A Demokratikus Koalíció (DK) ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltje azt állítja, hogy a pandémia idején a kormány elhibázta a járványkezelést.

Dobrev: kétszer annyi nyugdíjas korú honfitársunk hunyt el a kormány miatt
Kép:Facebook

Dobrev Klára keddi, online sajtótájékoztatóján elmondta:

a 24.hu perelte ki a kormánytól azokat az adatokat, amelyek alapján bebizonyosodott, hogy 2020. novemberében és decemberében "kétszer annyian haltak meg, mint az azonos időszakban egy évvel korábban".

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: kétszer annyi nyugdíjas korú honfitársunk hunyt el azért, mert a kormány nem volt hajlandó figyelembe venni a járványkezelés legelemibb szakmai szabályait sem.

A politikus hozzátette, hogy az elhunytak túlnyomó többsége azok közül került ki, akiknek a jövedelme, a nyugdíja a 150 ezer forintot sem érte el.

A DK hiába kérte, hogy a nyugdíjasok legalább egyszeri, ötvenezer forintos támogatást kapjanak, "süket fülekre találtunk" – közölte.

Dobrev Klára végül azt mondta, pontosan tudni fogják és nyilvánosságra hozzák, hogy a jelenlegi döntéshozók "hol rontották el" a válságkezelést, hogy hány embernek kellett feleslegesen meghalnia.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
nem a kormány miatt klárikám!
a parlament miatt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ez azért így szimplán kamu...összességében 6 %-al haltak meg többen...mint tavaly előtt...
Pálinkás Pál
@sgl: valamit benéztél..." Ezek szerint az első helyen továbbra is Csehország áll 2355 haláleset/1 millió lakos arányában, Magyarország 1965 halálozással egy millió főre vetítve a második helyre lépett fel,"
sajnos itthon 1 millió lakosra több mint 3000 jut...
Pálinkás Pál
@sgl: ez igaz...nem azt mondtam te írtad...csak benézted...:)
Eladott Ország
Mert a nyugdíjasokba nyomták a kínai szenteltvizet ( Sinopharm), és az elhalasztott műtétek/ágyszám csökkentés is betették az ajtót! Ezért a hágai bíróságon felelni kellene, a hazai bíróságon, meg állam háztartási csalásért, lopásért!
szaboria1
Ma voltam vérvételen és azt hittem rosszul hallok, hogy a pfizer oltottak ha kérnék a 3. oltást azok a kínait ajánlanák fel.
Pálinkás Pál
@sgl: ennyi a pontos magyar adat...3097,010309278 fő / 1 millió lakos..:)
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: Milyen üdítő valami értelmeset olvasni tőled kovidban. Máskor is megerőltethetnéd magad. :)
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: nem változott semmi, de ha már adatok, akkor legyünk pontosak...
Rockxy
nem a kormány miatt klárikám!
a parlament miatt.
Málna
Az hogy jön ide, hogy az elhunytaknak mennyi volt a nyugdíjuk?
szaboria1
@Málna: Mert annyira nem érted, hogy még Kína sem ajánlotta a 60 éven felülieknek. Orbán nyakán marad legalább több millió kínai vakcina, ráadásul a legdrágább áron szerezték be.
Málna
@szaboria1: Nem arról van szó, hogy nem ajánlották, csak nem állt rendelkezésre még elég teszt. De az már rég volt. Azóta már sok millió embert beoltottak vele.
gina
@durbincs: A te IQ d meg a 10 est sem éri el bocskoros román
FL4K
Én nem vettem volna fel narancssárga pólót, de ez így igaz!
gina
@durbincs: Te vagy a román cigány, engem nem ismersz ha ismernél megnyalnád a földet a lábam alatt,,,
FL4K
@durbincs: Kontraproduktív vagy, mint az összes fajtársad.
Nemsokára ugrik az ingyen pénz, mert nem szállítjátok a normát - te porszívó ügynök!

Meg kéne győznötök az embereket, hogy ugyanolyan hülyék, mint ti, de ennek semmi látszatja.
Senki nem akar olyan hülye lenni, mint amilyenek ti vagytok.

Ezt beszoptátok!
gina
@durbincs: a diplomáim ugyan angolul, németül vannak de meg sem értenéd,,, bunkó proli,, neked birka hajtásról van talán hahahah
szaboria1
@durbincs: A te IQ még az 1-es szintet sem éri el.
szaboria1
@Málna: Ha van kínai fordítod ott eltudod olvasni.
FL4K
Ez Így igaz. Ha pedig ez így igaz, akkor Orbán Viktor egy tömeggyilkos !!!

Én pl. azért nem mennék rendőrnek, mert elvtelenül kéne védenem politikusbűnözőket.
Aki most rendőr, az a világ legeelvetemültebb emberét képes megvédeni, az ellene fellépő szabadságra vágyó tömegtől.
Ki képes erre?!
FL4K
Rendőrök, a McDonald'-sban több pénzt keresnétek és közben nem kéne eladnotok a lelketeket az ördögnek!
FLETÓ
Klári! Arról beszéljünk, hogy miattad hány DK-s halt meg, amikor körbejárták az országot?! Kampány? Temetések...
FL4K
Orbán Viktor egy tömeggyilkos. Hágában a helye !!!
Málna
@szaboria1: Van kínai fordítóm, de csak azt tudom elolvasni, amit odamásolok.:-) Küldenél egy linket, hogy mit olvassak el?
szaboria1
@Málna: Meg kell szerezni egy vakcina dobozába lévő tájékoztatót.
ómió
Miattatok meg, efftársnő, "csak" négyszerannyi hunyt volna el!
Nyírfa
@sgl: aug. 10. 16.38

" Az egészségügyi eszközökkel kapcsolatos korrupció olyan súlyos bűntett!
amelyet az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója egyenesen emberölésnek minősített."

Mintha csak a kormánynak üzentek volna. Várom a fejleményeket.
emerencia
@szaboria1: Máramelyiknek. Azért van aki megkapta már a harmadik Pfizert jóval hatvan alatt. A hetvenéves hozzátartozómnak letelt a négy hónap a két kínai után, bejelentkezett és minden további nélkül megkapta a Pfizert. Most már csak az a kérdés, hogy ettől védett lesz-e? A teszteket ugyanis orbánék elajándékozták most éppen Vietnámnak, a kínaira kényszerített szegény magyar idős nyugdíjas pedig még 3 szúrás után sem tudja, hogy van-e egyáltalán valami védettsége és ha nincs, lesz-e reménye negyediknek is Pfizerre? Vajon befejeződik-e ez a végtelen történet, még mielőtt...
emerencia
@szaboria1: az előbb az augusztus 10., 16:52-es kommentedre válaszoltam.
Nyírfa
@emerencia: " végtelen történet " : nagyon kifejező.
FLETÓ
@FL4K: Ott dobostortát kap ebéd után desszertnek!
simmering73
@emerencia: Szintén így jártam. Két mao könnye után tegnap felvettem a 3. oltást és Pfizert kértem. Aztán utána olvastam. Egy oltás után a Pfizer 3-4 hét után 80% feletti védettséget nyújt.
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Miről beszélsz? Mi a forrásod?!
Magyarország az 1 millió főre vetített halálozásban a világon 2. Peru után, ebből következik, hogy Európában 1. helyen áll - 1M pop/3,120 !!!
(2. Bosnia and Herzegovina, 3. Gibraltar, 4. Czechia, 5. North Macedonia)

Olvass: www.worldometers.info/coronavirus/
Pálinkás Pál
@Emmersson71: mi a bajod?-..ezt írtam..
" ennyi a pontos magyar adat...3097"...az a 23 fő piszkálta a lelkedet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.