Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kap idén a 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák mindenkit megnyugtat: minden eddiginél magasabb nyugdíjprémium jön idénFotó: MTI/Kiss Gábor

Novák Katalin emlékeztetett: a nyugdíjprémiumot 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés esetén fizeti a kormány, hogy éreztesse a nyugdíjasokkal, az ő munkájuk is benne van a javuló gazdasági mutatókban – közölte az MTI Novák bejelentése alapján.

Elmondta: a jelenlegi kormány 2017-ben tudott először nyugdíjprémiumot adni a nyugdíjasoknak. Hozzátette: idén mindenki 80 ezer forintot kap majd novemberben a kiegészítő nyugdíjemelés mellett.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs kedden tartotta utolsó ülését. Az indulás óta eltelt 112 napban több mint harminc döntés született több mint 100 milliárd forint értékű támogatásról, beruházásról – mondta.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Kiss Gábor

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Néhány megtévesztett ingyenélőt kivéve mindenki látja, hogy nem vagytok képesek tartósan megoldani szinte semmit sem ! A nagy rendszerek egyik napról a másikra élnek, Ha kaptok hitelt vagy ingyenpénzt, akkor adtok valamit a nyuggrreknek, ha nem, akkor nem., A tanárok és egyéb földönfutók ugyanígy. Ez nem valami üdvös kormányzás (mondjuk ilyen káderekkel, mint ez a sírós háziasszony a zsepivel, nem is várható el).
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toller Béla
Néhány megtévesztett ingyenélőt kivéve mindenki látja, hogy nem vagytok képesek tartósan megoldani szinte semmit sem ! A nagy rendszerek egyik napról a másikra élnek, Ha kaptok hitelt vagy ingyenpénzt, akkor adtok valamit a nyuggrreknek, ha nem, akkor nem., A tanárok és egyéb földönfutók ugyanígy. Ez nem valami üdvös kormányzás (mondjuk ilyen káderekkel, mint ez a sírós háziasszony a zsepivel, nem is várható el).
Aki Én
Minden eddiginél nagyobb szükségük van rá a nyugdíjasoknak. Jön a választás, muszáj őket kicsit cirógatni. Ha még nem jönne, semmit nem kapnának, ahogy eddig sem.
Néro
Jahhh. Osztva 12-vel meg a 12 évnyi inflációtok. Küldjed elteszem és takarodjatok.
justhpeter
Vicces hölgynek is meg kellett szólalnia. Nekem speciel már hiányzott. Most kipipáltam, így már csak Kövér házmester heti bölcsességeit hiányolom.
fűre lépni szabad
Devizahitelből, tovább mélyítve Magyarország eladósodását.
lusta
1. A nyugdíjprémium nem a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk jóteménye, hanem még Bajnaiék idejéből származó törvény szerinti kutya kötelességük.
2. 12 év alatt a nyugdíjak értékét gyakorlatilag lenullázták és közben a nyugdíjasokkal fizetttetik meg (a nyugdíjasok hitelezik) az ámokfutásukat.
Aki Én
Az üzemanyag ára sok helyen átlépte az 500,- / liter árat. És még nincs vége.
Vagyis az is minden eddiginél magasabb, ahogy a propagandista hazaáruló mondaná. De ezt nem mondja.
Tudjuk, hogy 2010 előtt a fidesz azért kiabált, hogy az akkor fele ennyibe kerülő üzemanyag jövedéki adóját vigye le az akkori kormány. Majd 2010-es kormányváltást követően, szinte azonnal megemelte azt az orbán-kormány.
Azt is tudjuk, hogy ma az üzemanyag ár több mint fele adó. Azt is tudjuk, hogy minél drágább az üzemanyag, annál több az adótartalma.
Tehát ebből a pénzből ,,adakozik" most a fidesz.
Nem orbán adja, hanem mindenki, mert az üzemanyag ára MINDENT!!! befolyásol.
Árakat.
Élelmiszer, energia... árakat, mindent.
Úgyhogy az embereket egyre jobban megadóztató fidesz legkevésbé sem érdemel hálát azért, mert az emberektől elvett pénzből visszaoszt egy keveset szavazatvásárlás céljából.
Ez nem kormányzás.
Aki Én
@Shikari: Te pénzért vagy ilyen hülye, vagy a képességeid korlátozottak?
Néro
@Aki Én: Csak a szokásos , shikamaki rázza korlátoltságának rácsait.
jesz
@Aki Én: pontosan látod mi a helyzet..ehhez jön méga mindenki által fizetettn27%...

A hatalom, ha nem is mondja, de dől hozzá a pénz..van miből túlárazni. Szerintem még stikában sem kell nyomtatni.
...az érthetetlen, hogy a tanárok fizetésére, a hiányzó 500 körzeti orvosi hely betölésére nincs hatalmi akarat...sőt...az állami gondozott gyerekek napi élelmezési díja is arcpirító...
lusta
@sgl: A Soros-bérenc föld-trafik tolvajártunk és qurmányunk nem egyetlen húzása. A gfk-ra rátették a baleseti adót.
Peller Anikó
Novák Katalin bárcanélküli miniszter teljes erőbedobással kamupányol a nyuggerekhez szólva:

jön a választás tessenek figyelni mennyi mindent ad nektek a viktor közpénzből amit eddig elspóroltunk tőletek. Érkező alamizsna nem kell félnetek jó lesz.
simmering73
Rokkantnyugdíjas ismerősöm a tíz év alatt 2,5 millió ft-tól esett el, a maffia kormány áldásos tevékenysége miatt. Elvették a havi szoc. hozzájárulását, a nyugdíjas bérletét, a közgyógy igazolványát, amit a gaz Gyurcsány alatt kapott.
tudode
Ez a tárcanélküli tótumfakbum, aknek hivatali kötelessége egy politikai szélhámos, sunyi félművelt paraszt "hadicselei" tudtával, többgyermekes anyaként, szégyenszemre nyugtatja a nyuggereket, annak nevében, aki 3000 nulliárd manyup pénzt tömködött a feneketlen hokizsebébe, akkor amikor nem csak a nyuggerek, a nélkülőző magyar gyermekek szája elől is milliárdot költ a Hungary Helps program keretében a világ minden táján, azzal a kényszerképzettel, hogy "oda kell vinni a segítséget, ahol "baj" van, miközbn 2700 milliárd devizakölcsönnel és kötvénykibocsájtást, a nyuggerek már nem, de még az unokák is pengetik a proli kormány adósságát, hasonlóan a letelepedési kötvény lejártakor:
.
Lássuk csak a Hungary Helps honlapját, hogy napjainkig is játszaatja a jótékonyságát az, aki -- többek között -- oldalbordájával együtt a Nemzetközi gyermekvédlmi magyar szekciójának a alapító tagja:
.
Tehát:
.
'''''Hungary Helps honlap – Friss hírek - Napjainkig a világ minden sarkába viteti a közjogilag érvénytelen, piros pacsis pasi, akinek az Isten pénze sem elég ahhoz, hogy játszhassa felcsú keresztapát, miközben a pirézektől kezdve minden nációt tárt karokkal fogadtat, az un. letelepedési kötvénnyel, amelyért lejártako 121 milliárdot pengetettek le a bennszülöttek
.
hungaryhelps.gov.hu/
.
""""A migrációt reményei szerint a végtelenségig a legfontosabb témájaként megtartó Orbán-kormány nagyon szeret arról beszélni, hogy a kereszténység, a keresztény Európa bizony veszélyben van. Ehhez kapcsolódóan pedig Orbán Viktor és a kormány többi tagja – a járulékos médiájukkal együtt – egyre többet beszél arról, hogy a keresztényeket üldözik."""
.
---Szemlézve:
.
Több pénzből erősítik a nemzeti identitást, több jut az üldözött keresztényeknek is
.
8 milliárd forint segélyt osztott ki a Közel-Keleten és Afrikában elnyomott, üldözött keresztény közösségeknek. """I.
------------------------
.
Amire nem volt példa, hogy bármely kormány pártházat fabrikált az államigazgatásból!...
Aki Én
@ómió: ...mondom, hogy buta propagandista vagy.
Nessy
Drága Novák Katalin! Felhívnám a figyelmét, hogy aki idős, még nem mind demens! Felesleges elmondani naponta! Csűrheti, csavarhatja, akkor sem kompenzálja az elmúlt év inkorrekt emelését! Úgy mellékesen, ez is csak azért van, mert nem törölték időben az előző kormány ide vonatkozó törvényét, a többivel együtt!
ómió
@Aki Én: Merthogy te főállásban vagy idióta bolsi propagandista még ott az elmeosztályon is!? De legalább a foglalkozásodat ne hazudd már rám!
Aki Én
@ómió: ...tényleg képtelen vagy leállni, vagy legalább kicsit megújulni, mi, te suttyó elmebeteg?
Lepényleső
...hiszen oly sok nyugdíjas nincsen már közöttünk,- vélhetően hathatós segítségükkel,
hogy a még itt élőknek is jut a ki nem fizetett pénzből dögivel?
evacica
Katika! Élnél meg módjuk a minimál nyugdíjból vagy az átlagból nem tudom, hogy akkor is így vigyorognál! Menyél el a bánatba a sok badar hazugságoddal! Talán az agymosott primitív gondolkodni nem tudókat meggyőzöd főnököd hazugságával! Ez mind a szavazat vásárlásra megy!
ómió
@Aki Én: Az agyad helyén forgó kreténlemez itt akadt fenn, bolsiék elmebetege!? Szólj az ápolóidnak, cseréljék!
Nessy
@ómió: Ami azt illeti, magának sem ártana lemezt cserélni, vagy legalább frissítést kérni, mert unalmasak már az elkopott jelzői.
Aki Én
@ómió: Te beszélsz elakadt lemezről, te suttyó bolsi?
...tényleg képtelen vagy leállni, vagy legalább kicsit megújulni, mi, te suttyó elmebeteg?
ómió
@Nessy: A maga számára "unalmas" a múlt? Csak nem "végképp eltörölte" már? De attól az még megvolt! Nem gondolja?
Nessy
@ómió: Nem a múlt, hanem az állandó "bolsi, fajgörény, meg a többi unalomig ismételt jelzője az unalmas. A múltat nem én szoktam "kissé átírni"!
simmering73
Nem elég a nyuggereknek Orbán szava? Nováknak kell nyugtatgatni őket, hogy igaz, amit mondott a sosemhazudtam?
Aki Én
@ómió: 10:52 Ennek fényében különösen érdekes, hogy orbánod múltját végképp eltörölted, abban a skizofrén balfasz fejedben, te bolsi csicska.
csak úgy....
a benzín ára is minden eddiginél magasabb,nem beszélve az alapvetö zabálnivalókról!
Yoda69
Minden eddiginel magasabb inflacio var rank. Ez a nyugdijemeles lofasz. A 13. havi meg eleve jar, es az elmult 10 evre visszamenoleg kellene a fideSSnek megadnia, ahogy beigertek.
ómió
@Nessy: Hát, tudja, ami szép, az szép, ami csúnya, az csúnya, ami bolsi, az bolsi, ami meg fajgörény, az fajgörény! De lehetne folytatni. A lényeg: ne állítsunk be (ne nevezzünk) valamit másnak, mint, ami, mert a hazugság előbb-utóbb kiderül. A múlt átírása meg - tudom - "efftársi feladat", ha már a "végképp eltörlése" sehogy se sikerült!
ómió
@Aki Én: Most meg a skizofrén balfasz bolsicsicska fejedet hazudnád rám, efftársék elmebetege!? Mondtam már: ha olyat látsz, ülj el a tükör elől! Orbán meg képes volt a múltjával szembenézni és szakítani vele! Nem úgy mint te, aki máig is a bolsevik latrinában fuldoklasz és annak csápolsz!
Aki Én
@ómió: Buta vagy és elmebeteg.
Mondtam már?
Nessy
@ómió: Azért néha vegye le a virtuális szemüvegét, és nézzen szét a mostani valóságban! Bár ha nagyon megszokta, akkor reménytelen kísérlet lenne.
ómió
@Aki Én: Ha butát és elmebeteget látsz - mondtam már - ülj el a tükör elől, bolsiék idiótája! Agy nélkül ennyit nem értesz?
ómió
@Nessy: Ön is azt ajánlja nekem, amit saját maga kéne tegyen? Érdekes! Itt az összes bolsi ezzel jön!
Aki Én
@ómió: ...nem? Akkor mondom:
Buta vagy és elmebeteg.
Nessy
@ómió: Szakadjon már ettől az állandó bolsi jelzőtől!
ómió
@Nessy: Bízza rám, hogy mitől szakadok el és mikor!
Nessy
@ómió: Igaza van! Legyen szép napja!
ómió
@Aki Én: Még mindig nem ültél el a tükör elől, hogy butát és elmebeteget látsz? Szólj az ápolóidnak, bolsiék fajkreténje, gurítsanak már el téged onnan!
Aki Én
@Nessy: Nem tud elszakadni, mert elmebeteg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.