Tavaly a koronavírus-járvány hatására mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek – derül ki az Opten és a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport közös elemzéséből. Az eredményeket az MTI összegezte. 

A dolgozók harmada elveszítette az állását ebben a szektorban a koronavírus-járvány miattFotó: Unsplash

A marketing- és kreatívszektorban működő cégek teljesítményét felmérő elemzés idézte Hinora Bálintot, a Positive Adamsky csoport ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte, hogy

a filmgyártás produkálta a gyártótevékenységek között a leggyengébb eredményt.

A szektor teljes árbevétele 395 milliárd forintról 239 milliárd forintra esett, ami csaknem 40 százalékos csökkenés. Az adózott eredmény 38,7 milliárd forintról, több mint 63 százalékkal, 14,1 milliárd forintra mérséklődött – írja az MTI.

Hozzátette, a zuhanó eredményekkel egyenesen arányos a személyi jellegű ráfordítások és a foglalkoztatottság visszaesése is. 2015 óta a foglalkoztatottak száma stabilan 6 ezer körül mozgott, tavaly viszont 2019-hez képest a foglalkoztatottak száma 6259-ről 4075-re esett vissza, a személyi jellegű ráfordítás pedig 28 milliárdról 15 milliárd forintra csökkent.

A járvány a filmgyártás mellett a rendezvényekkel foglalkozó cégeknél is egy 2015 óta tartó, folyamatos növekedést tört meg.

Utóbbiaknál a járvány következtében hamar leállított rendezvények miatt az árbevétel 56 százalékkal, az adózott eredmény 78 százalékkal csökkent, a leépítési arány pedig 22 százalékos volt.

A járvány ellenére növekedő területek közül kiemelkedik viszont a direkt marketing, 17,43 milliárd forintos nyereséget érve el, és a személyi jellegű ráfordítások is nőttek ezen a területen. A médiaügynökségek árbevétele 208,8 milliárd forintról 201,8 milliárdra esett vissza, ellenben jól vették az akadályokat a piackutató cégek, az árbevétel 72 milliárd forintra rúgott. Ez új csúcs, annak ellenére, hogy a területen működő cégek és egyéni vállalkozások száma csökkent.

A lista végére a reklámügynökségek kerültek, ezeknek a cégeknek az árbevétele 2020-ban 336 milliárdról 277 milliárd forintra csökkent, ami az elmúlt 5 év leggyengébb teljesítménye.

A terület legnagyobb árbevételt generáló cégei viselték a legrosszabbul a járványt: a fizetésképtelenségi mutatóik átlagosan 50 százalékot romlottak, sőt az 1 milliárd forint feletti árbevételű cégeknél ez már 72 százalék volt.

A PR főtevékenységgel rendelkező cégeknél a rekordévet jelentő 2019 után 2020-ra 63 milliárdról 48 milliárd forintra esett vissza az együttes árbevétel. Ennek ellenére az adózott eredmény szinte megegyezik a 2019-essel, az árbevétel arányos nyereség pedig csaknem a duplájára nőtt. A foglalkoztatottak száma viszont 27,15 százalékkal csökkent.

Forrás: MTI
Fotó: Unsplash

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
"A dolgozók harmada elveszítette az állását..."
nemszámít!
éjjena maszk, a virus, a vaccina, a kétméter, meg a lokdán!
ja, és elsősorban a grítreszet!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.