A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy minden balatoni településen legyen ingyenes strand – írja az MTI. 

Kálmán Olga elvenné a Balatont a „fideszes szerencselovagoktól”, és visszaadná a magyaroknak
Fotó: Kálmán Olga/Facebook

Hétfői, online sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus azt mondta, évről évre egyre kevesebb magyar család engedheti meg magának, hogy akár csak egyetlen hosszú hétvégére elmenjen nyaralni.

Az RTL Klub összeállítására hivatkozva közölte, hogy a múlt évhez képest legalább 15-20 százalékkal emelkedtek az árak a Balatonnál. Eközben Mészáros Lőrinc és

a többi fideszes szerencselovag már felvásárolta majdnem az egész Balatont, eltüntetve a szabadstrandok nagy részét.

Kálmán Olga leszögezte, a Balaton, akárcsak a Velencei-tó és a Fertő tó

mindannyiunké, nem oszthatják fel egymás között, nem betonozhatják le és nem keríthetik körül büntetlenül.

Amennyiben a DK alakíthat kormányt a 2022-es választás után, végleg visszaadja ezeket a területeket a magyaroknak – jelentette ki.

Forrás: MTI
Fotó: Kálmán Olga/Facebook

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
A Balatonnal mi a gond?! Most értem vissza hosszú hétvégéről, bárhol megálltunk volt szabad starnd! Siófokon kifejezetten jók a körülmények! Augusztusban megyünk egy hétre, azért is körbejárjuk, s megszámolom a szabadon megközelíthető strandokat!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
világos...elkobozni, amelyik pofázik plusz 10 év...
jesz
jókedvűen ígérget...nagyon jól tudja, soha nem lesz módja az ígéret teljesítésére...
Eladott Ország
"Nézzük, hol tart ez a szabadságharcos, büszke, okos, ezeréves nemzet! Fizetünk azoknak az utaknak a használatáért, melyeket a mi pénzünkből építettek. Közpénzből építünk Debrecenben egy elitiskolát, közpénzből fenntartjuk, de a mi gyerekeink nem fognak oda járni, mert nincs évente több millió forintunk a tandíjra. De megelégszünk azzal, hogy a polgármester közli: nem kell rinyálni, lesz ösztöndíj, azt néhány csóró család gyereke megpályázhatja, tehát kuss legyen. Fizetünk az egészségügyi ellátásért, de ha nem akarunk hónapokig – netán évekig – várni egy vizsgálatra, akkor fizetünk (ha tudunk) a magánegészségügyben, mert ott napok alatt van diagnózis. Fizetünk a közoktatásért, de ha azt akarjuk, hogy a gyerekünknek esélye legyen a továbbtanulásra, akkor magántanárt, nyelviskolát is fizetünk külön, zsebből. Tátott szájjal nézzük, ahogy a mi adónkból fizetett politikusok családtagjai fillérekért felvásárolják a kastélyokat, szállodákat, pénzt adunk nekik a felújításra, bővítésre, majd fizetünk azért, hogy néhány éjszakát eltölthessünk a mi pénzünkből felújított szobák valamelyikében. Nézzük, ahogy adják-veszik a Balaton partját, míg végül teljesen körbekerítik, és csak pénzért mehetünk közel az ország legnagyobb tavához. De addig is, ameddig néhány szabad strand még létezik, könyörgünk, hogy hadd maradjanak azok ingyenesek. Lécciléccilécci'. Ha mégsem maradnak ingyenesek, majd azt is tudomásul vesszük, fizetünk, ha van miből. Ha nincs miből, akkor a gyerek elvan a lavórban is, ott is lehet pancsolni. Miközben mindenért a világon fizetünk, ami eredetileg is a mi pénzünkből épült, számolgatjuk, hány fagyi, hány lángos fér bele, amikor bőg a gyerek, csodáljuk a Mészárosokat, Tiborczokat, amiért olyan jó üzletemberek. Vagy ha nem csodáljuk is őket, legalább annak örülünk, hogy magyar ember foszt ki minket, nem valami rohadék külföldi. Tényleg beszarás ez az ország. Azt be kell látni, valóban különleges, egyedi, senkihez nem hasonlítható nép a magyar."
Bástya Béla Elvtárs
A Balatonnal mi a gond?! Most értem vissza hosszú hétvégéről, bárhol megálltunk volt szabad starnd! Siófokon kifejezetten jók a körülmények! Augusztusban megyünk egy hétre, azért is körbejárjuk, s megszámolom a szabadon megközelíthető strandokat!
Eladott Ország
@jesz: ma, 15:40 ♦ Hát ki a lófasz ez a két féreg, ( Mészáros-Tiborcz duó, hátérben a többgenerációs bűnöző román cigánnyal) hogy arra vetemednek, hogy meg akarják venni (?) a Balaton partot és milyen jogon?!
cdn.shortpixel.ai/client/q_lossy,ret_img,w_625,h_386/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/06/Balaton_abra_1806k.jpg
Eladott Ország
@Bástya Béla Elvtárs: ma, 16:16 ☻Elítélem de megértem, aki sok pénzért fideszes, aki viszont ingyen hülye azt már nehezebben.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/68770672_662208604259050_3199238885871714304_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=o5Lm0N33jIgAX9-N5yj&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=2b8741cd937bb90370c4ecb68d34a0a0&oe=60DF20CE
Akik egy nárcisztikus, hatalommániás politikai kalandort ( többgenerációs bűnöző román cigányt, migránst) - akiről Lázár János a fidesz egyik nagy szellemi vezére az államtudós tótum-faktum is megmondta, 600 év után sem tudtak a társadalomba integrálni - fenntartások nélkül követnek és bálványként imádják, azok saját magukat degradálják birkává, a nyáj meg ugye megy a kolompos , a vezérkos után...
NKF
Valamikor,régen azt hittem a Kálmán Olgáról itt a BBC!Tévedtem!
Béla333
"Amennyiben a DK alakíthat kormányt a 2022-es választás után..."

Eddig arról volt szó, hogy ellenzéki koalíciós kormány lesz... Vagy nem így van, vagy nem tudja kifejezni magát?
Gyurka80
@Eladott Ország: Már megint a szalonna idiótaságait böfögöd ide?
Gyurka80
@Béla333: Csak elszólta magát, véletlenül igazat mondott.
Gyurka80
Ez a sosem volt független újságírónő, megnézhetné 1db-al sincs kevesebb szabadstrand a Balatonnál.De akkor nem tudna lázítani, mert programja az nincs!
Eladott Ország
@Gyurka80: ma, 17:43 ♦ Te csak a KESMA-t olvasd hülyegyerek! Szarok a fidesz pártállami szófosókra/szennylapokra, meg a pofádra!
fergeteg
Ingyenes strand,Hot-dog,Kőbányai,babgulyás,napernyő ingyenes,virsli,főtt kukorica.szeletelt kenyér...
mindez 500 magyar forintért.
vacsi
Ennek az igéretnek a hitelességéből sokat von le, hogy Gyurcsányné is ott bazsajog a plakáton. Hogy ők milyenek, azt már tudjuk...
Pipás
Jó lenne, ha a Balaton ismételten közjószág lenne. Nagyon helyes az irány. A hülye fideSSnyik annak örül, ha az őt meglopó gátlástalan NER lovag elveszi tőle a Balatont is.
rokker33
Elvenné a Fidesz től és Gyurcsánynak adná xD mocskos hazaárulók!!
Gyurka80
@Pipás: Csak a te eszedet venné el, de az már nincs.Nézz már utánna a google-ban!
Pipás
@Gyurka80: Gyűjtik már a mézet a méhek? Idióta. Ennyi értelemmel írogatsz ide és mentegeted a mocskos tolvajokat?
ómió
Amióta az ATV-től eljött, ennél üdébbet már nem tud hazudni?
Málna
@Pipás: Tőled elvették a Balatont? Mert tőlem nem, én szabadstrandra járok.
Pipás
@Málna: Majd nézd meg, hogy meddig lesz a Balaton Balaton. Az esztelen építkezésekkel tönkreteszik a tó természetes ökoszisztémáját. Egy-két év múlva büdös mocsár lesz belőle. Na akkor menj a szabadstrandra. A lényeg a lényeg a fideSSnyikek duplán lopják a Balatont.
Namely
"Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy minden balatoni településen legyen ingyenes strand"
A helyiek pedig gondolom azt, hogy húzz anyukádba. Ugyanis az ingyenes nem létezik. Ők fizetik, és mindenki élvezi, olyan is, aki nem fizetett érte.
"évről évre egyre kevesebb magyar család engedheti meg magának, hogy akár csak egyetlen hosszú hétvégére elmenjen nyaralni."
Ha valaki nem engedhet meg magának valamit, akkor azt ne tegye. Én sem engedhetem meg, hogy trópusi szigetet vegyek, ezért nem teszem.
"Az RTL Klub összeállítására hivatkozva"
Megint egy politikai celeb, aki hiteles forrást használ. :D
"többi fideszes szerencselovag "
Ez a szerencsétlen azt sem tudja, mit jelent ez a szó, mert ha tudná, nem használná olyanokra, akik semmit nem bíznak a véletlenre.

Vajon a szépségük vagy a rátermettségük a jobb tulajdonságuk?
Duke Nukem
MICSODA?!
Minden számlájukat zárolni azonnal és onnantól kezdve minden ötszázezer forintot meghaladó vásárlás összegét bizonyítani kell neki, hogy honnan származik a pénz.
Duke Nukem
@Bástya Béla Elvtárs: Büdös propagandista paraszt. 2,5 millióan vagytok hülyék, de 5 milliárd ember utál titeket, mert annyira gecik vagytok.
Azt tudtad, te valaki elbaszott elvtársa, hogy azért mert páran szeretik Orbánt, attól még nincs igaza?
Sajnálom, hogy ezt tőlem kellett megtudnod, te kognitív disszonáns!
Duke Nukem
@durbincs: Te büdös geci, ezt jól elbasztad - ez nem példa semmire!
Aznap, amikor az történt, magyar ölt magyart. Ketten haltak meg Magyarországon magyar kéz által - faszszopó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.