Debrecenben kampányolt péntek délután Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay: "Nagy tapsot Dobrev Klárának!"

A rendezvényen megjelent Fekete-Győr András, a Momentum frissen lemondott elnöke, Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke, valamint Gyurcsik Ádám, az MFM ifjúsági mozgalom elnöke. Karácsony Gergely nem tudott jönni, de távollétében is tapsot kapott a közönségtől.

Márki Zay – amellett, hogy sorolta a DK furcsa sms-kampányát és az olykor gyűlöletkeltően viselkedő pártsajtóját – méltatta vetélytársa, Dobrev Klára erényeit. 

Azt mondta, Dobrev Klárának nagy csodálója azért, amit eddig elért. Ha valaki azt gondolta, hogy nőként nem lehet valaki sikeres, akkor ezt most Dobrev megcáfolta.

"Nagy tapsot Dobrev Klárának"

- kiáltotta Márki-Zay, a közönség hajlott is erre.

Arról, hogy a két jelölt versenye hogyan állhatott tegnap, itt írtunk >>

Majd hozátette, "Gyurcsány Ferenc is fog még rám szavazni (áprilisban)". Elmondta, olyan széles összefogás kell, amelyben az ellenzékiek mellett a korábban a Fideszre szavazók is helyet kapnak.

Jövő áprilisig nagyon sok fideszes szavazót kell meggyőznünk

- tüzelte szimpatizánsait a miniszterelnök-jelölt.

Beszélt még arról, hogy széles nemzeti összefogással kell majd irányítani az országot egy Orbán utáni világban, és ami a legfontosabb, senkinek sem kell attól fogva félnie a véleménye miatt. Rámutatott: Magyarország az Unió éltanulójából a második legszegényebb országává vált, viszont szám szerint itt él a legtöbb szegény ember. Románia fogyasztásban már 20 százalékkal előttünk áll, és hamarosan egy főre jutó GDP-ben is megelőz bennünket.

Ígérte az Európai Ügyészséghez való csatlakozást és a bal- és jobboldali korrupció ellen egy igazi nagyágyút vet majd be: Hadházy Ákost.

Márki-Zay Péter azt is elmondta, sok embert kell még meggyőzni holnapig, köztük sok fideszest is, ha változást szeretnénk. A videón visszahallgatható az egész rendezvény:

Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Nekem nyóc melyik csak a Fityma -Köpnömkő moslékkoalíció takarodjon. Bármi jobb annál az alja tetű tolvaj kommenista bandánál.
(K)áderjani küldöd a lovag keresztet vagy az csak bayrrzsótfikának jár ilyen mondatokért ?
fűre lépni szabad
Képaláírás: Rosszul vagyok ezektől

A buta Pálinkás Pál
A buta Fekete-Győr András
És van ott még egy buta arcú vigyázzállásban, akit eddig még soha nem láttam (a jó kérdés: ez meg kija faszom?)
Rockxy
nyíltan hazaáruló, népnyúzó szarháziak
simmering73
@Pegero: 11 éve még nem szoktad meg a regnálók hadoválását?
fűre lépni szabad
Én nem vagyok DK-s. Sőt, semmilyenes sem vagyok. Egy épülő, szépülő normális lelkületű sörszagban szerének élni, ahol a hatalmasok nem hatalmaskodnak.

Akkor most hallgassuk meg újra a számot - szövegértéssel.

www.youtube.com/watch?v=OJxCcCEobNs

Miért érdemes élni?
Miért érdemes meghalni?
Döntsd el te - már ha tudod megfelelő (elő)képzettséggel, megfelelő intelligencia szinttel.

A kurva anyád csak véletlenül szart a világra.
Nem?
De.
És ezért kezdtél el élni - véletlenül.
fűre lépni szabad
Véletlenek sorozata miatt élsz - hülyegyerek!
kereső
Ez a "nagy tapsot Dobrev Klárának"- felér a kövéri szösszenettel, a 2-es személyi számmal remdelkezőkről.
Pálinkás Pál
gyönyörű kép...azt a kis csírát fegyőr mellett valami buzibárból kaparta elő márki?
Eladott Ország
"Egy jó asszony minden megbocsájt..." Csak gyerekek nem szabad elcsellengeni, be kel állni a sorba.
"Márki-Zay Péter, és az összes többi jobboldali sztár, olyan orvosok, akik megműtik a beteget, de benne hagyják a rákos daganatot, és összezavarják a sebet. Azt mondják róla, hogy azzal semmi baj nincs. A beteg azt hiszi, hogy meggyógyult, és nem sok idő múlva újra megjelenik a rák."
Baker
Az előzményeket ismerve így ez már álságos!
ómió
Minden ócska bohózat tetszik neki, csak efftársi legyen?
Béla333
Még csak hasonló gesztust sem lehetett látni a DK-s szekta részéről...
kereső
@Béla333:" Azt mondta, Dobrev Klárának nagy csodálója azért, amit eddig elért. Ha valaki azt gondolta, hogy nőként nem lehet valaki sikeres, akkor ezt most Dobrev megcáfolta."- nő létére , csodálatos amit elért. Igy egy kicsit más ám a taps értelme..
Béla333
@kereső: 15.50
"A szerda esti tévévitán is elmondtam – amikor ellenfelem alkalmatlannak tartott miniszterelnöknek –, hogy ő viszont szerintem alkalmas lenne kormányfőnek."
index.hu/belfold/2021/10/16/marki-zay-peter-a-magas-reszvetelben-bizik-dobrev-klara-szerint-nem-ez-a-fontos/

Még csak hasonló gesztust sem tett Dobrev Márki-Zay felé, sőt! Gyalázta és a szekta tagokkal mocskoltatta, ahol csak tudta.
Márki-Zay alá szeretett volna íratni egy nyilatkozatot, hogy akárki nyer, a vesztes beáll mögé és támogatja a jövőben, de Dobrev ezt is elutasította.
Azért a két jellem között a demokrácia felfogásban is óriási különbségek vannak, és nem Márki-Zay az, akinek tanulni kellene az együttműködést...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.