A rekordinfláció csak a kezdet – áruhiány és drágulás vár Magyarországra

Az infláció csak nem akar lekerülni a címlapokról, mostanában már tényleg mindenkit foglalkoztat. Sorra jönnek az újabb és újabb benzináremelések, megemelték a liszt árát, és mindjárt jön a drágulás a kenyérárakban is. És az még a jobbik eset, ha van áru, még ha drágán is, mert itt-ott már az áruhiány is kezdi felütni a fejét – írja a G7.

Kép: Pixabay

Mindenekelőtt azonban érdemes tisztázni, hogy mi a jelenlegi magas globális infláció oka. Röviden, a kereslethez mérten nem kielégítő a kínálat. A kereslet a különböző állami és jegybanki válságkezelő és a gazdasági helyreállást támogató programok miatt jelentős, azért, mert nem ragadt benne a recesszióban a világgazdaság. Tulajdonképpen ez volt a cél. Arra, hogy miért tapasztaljuk a fenti jelenségeket, egyenként megvannak a megfelelő magyarázatok. Tudjuk, hogy miért van szűkösség a kínálati oldalon.

Nos, ha ennyire egyszerű a képlet, akkor két dolgot tehet a gazdaságpolitika az inflációs probléma megoldása érdekében: 

vagy a keresletet csökkenti, vagy a kínálattal próbál valamit varázsolni.

A kereslet visszafogása nem a legjobb ötlet a koronaválságból éppen hogy csak kifelé tántorgó gazdaságok számára. Az erős kereslet valójában a gazdasági válságkezelés sikerét jelenti. Ha most hirtelen a gázpedál helyett a fékpedálra taposnának, akkor rövid időn belül recessziót gerjesztenének a gazdaság irányítói. 

Adódik akkor ugye a kínálati oldalon történő beavatkozás lehetősége. Itt viszont alapvetően nem makrogazdasági kérdésekről van szó mint megoldandó problémákról, hanem jellemzően szakpolitikai, szabályozási, iparági kérdésekről. Ezek azonban egy kormányülés határozatához vagy egy jegybanki kamatdöntéshez képest nagyságrendekkel bonyolultabb mechanizmusokat, komplex szakértelmet, hosszú és széleskörű egyeztetési eljárásokat is magukban foglalhatnak. Ugyan reális esély van a sikeres beavatkozásra, de jellemző, hogy rövid távon nem lehet megoldani a problémák zömét. És akkor még nem is beszéltünk a tágabb, geopolitikai játszmákhoz sorolható, így a gazdaságpolitika hatáskörén kívül eső ügyekről, mint például az energiaügyek.

Ráadásul a közpolitikai folyamatokat meghatározó megatrendek éppen az ellenkező, vagyis az inflációt felerősítő irányba hatnak. A lényeg az, hogy a kínálati oldalon történő sikeres beavatkozásra csak mérsékelten van lehetőség – főleg rövid távon.

Marad még egy utolsó opció, az árak adminisztratív meghatározása, vagyis az árképzésbe történő állami beavatkozás. Ez lehet átmeneti jellegű, és megvalósítható akár az adórendszeren keresztül is. 

Marad tehát a kereslet csökkentésén keresztüli beavatkozás lehetősége.

Minél nagyobb az inflációs nyomás, annál inkább erre az útra kényszerül a gazdaságpolitika, igaz, úgy, mintha a fogát húznák.

Jó okkal ódzkodik a keresletcsökkentéstől, hiszen az államháztartási hiány csökkentése, a jegybanki eszközvásárlási programok megszüntetése és a kamatemelés a bimbózó gazdasági helyreállást és növekedést lassítja, rosszabb esetben visszafordítja.

A nagy gazdasági centrumokban, az Egyesült Államokban és az euróövezetben ez az irányú elmozdulás csak lassan és fokozatosan valósul meg. Az önálló devizával rendelkező, és ezért pénzügyileg és gazdaságilag sérülékeny országokban azonban már elkezdődtek a kamatemelések, és a kormányzati kiadások visszafogására is belátható időn belül sort kell keríteni Magyarország mindenképpen ebbe a csoportba tartozik.

Az infláció elleni védekezés káros mellékhatásai tehát ide nagyobb lendülettel és hamarabb érkeznek meg.

Lehet tehát nagyobb baj a magas inflációnál, és alighanem lesz is.

Forrás: G7 
Címlapkép: Pixabay