A Demokratikus Koalíció (DK) ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltje azt állítja, hogy a pandémia idején a kormány elhibázta a járványkezelést.

Dobrev: kétszer annyi nyugdíjas korú honfitársunk hunyt el a kormány miatt
Kép:Facebook

Dobrev Klára keddi, online sajtótájékoztatóján elmondta:

a 24.hu perelte ki a kormánytól azokat az adatokat, amelyek alapján bebizonyosodott, hogy 2020. novemberében és decemberében "kétszer annyian haltak meg, mint az azonos időszakban egy évvel korábban".

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: kétszer annyi nyugdíjas korú honfitársunk hunyt el azért, mert a kormány nem volt hajlandó figyelembe venni a járványkezelés legelemibb szakmai szabályait sem.

A politikus hozzátette, hogy az elhunytak túlnyomó többsége azok közül került ki, akiknek a jövedelme, a nyugdíja a 150 ezer forintot sem érte el.

A DK hiába kérte, hogy a nyugdíjasok legalább egyszeri, ötvenezer forintos támogatást kapjanak, "süket fülekre találtunk" – közölte.

Dobrev Klára végül azt mondta, pontosan tudni fogják és nyilvánosságra hozzák, hogy a jelenlegi döntéshozók "hol rontották el" a válságkezelést, hogy hány embernek kellett feleslegesen meghalnia.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
nem a kormány miatt klárikám!
a parlament miatt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
@emerencia: Szintén így jártam. Két mao könnye után tegnap felvettem a 3. oltást és Pfizert kértem. Aztán utána olvastam. Egy oltás után a Pfizer 3-4 hét után 80% feletti védettséget nyújt.
sgl
@simmering73: én 2 sino után 4. hónapra kértem a 3.-at, kaptam aug 1-én egy Pfizert,- modernát kértem de nem volt,- most szept.
2-án megyek vértesztre.
Már 2x mérettem sino után - 60 feletti ffi vagyok- szerencsémre nagyon erős a kimutatott eredmény, igaz a másodikra leesett harmadára de még ez is erősen az átlag felett volt.
Majd beírom mi lett az eredmény, valszin szept. 3-án jön az email. az eredményről.
Ja és kértem, ugyanolyan teszttel végezzék, mint az első kettőt, legyen valós összehasonlító adatom.
durbincs
@fűre lépni szabad: Ja azzal a mélyen ülő un értelmes Orángután szemekkel ? + Mert már csak a fonnyadt Banána érdekli ?@fűre lépni szabad: mert maguk lent a bányába ? csille töcskőléskor ? darab szénnel mindig ráírjak a kottát ? mi ? 50Iq-s ?
de ponyt mint ez a talpig sutácska @istván irén: ?
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Miről beszélsz? Mi a forrásod?!
Magyarország az 1 millió főre vetített halálozásban a világon 2. Peru után, ebből következik, hogy Európában 1. helyen áll - 1M pop/3,120 !!!
(2. Bosnia and Herzegovina, 3. Gibraltar, 4. Czechia, 5. North Macedonia)

Olvass: www.worldometers.info/coronavirus/
Pálinkás Pál
@Emmersson71: mi a bajod?-..ezt írtam..
" ennyi a pontos magyar adat...3097"...az a 23 fő piszkálta a lelkedet?
durbincs
@Emmersson71: Mert azzal a 2 bánya-elemivel ? +a 50IQ-jával ? a bányába már publicsiszta ? maga szerencsétlen tőkfejű ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.