A Telex szerint főpolgármester visszalépésével nem csak Karácsony személyes politikai ambíciói, de a pártok esélyei, anyagi erőforrásai és megítélése is komoly veszélybe került.

Ezért volt Karácsony visszalépése kockázatos döntés
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A lap szerint Karácsony visszalépése egyelőre tehát minden, csak éppen nem garancia arra, hogy Márki-Zay Péter képes legyőzni Dobrev Klárát.

Nem állnak be Márki-Zay Péter mögé az eddig Karácsony Gergelyt támogató pártok, és egyelőre az is kérdéses, hogy az előválasztáson második helyen végzett főpolgármester visszalépésével hogyan lesznek mozdíthatóak a második körben az ő szavazói, illetve azok, akik eddig mellette kampányoltak.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Karácsony bejegyzése alatt sokan kifejtették csalódottságukat a visszalépése miatt, volt, aki azt is megjegyezte, hogy el sem megy a következő fordulóra.

A visszalépés komoly feszültségeket szült Karácsony közvetlen környezetében és pártos kapcsolataiban, hiszen nemcsak a főpolgármester előválasztási kampányfőnöke, Gál J. Zoltán mondott le, de csütörtökön többórás vitán próbálta az MSZP-Párbeszéd pártszövetség több vezető politikusa is meggyőzni arról, hogy

ne lépjen vissza, de legalábbis ne Márki-Zay javára.

A Telex úgy tudja, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltjére Karácsony stábja alaposan berágott, árulásnak érezték Márki-Zay visszatáncolását korábbi ígéreteitől, az MSZP-vel pedig már az első forduló idején feszült volt a viszony, miután az RTL-es miniszterelnök-jelölti vitában a közös jelölt előzetes tájékoztatás nélkül kihátrált a zuglói Tóth Csaba, azaz a szocialisták ami parlamenti frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja mögül.

Mindez egyfajta magyarázatként is szolgálhat arra, hogy a legesélyesebb jelöltként induló Karácsony kampányából miért is hiányzott az erő – főként vidéken, ahol sok-sok forrás szerint a korábban hálózattal rendelkező MSZP „nem kifejezetten aktivizálta magát”.

A lap szerint jóval esélyesebb, hogy a baloldali érzelmű Karácsony-szimpatizánsok előbb adják le Dobrev Klárára voksukat, mint a hódmezővásárhelyi polgármesterre.

Péntek reggel kiszivárgott egy levél is, pontosabban Karácsony üzenete, amelyet az Újrakezdés nevű párbeszédes Facebook-csoportba posztolt,

Azt is írta, hogy Dobrev Klára az előválasztást meg tudja ugyan nyerni, de nem képes legyőzni Orbán Viktort. Szerinte Márki-Zay meg tudja nyerni az előválasztást, ha ő mellé áll, és meg tudja majd verni Orbán Viktort, ezért nagyon nem lát más választást.

Karácsony Gergely visszalépése anyagi oldalról is megközelíthető, és a lap értesülései szerint ez a szempont sem mellékes abban, hogy a mögötte álló pártkoalícióban feszültté vált a hangulat.

Hogy összesen mennyit áldoztak a miniszterelnök-jelölti kampányokra, és hogyan oszlottak meg a költségek, azt egyenlőre nem lehet tudni. Azonban domináns lehetett a Facebook-költés:

az Ad Library szerint Karácsony posztjait az elmúlt három hónapban több mint 104 millió forint értékben tolta meg az általa alapított 99 Mozgalom.

A költések szempontjából mögötte második helyen álló Dobrev Klára 36 millióért hirdetett ugyanebben az időszakban.

A Facebookkal azonban még nincs lefedve a teljes online reklámtér. Ha mindezt összegeznék jelentős összegre rúghat a teljes büdzsé, a lap szerint több százmilliós összeg valószínűleg nem áll távol a valóságtól.

A Telexnek több, névtelenséget kérő szocialista forrás felháborodottan nyilatkozott a Karácsony-kampányra fordított, nem kis összegű kampányköltségek „elvesztegetése” miatt, más, elsősorban a DK holdudvarához tartozó politikai szereplők pedig egyenesen pénzégetésnek látják a történteket.

Karácsony visszalépését követően az elnökségnek arról is győzködnie kell a tagságot, hogy egyáltalán vállaljanak valamiféle szerepet a második forduló lebonyolításában.

A DK mozgósítási ereje nemcsak sérülésmentes Dobrev első fordulós győzelme után, hanem erősödni is látszik az utóbbi napokban, Gyurcsány Ferenc pártjának minden elemző szerint továbbra is egy minél alacsonyabb részvétel kedvezne.

Ezt a Karácsony visszalépésével elbizonytalanodó, távolmaradó szavazók, valamint a finoman szólva is lelkesedésüket vesztett pártok is megágyazhatják.

Karácsony visszalépése semmiképpen sem döntötte el, kiből lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: Telex.hu
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@Béla333: "Dobrev nem képes, hiszen már Orbánt sem tudja legyőzni. Erre a hatalmas feladatra Márki-Zay alkalmas."

Ezt honnan vetted? Honnan vetted, hogy a Dobrev nem tudja legyőzni a zorbánt?

És azt honnan vetted, hogy a MZ a nulla %-os pártocskájával képes rá?

Mindig megtalálod a legkisebb erőt amivel elsöprő győzelmet kívánsz -szeretnél- aratni. Nem tanultál semmit az LMP bukásából.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Mi a végcél? A maffia leváltása, a politikusi bűnözés leállítása, elszámoltatás, az ország új pályára állítása.
Ha magunkba nézünk, erre Dobrev nem képes, hiszen már Orbánt sem tudja legyőzni. Erre a hatalmas feladatra Márki-Zay alkalmas.
De még mindig el lehet cseszni mindent, ha nem ésszel, hanem érzelemből Dobrevet hozza a szavazó helyzetbe, és ekkor maradhatunk további évekre, évtizedekre a már jól ismert posványban!
Támogassuk Márki-Zay Pétert!
fergeteg
Sorstragédia.
Támogassuk a Fényevők által finanszírozott ejtőernyővel visszadobott ortodox műkatolikus Zay Petert.
telegdilaci
@Béla333: Várjuk ki a végét,nyugtával a napot,ismerős? ez a két sunyi tisztességtelen alak,elveszítette a bizalmat,lejáratták magukat hiteltelenek lettek,szerintem itt a Márki Zay nagyzási mániája volt a lényeg,Ő szeretne Miniszterelnök lenni,én úgy látom!
Béla333
@telegdilaci: 10.49
Én nem így látom!
Egy politikai összecsapás volt Márki-Zay és Karácsony között és tegnap az ATV-ben Karácsony igen érzelemdúsan elmondta, hogy miért lépett vissza.
Itt is, most is hataloméhséggel vádolod meg azt, aki jelentkezik arra a hatalmas feladatra, ami az ország rendbetétele. Ez a munka nem Márki-Zay-nak fontos, hanem nekünk, mindannyiunknak.
Mint '18-ban, amikor az LMP-t vádolta az áldemokrata ellenzék azzal, hogy azért nem akar közösködni az MSZP-DK csapatokkal, mert Orbán kormányában akarnak pozícióhoz jutni! Most 3 év után: volt ilyen akár egy is?
Nem mocskolni kellene, aki valami jót akar tenni ezzel az országgal, hanem támogatni! Ne legyél olyan, mint abban a bizonyos viccben:
Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról. Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla: NE MÁSSZ KI!
Lucifer kérdésére az ördög így felel:
- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.
A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.
- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni, az őr a géppisztollyal visszakényszeríti. A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:
- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.
- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni, a többi úgyis visszahúzza.
Peller Anikó
@Béla333: "Dobrev nem képes, hiszen már Orbánt sem tudja legyőzni. Erre a hatalmas feladatra Márki-Zay alkalmas."

Ezt honnan vetted? Honnan vetted, hogy a Dobrev nem tudja legyőzni a zorbánt?

És azt honnan vetted, hogy a MZ a nulla %-os pártocskájával képes rá?

Mindig megtalálod a legkisebb erőt amivel elsöprő győzelmet kívánsz -szeretnél- aratni. Nem tanultál semmit az LMP bukásából.
CsipkeRózsa
A miniszterelnöki választásnál fontosabb, hogy a pártok megegyezése során az o.gy. képviselőjelölteket megszavaztuk. A képviselők szavazzák meg az országgyűlés megalakulása után a miniszterelnököt. Tehát az ő kezükben van a választás joga.

Egyébként, valóban könnyebb lenne Márki-Zay Péternek a békésebb folytatás megvalósítása.

Az előválasztás második fordulójára menjetek el szavazni, ne hagyjuk félbe az elkezdett munkát.
Béla333
Az LMP a magukat demokratikusnak hazudó áldemokraták sulykolásával ellentétben nem bukott 2018-ban, hiszen például a DK-t is verte támogatottságban.
Persze a DK-sok és az MSZP-sek mocskolódása, hazugság cunamija miatt nem tudta elérni azt, amire hivatott lett volna, de ez már ma senkit nem érdekel. Csakhogy ezek most ugyanezt csinálják Márki-Zay Péterrel, hiszen nekik egy dolog fogadható el: amit ők akarnak. Márpedig ők a DK-t, Gyurcsányt és annak az akaratát szolgálják, közvetítik, bármi is legyen az.
Mint a Fidesz, csak ezen az oldalon.
Aztán meg rácsodálkoznak a világra, hogy miért nem fogadják az ő akarnokságukat a többiek, miért olyan elutasítóak velük szemben.
A hülyeségük csak azért probléma, mert közben telnek-múlnak az évek és mire rájönnek (ha egyáltalán rájönnek), hogy ugyanúgy meg vannak vezetve, mint a másik oldalon a Fideszesek, addig eltelik az élet.
Nyírfa
De jó összefoglaló! Legalább tudjuk, hogy a pénzügyi támogatók és a pártok miként vélekednek Karácsony visszalépéséről és Márkiról.
Ez megnyugtat.
Peller Anikó
@Béla333: Nem válaszoltál,

Honnan vetted, hogy a Dobrev nem tudja legyőzni a zorbánt?
És azt honnan vetted, hogy a MZ a nulla %-os pártocskájával képes rá?
ómió
Se szó, se beszéd, hátat fordított az övéinek? De ez legalább efftársi!
evacica
@CsipkeRózsa: na én nem vagyok ebben biztos! A fideszből jött MZP adta magát! Nagy képű, erőszakos és agresszív! Nem akarok egy másik Orbánt! Én biztos Dobrevra szavazok!!!
CsipkeRózsa
@evacica: Én is Dobrevre szavaztam, mindkét alkalommal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.