Többek között Hadházy Ákos és Szél Bernadett is jelezte, hogy bojkottálni fogják a keddi szavazást. A Jobbik azonban másként gondolkozik – adta hírül az alfahir.hu. 

A Jobbik meg fogja szavazni a kormány homofób elemekkel kibővített pedofiltörvényét
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Egyre több politikus lép fel a Kocsis Máté által beterjesztett törvény ellen, a Jobbik azonban támogatni fogja azt. A döntésük okáról a párt sajtóosztálya többek között elmondta, a Jobbik következetesen mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése – írja az alfahir.hu.

Így üdvözlünk minden szigorító kezdeményezésnek ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni. Politikai közösségünk konzekvensen követelte a pedofil ragadozók elleni kíméletlen fellépést és az ilyen bűncselekmények súlyosabb szankcionálását, azonban az Orbán vezette Fidesz még tárgysorozatba sem vette azokat

- idézte fel a párt.

Hangsúlyozták azt is, abban is következetes az álláspontjuk, hogy iskolákban – amellett, hogy igenis van helye a szakértők általi tájékoztatásnak és a felvilágosításnak – ne legyen megengedhető a különféle szexuális irányultságok, vagy netán a nemváltás „népszerűsítése”. 

Ezzel szemben azt is elismerték, hogy számukra is egyértelmű, hogy a párt igyekszik összemosni a két egymástól teljesen elkülönülő témát. Ennek ellenére kiállnak a törvény és annak módosításai mellett is.

Miközben érezzük az egymáshoz nem köthető témák ravasz összemosását, a Jobbik konzekvensen kiáll a véleménye mellett és a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza. A választások után viszont ki fogjuk venni a törvényből a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket. Pláne ha azokat a Fidesz a következő hónapokban – különféle csűrés-csavarással – „alkalmassá tenné” bármely magyar állampolgár megbélyegzésére

- zárta válaszát a párt.

A törvényjavaslatról a zárószavazást kedden tartják.

Forrás: alfahir.hu
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
nos...kezdődik...még az " előválasztásokig " szét fog esni ez az összetákolt liga...ha komolyan gondolnák a dolgot, a választásokig semmi közösséget nem vállalnának a mangalicával...főleg egy ilyen, összemosott törvénynél...ennyi...
rokker33
@Pálinkás Pál: Ez nem össze mosott törvény,hanem egy régi a Jobbik által létrehozott törvényjavaslat egy kis része ,amit most a pohos felhasznál.A Jobbik csak azért szavaz mellette, mert ők alkották, szóval nem szavazhatnak ellene még ha ez szembemegy az összefogás Orbán gyűlölő gondolkozásával.
rokker33
@Shikari: Ez valamikor Jobbik javaslat volt. Az volt a lényege, hogy a szexuális bűnözőket,pedofilokat jobban büntessék meg. Most a Fidesz ezt módosítva benyújtotta és eldogadta. Ha nem szavaznak igennel, akkor a saját javaslatuknak mondanak ellen!
kereső
@Shikari: Nem jó a cimke. A Jobbik középre huzódó- jobboldali, konzervativ párt (tá fog válni)- legalábbis az irányultságukból ez érzékelhető. A jobbik sohasem lesz "ballibsi". És nincs ezzel semmi baj- csak sok "jobboldali "szavazó még nem ismerte fel, hogy nem a fideSS képviseli ezt az irányvonalat, hanem egyre inkább a Jobbik. A CDU sem baloldali liberális párt, attól, hogy van szociálpolitikája.
rokker33
@Shikari: Számomra a Jobbik egy nagy csalódás...A zsidóval nem kellett volna közösködni és Toroczkait és Novákot sem kellett volna hagyni hogy elmenjenek!A buzikat pedofilokat a cigány bűnözőket szexuális ragadozókat a hazaáruló politikusokat támadták ma meg egy műanyag pottyantösbudi tartalmával egyenlőek. Még Jakab az egyedüli aki szimpatikus a radikális nézetei miatt kb én is azon a véleményen vagyok. De csak ennyi jót tudok mondani :( :(
rokker33
@Shikari: Meg egy kommunista tolvaj MSZMP s görényt támogatnak Budapesten! Na menjenek a faszomba a Gyurcsány emberei kellenek minden pozícióba!!!
Pálinkás Pál
@rokker33: nem kéne ellene szavazni...nem venni részt ebben a bohózatban...
rokker33
@Horizont: Sajnos igaza van @Shikari: nak. Már soha nem lesz olyan a Jobbik mint 2010 környékén. Teljesen átpártoltak a zsidóhoz és ez megmérgezte az egész pártot!Ha Toroczkai visszamenne biztosan rendet tenne, de így már soha nem lesznek olyanok mint régen!
rokker33
@Horizont: Gyurcsányra gondoltam,hogy a Jobbik hozzájuk csapódott és bár valóban nem lettek balliberálisok, de a mostani irány sem jó. Toroczkai meg tényleg jó helyen van bárnekemhiányzika Jobbikból. Nézd meg, hogy polgármesterként mennyit tesz a falujáért és a cigányoknak is dolgoznia kell a migránsokkal is jól bánnak ahogy egy illegális bevándorlóval kell!!Gyurcsány lefogja bontani a kerítést és Brüsszel lesz a főnök!Nem lesz olyan jó világ, mint ahogyan ezt most bemesélik itt nekünk!
rokker33
@Horizont: Gondoltam hogy megint agyhalott fideszesnek gondolsz de még mindig inkább a Jobbik felé húz a szívem vagy a Mi hazánk mozgalom, de Fidesz kdmp Dk mszp egy kutya mind ! Én nem kérek belőlük azért szavazok inkább Toroczkai pártjára!
rokker33
@Horizont: Ja és ha belegondolunk egyik párt egy mozgalom még Karácsony sem tesz annyit Budapestért mint Toroczkai a kis falujáért! Nem megélhetési politikus akar lenni.Még Jakab is elbukott a kéregetés és parizer evés miatt megvan a véleményem róla!
Nessy
Jakab, mit szankcionálnak? Odáig jutottak, hogy 18 éves korukig ezek a témák tabunak számítanak! Aztán, ha egy tízévest fojt meg egy pedofil, vagy egy tizenéves kislány élete megy tönkre, mert nem figyelmeztették időben, hogy ne küldjön akt fotót magáról, akkor mindenki mossa koszos mancsát! Te is! Majd 18 év felett elmesélik, mire kellett volna figyelni, vigyázni, kiskorukban! Szankció? Kinek? Mi?
Nyírfa
Hiba hiba hátán. Péter elárulta az összefogást, erről már nincs mit beszélni. De inkább most derüljön ki, kinek mi a legfontosabb, mint kormányváltás után. Ha lesz.
A magyarok között vannak kiemelkedő individuumok, de közösségként nem funkcionálunk. Úgyhogy nemzetről beszélni csak papolás, ürügy, eszköz az éppen aktuális hatalmi szerepért.
No, csalódott vagyok, de erről csak én tehetek: illúziókban ringattam magam.

Ja: rokker és shikari összeborulása mindent visz. Inkább ne képzeljünk el egy általuk favorizált országot. Van így is éppen elég szégyenünk.
Nessy
@Nyírfa: Pont ez volt a Orbánék nem is titkolt szándéka! Úgy látszik a Jobbik csak nem tudja megtagadni szülőatyját, a fideszt! Úgy látszik Valószínűleg nincs pedofilokkal veszélyeztetett korban lévő gyermekük!
Nyírfa
@Nessy: Úgy tűnt , az alma távolabb akar kerülni a fájától. De már gurul vissza.
simmering73
"A Fidesz a díszletparlamentben simán "megszavazza" a homoszexuálisokkal összemosott pedofiltörvényt, az ellenzékre mindenképpen rásütik a pedofília támogatóinak (vagy a pedofília) bélyegét, és ezentúl úgy járnak be a pénz miatt (amiért eladták a magyar jogállamot, szabadságot, Alkotmányt, valójában az egész országot) a parlamentbe, mint pedofilok a rendes keresztény emberek közé. Miközben a másik oldalon puccsisták, fasiszták, az alkotmányos rend megdöntői, köztörvényes bűnözők ülnek, akik pedofíliával szennyezett egyházra bízták a kiszolgáltatott magyar gyerekeket."
nepszava.us/ha-pedofilok-tamogatoinak-belyegzik-az-ellenzeket-nem-maradt-mas-mint-a-rendszerbol-valo-kivonulas/
kereső
@Nyírfa: @Nessy: Én másképp értékelem Jakab/a Jobbik mostani viselkedését. Tény, hogy még elvakult korukban terjesztették be ezt a törvénytervezetet a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények szigorúbb büntetéséért- és mert nem akarnak schegget csinálni a szájukból, hát megszavazzák. A homoszexualitással történő összemosás a fideSS kreálmánya- és Jakab elmondta, hogy ezzel nem értenek egyet, és ha lesz kormányváltás Ők lesznek azok akik ezt módositatni fogják. Másik opció a részükre, ha nem vesznek részt a szavazáson, úgy mint Hadházyék, a dk...és:???.(a többi párt???). Nem mentegetni akarom őket, de nézzük már egy kicsit reálisabban a dolgokat. Karácsonynak bezzeg elnézitek, hogy a tóthot támogatja személyesen Zugéóban. Lehet, hogy hibázik a Jobbik most ezzel, de semiképpen nem tartanám annak, hogy visszatér a fideSS kebelére-álellenzéknek, mint a mi hazánk, vagy a volnner párt.
kereső
@Shikari: Az orbán féle "keresztényszocialista=fasiszta " illiberalizmustól nem nehéz balra kerülni. Lassan már jobbra sem- mert ami következik a jobbra sasszéban, az a nácizmus.Ettől meg EZ A jobbik igen messze áll!
Nessy
@kereső: Az biztos! Így érthetőbb is a "megszavazás".
Nyírfa
@kereső: Talán először értékelem másképpen a történéseket mint Te. Szerintem a jobbiknak most adott valós lehetőséget az élet annak a bizonyítására, hogy a változásuk fejlődésen alapul, ezért stabil, megbízható, s lehet velük számolni hosszú távon egy demokratikus berendezkedés során.
Olyan opció, hogy most megszavazok valamit, amivel csak részben értek egyet, de majd, ha kormányra kerülök, kidobom, ami emberellenes, nincs.
Olyan opció van, hogy kiállok a nyilvánosság elé, és elmondom, hogy a kormány a kedvenc kelkáposzta-főzelékünkbe ciánt kevert, így az életveszélyessé vált, tehát óva intek mindenkit a fogyasztásától. És ott hagyom a kormányt képviselő 134 képviselőt, akiknek 10 millió ember élete sem tét.

Máshonnan megközelítve: tegyük fel, hogy nem kerül hatalomra az ellenzék jövőre, így az ígéretüket nem tudják megtartani. Soha többé nem mossák le magukról, hogy megszavaztak egy súlyosan diszkriminatív fasiszta törvényt. Ez lenne az ő nagy változásuk?
Csizmás Kond
Lehet ezen okoskodni de a buziőrületet előbb utóbb eltiltja a józan ész.. Az hogy ma minden marhaságra kapható a demokrácia által tönkretett rengeteg munkanélküli és folyton mozgó társdadalom ennek is vége lesz mert egyszer csak betelik a pohár és nem az lesz a sláger hogy mindenkivel azonosulni akarunk hanem a saját emberség...mert mit tud ma mondani egy apa vagy anya a gyermekének ha megkérdezi hogy miért megy tüntetni ?
Nyírfa
@kereső: Ja: a Tóth-ügy. Kiábrándító, és ennek többen hangot is adtunk a június 11-én, Horizont által hozott cikk alatt: Átlépni a vörös vonalon.
kereső
@Shikari: Attól még , hogy hajtogatod itt a barom hülyeségeidet, nem lesz igaz. Ti fideSS-sek történelemből analfabéták vagytok- még akkor is, ha most mindent átirtok, és megpróbáltok "átértelmezni". Ilyet, amit irtál, csak egy bugyuta két bittel rendelkező irhat, aki átengedte a gondolkodását a habony féle "zseniknek". Erre vagy olyan büszke, bozgor??
kereső
@Nyírfa: Igazságod is vagyon, de én nem szemlélem ilyen mereven ezt a dolgot. Jakab nyilatkozata teljesen egyértelmű. Tisztában vannak vele, hogy ez egy aljas csapda- nem csak a jobbiknak, hanem minden ellenzéki pártnak- hátha ez létrehoz egy olyan törésvonalat a jobbik és a többi párt között, amely felbomlasztja az ellenzéki szövetséget. (ez lehetett az egyik cél a fideSS boszorkánykonyhájában- varga elvtársnő jól teljesit), a másik, hogy rá lehet húzni az ellenre , hogy pedofil támogatók- na ez kell az egy bitesekenk, három- a jobbik még mindig a legerősebb párt vidéken- a fideSS után. Na ezt kellene megtörni- és a tagság a szimpatizánsok átcsábitása a fideSS-hez ez a Tv. kitűnő lehetőség lenne erre.
Öt- amig mindenki ezzel van elfoglalva, létrejön a fundan alapitvány- megköttetik a szerződés a kinai kommunista párttal- és báj-báj (szása) népszavazás, mert nemzetközi szerződésről ugye nem lehet. Nem véletlen, hogy a két Tv. egyazon tárgysorozatban szerepel. Szóval aljasságok sorozata van éppen, és a jobbik legalább azt a csapdát elkerülni látszik, ami a bázis elvesztését jelentené számára.Én igy látom. És , rohadt nehéz dolga van a dk-nak, momentumnak, lmp-nek- amelyek teljesen elutasitják a Tv.-t, hogy ne okozzon tényleges törést ez a Jobbikkal- gondolom megbeszélték.
kereső
@Shikari: Te meg hülye! Nem vagyok én pap!
kereső
@Shikari:"A zsidó" Mária országában "zsidózni", nyiltan vagy burkoltan csak bunkóságra, tudatlanságra vall, semmi egyébre
Nyírfa
@kereső: 7.27

Értem a jobbik pragmatizmusát. De az őszinte szónál , a lélek erejénél nincs hitelesebb. És ők most az eszükre hallgattak, nem a valódi erőre. :Éppen nekik kellene elmagyarázni vidéken, hogy milyen aljas, milyen ördögi a kormány gondolkodása. És, ha tényleg le akarják váltani orbánt, akkor ma kivonulnak, vagy egy hatalmas nemmel szavaznak.
Ismerem a konspiráció szabályait, tudom, hogy az emberek a félelmeik és a vélt érdekeik mentén taktikázzák végig - szerintem el - az életüket. De boldogok, szabadok soha nem lesznek.
Én választottam.
Nyírfa
@kereső: 7.41

A zsidó Mária és a zsidózó shikari...nem hiszem, hogy elér a tudatáig az összeférhetetlenség.
verőce21
Az ellenzék ismét besétál Orbán Viktor csapdájába...
kereső
@Shikari: Nerm is érted amit irtam, csak ontod itt a habony propaganda -és a "mihazánk"- butaságait. Mert ez már nem "hülyeség", hanem butaság- amelyen már a tanulás sem segit.
csak úgy....
@Shikari: tibi a nagy gondolkodó! :) oszt sikerült tegnap behapsiznod,te melegek gyöngye!?
Duke Nukem
Együtt szavazni a Fidesz-KDNP-vel, ráadásul valami nagyon aljas dologban? Ezzel nálam ki is esett a Jobbik a kosárból!

És mire hivatkozik Jakab?
"következetesség"
Háááát... Inkább bele sem kezdek - mindannyiunk érdekében!
ómió
Megvan rá az engedély a Böszmétől?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.