartalmaznia kell vagy az oltottságot, vagy a friss negatív teszteredményt, vagy azt, hogy a birtokosa átesett a koronavírus-fertőzésen.

Az oltásoknál kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kell a tagállamoknak elfogadniuk.

Más oltóanyagok, pl. a Sinopharm vagy a Szputnyik V, esetében az országok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat, vagy sem.

Az oltásoknál az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat kötelezően el kell fogadniuk a tagországoknak, míg a nemzeti hatóságok által engedélyezett, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által veszélyhelyzetekre engedélyezett oltóanyagoknál az egyes tagállamok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat vagy sem.

A jogszabály értelmében az igazolvány birtokosait nem lehet az utazások során, a határok átlépésekor további tesztre vagy karanténra kötelezni. Ilyen korlátozásokat csak akkor léptethetnek életbe, ha azokat a népegészség védelme feltétlenül megkívánja, és akkor is csak a szükséges, arányos mértékben, figyelembe véve a rendelkezésre álló tudományos tényeket, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ által közzétett járványügyi adatokat. Az ilyen korlátozásokat lehetőség szerint 48 órával bevezetésük előtt jelezni kell a többi tagállamnak és a bizottságnak, illetve 24 órával bevezetésük előtt nyilvánosságra kell hozni őket.

A szavazáson a fideszes képviselők is támogattak ezt, annak ellenére, hogy korábban tiltakoztak ellene, Orbán Viktor pedig egyenesen azt ígérte, hogy

a kínai vakcinával beoltottak szabadon utazhatnak majd a nyár során.

A Fidesz korábban általában bírálta ezt a kezdeményezést, Szijjártó Péter külügyminiszter még néhány hete Brüsszelben is arról beszélt, hogy

Magyarország ragaszkodni fog a diszkriminációmentességhez.

A magyar képviselők szavazata megoszlott: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik támogatta, a Momentum ellenezte az igazolvány bevezetését, míg a Demokratikus Koalíció négy képviselője tartózkodott.

Hidvéghi Balázs fideszes képviselő felszólalásában kiemelte, hogy a korlátozások leküzdéséhez ugyan hozzájárulhat egy uniós igazolvány, de a járvány elleni valódi megoldást csak a tömeges oltás jelenti. Az MSZP-s Ujhelyi István közleményben jelezte, a végső kompromisszum magyar szempontból nem tökéletes, de a lehetséges keretek között a legrugalmasabb.

A két momentumos képviselő, Cseh Katalin és Donáth Anna nemmel szavazott, mert nem értenek egyet azzal, hogy a nyugati vakcinák előnyt élveznek a keletiekkel szemben.

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő azt mondta, hogy az oltások közötti különbségtétel diszkrimináció – igaz, a Telex szerint

végül ő is igennel szavazott.

Donáth Anna szerint

lobbizhatott volna a kormány az elmúlt hónapokban az orosz és kínai gyártóknál, hogy kérjenek uniós jóváhagyást, mert „akkor végre a magyar emberek profitálnának abból, hogy Orbán Viktor olyan szívélyes kapcsolatban áll keleti diktátorokkal.”

Forrás: 444.hu, 24.hu, Eurologus

Címlapkép (illusztráció): Pixabay cco

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Előre megmondták, hogy ez lesz, csak a csútkány pattogott, mint kecskeszar a deszkán...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Előre megmondták, hogy ez lesz, csak a csútkány pattogott, mint kecskeszar a deszkán...
Csizmás Kond
Taknyolni ezen is ellehet viszont ha belegondolunk és azokat akik kínaival vagy orosszal óltatták be magukat nem fogja valamelyik tagország beengedni akkor lesz nagy diszkrimináció...mert ha valaki nem fertőz és nem beteg azt mindegy mivel oltották be nem szabad megkülönböztetni.
solidedge
Orbán tudatos húzása volt. A magyarok egy része így kénytelen lesz itthon maradni, és itthon költi el a pénzét. Jól beültünk Orbán hajójába.
kokopelli
@Qqberci: nem patognia kellett volna a "gömböckének",hanem figyelnie!Addig ugat,amig minden magyart azo-
nosítanak a "csuti"-val!...rémálom!! (:-()
Nyírfa
@solidedge: Éppen most tesz kísérletet a Budapestre irányuló belföldi turizmus propagálására, ami a nagyobbik baj, egyben átszabására is.
Eladott Ország
Ezt a bűnöző és politikai prostituált többgenerációs román cigány szándékosan csinálta. Ezért is meg a többi aljas húzásáért bíróság előtt felelnie kell, a haverjaival együtt! Szándékosan húzott vasfüggönyt a csúti rohadék!
Néro
@Nyírfa: Az a család újabb kitömésére irányul.
Nyírfa
@Néro: Merthogy van egy lyánya , egy veje, meg néhány szállodalánc-tulajdonossá tett barátja. És, amiről/akiről még nem tudunk.
gina
Ennyit is ér egy elmebeteg mocskos cigány szava, tudjuk ismerjük !!
operett-törzs
Olvasgattam a régmúlt dolgait, s ráakadtam egy igen hatásos szokásra. -hogy kiment a divatból,pedig ma is kiváló módszer lehetne néhány esetben... A forró szurokba mártogatás, s a tollban hempergetésről volna szó...
justhpeter
Viktor megoldotta a magyarok belföldi nyaralását. Nem kicsit verte át őket, hanem nagyon.
Yoda69
A magyar képviselők szavazata megoszlott: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik támogatta, a Momentum ellenezte az igazolvány bevezetését, míg a Demokratikus Koalíció négy képviselője tartózkodott.

Ezeket az aljadek fideSSeseket. Nem elég hogy rákényszerítettek 1 millió emberre egy bevizsgalatlan, engedélyek nélküli vakcinát, ami ráadásul meg elegendő védettséget se ad az idősebbeknél, most meg azt is beszavazzak, hogy ne utazhassanak. Azert ez mar a geciseg netovabbja.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: " mert ha valaki nem fertőz és nem beteg azt mindegy mivel oltották be nem szabad megkülönböztetni. " és aki oltás nélkül nem fertőz és nem beteg...azt meg lehet különböztetni?
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Nem kell, de fenntartások lehetnek.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: pont annyi, mint az oltottaknál...én még seggnyaló tudóson kívül nem hallottam olyat hogy az oltott ne fertőzhetne... no ezért baromság ez az igazolás...csak a sok barom politikus másképp nem tud preztis veszteség nélkül kimászni ebből a covid hisztiből amit besz@ptak...
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali ha te még itt tartasz nem tudom hogy magyarázzam el...az oltás nem azért van hogy az illető ne fertőzzön, hanem azért hogy kibírja a fertőzést. Az igazolás pedig azért van hogy tudják van védelme tehát ha lekapja is könnyebben túlesik rajta míg a másik esetleg rettenetes költségekbe kerül az államnak.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: no most kimondtad az igazságot.. " az oltás nem azért van hogy az illető ne fertőzzön, hanem azért hogy kibírja a fertőzést."...ergo megint semmi értelme...hiszen ő védve van...mi nem, de ez legyen a mi bajunk...tehát ti " védettek "..miért is korlátoztok minket?..mellesleg a föld legritkább vércsoportjába tartozom..a mi vérünkből hiányzik az az antitest, amihez a vírus ha kapcsolódik,komoly gondot okoz a tüdőben...tehát nektek azt nyújtja a vakcina, mint nekem a természet..
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali, csak nem gondoltad, hogy én azért oltatom be magam hogy nehogy megfertőzzelek téged...na ember ez tényleg ciki...
...és nem én korlátozlak hanem a törvény...hogy te védetlen nehogy megbetegedj mert ahogy látszik magadtól nincs arra elég értelmed hogy felfogd az oltatlan sérülékenyebb és a kezelése sokba kerül.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: az előbb írtam le neked..én miért nem vagyok sérülékenyebb nálad...és akkor én nem fogom föl a dolgot?...a covid...bárhogy is hívjátok ..egy flu fajta...mint anno a H1N1...csak azt még merték influenzának hívni...de kellett valami ütős dolog...máshogy hogy ugrasztottak volna bele egy 7,7 milliárd lakosú bolygón ennyi embert egy gyógyszer kísérletbe 3 millió őreg, súlyos beteg ember halála miatt? a halottak száma 0,5 ezrelék nagyjából...ez mélyen az influenza halálozási rátája alatt van lefordítva 2000 emberből 1 hal meg covidban...ez a világjárvány??
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali, soha nem mond hogy soha...én beoltattam magam de nem merném azt mondani, hogy nem leszek beteg. ez egy elővigyázatosság volt a részemről a magam és a családom, ismerőseim és mindenki más akivel találkozok, akitől elkaphatom vagy átadhatom -felé...és nem azért mert mittudommilyen gyengetermészetű, fizikumú lennék, hanem mert úgy éreztem hogy nekem úgy magam felé mint mások felé kötelességem ezt megtenni. Nem végeztem sem számítást sem semmit hanem csupán felírtkoztam és beoltottak. Van igazolvány és nem kell naponta magyarázkodnom, bizonyítsam a szervezetem valamijét...tehát nem érdekel a duma, ez emberi hozzáállás semmi más.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: nos pont emiatt nem érdekel az oltás...én több mint 20 éve még csak lázas se voltam...pedig volt jó pár halálos flu járvány...kizárt hogy a semmiért részt vegyek valamibe, amit még szlávik is gyógyszer kísérletnek nevez...mellesleg a szar " mao könnye " az egyetlen igazi védőoltás-..a többi csak próbálkozás...ha nem generálják ezt a cirkuszt..sem a pfizer, sem a többi nem kapott volna engedélyt még hosszú évekig..
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Az a te bajod Pali, de attól hogy te egészségesnek vallod magad még nincs jogod más elképzelését megkérdőjelezni...márpedig egyfolytában azt csinálod.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: ez nem igaz...nem akarok én senkit meggyőzni...azt hiszem ti sípoltatok az elejétől
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali, neked tájolási problémáid vannak...ki az a ti ? akibe érzésem szerint engem belekavartál. Én azt mondtam hogy beoltattam magam de nem erőltetek senkit hogy oltassa be magát
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: igazad van..akkor úgy mondom..a vírus hisztisek...ebbe már beletartozol.!:)
kereső
Nem elég, hogy nagy részük nem rendelkezik a virus ellen megfelelő védettséggel,(van aki egyáltalán nem), még ez is? A fideSS ep képviseéők meg meg is szavazták. Azt a beborult eget- ez milyen cinikus, aljas húzás a részükról, amikor itthon pont ellenkezője miatt verték a nyálukat. Nyilvános bocsánatkérésre kötelezném nyunyót, az operativ törzset, toporzékot meg a többi senkiházit, hogy tudatosan becsapták az embereket.
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Bárhová besorolhatsz, én már a tavaly októberben beadattam az influenza elleni oltást majd amikor év elején kezdték hangoztatni a másikat oda is elsőként jelentkeztem...lehet ezt bárminek nevezni de mint mondtam én nem csak magamért hanem a családomért és másokért is csináltam...a többit főleg a besorolást rád bízom.
A vakcina meg a velejáró okoskodásban pedig nálam szintén annak a véleménye számít aki szaki az ilyesmibe és nem annak aki meg van győződve hogy ő szervezete sérthetetlen, de a napisajtótudományon kívül alma a hozzáértése.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: ki a szaki...?..még itthon is homlokegyenest mást mondanak a " megvett " szakértők...mindegyik azt preferálja amiből neki van haszna...
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Mondtam Pali nem innen kell informálódni...és szaki...pl Karikó Katalin, vagy aki a kínai, orosz, amerikai és mittudommilyen vakcinát legyártotta, na azok és egyáltalán nem a sajtó.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: melyik részét nem értetted hogy a kínain kívül mind kísérleti?!...
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali, a kínai is kísérleti sőt...ha nem lenne az akkor már használt, bevált volna de mivel nem volt még arra alkalom ezért valahol el kellett kezdeni.
...szerintem te nem megérteni akarod, csak magadat akarod igazolni...így minden kéznél kaphatóval előállsz...
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: nézz utána..nem vitatkozom..és ha még a kínai is csak kísérleti, akkor zsarolással kell kikényszeríteni az oltakozást?.
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Nem zsarol senki senkit...csaksokaknak adnak előnyt.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: azt miért is?.--semmivel nem vagytok veszélytelenebbek a többi emberre...és vissza is tértünk az elejére...
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: Pali, magáról mindenki azt mond, azt állapít meg amit akar, de van egy hivatalos álláspont és aki annak megfelel azt másként értékelik.
Pálinkás Pál
@Csizmás Kond: pontosan..egyhivatalos álláspont, aminek köze nincs a valóságnak.
Csizmás Kond
@Pálinkás Pál: ...a szerintedi valósághoz...mert a törvényes valósághoz van.
Nyírfa
@kereső: 18.58

Annyira aljasok, hogy az ember már nem tud mit mondani. És hiába kerülnek börtönbe vagy lesz bármilyen következménye a galádságaiknak, ezt az erkölcsi pusztítást nem lehet semmissé tenni.
Kollektív szégyenünk ez a kormány.
Béla333
A hülye magyarnak jó lesz az is, amit a maffia méregdrágán megvett és súlyos összegeket lemart belőle.
A többi nem érdekli ezeket a mocskos tolvaj hazaárulókat.
Egy korsó hideg barna
Ha orbán viktor keresztneve Józsi lenne, akkor most idézném Moldova mester Beszélő disznó c művének negyedik mondatát.
Yoda69
orbannak ezt is sikerult elbasznia, mint mindent amihez nyult. Teljesen feleslegen dobtunk ki a kinai es ruszki vakcinakra milliardokat. Nagyobb kart es kaoszt okozott vele a taho, mintha inkabb megvarta volna a biztonsagos Pfizer es Moderna vakcinakat, amelyek immar millios tetelben allnak a raktarakban, es felo hogy ki kell oket dobni mert lejar a szavatossaguk.
Persze tudjuk mi mozgatta a geci fantaziajat:
1. mutyi, hiszen 55 milliardot kaszalt a vakcina beszerzesen
2. politikai toke, hiszen a vakcia mutyit politikai tokeszerzesre hasznalta.
3. propaganda lozung a jovo evi valasztasokra.
Persze akinek 1 bitnel tobb van a fejeben, azok atlatnak orban hazugsagain.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.