Ahogy arról korábban beszámoltunk, folyamatosan romlanak a járványügyi adatok, 8434 új fertőzöttet igazoltak, az elhunytak száma pedig 31 619 főre emelkedett, köztük volt egy egyéves kislány is. 

Drámai levél szivárgott ki a szegedi klinikától – rosszabb a helyzet, mint az előző hullám elején

Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája tanszék vezetője szerint

az iskolai szünet miatt lassult a koronavírus terjedése, azonban ha az ország nem reagál időben, hamar újra begyorsulhat a járvány.

- írja a Blikk.hu.

A Blikk úgy fogalmaz, hogy a járványelemző szerint többek közt az lehet az oka az egyre romló járványadatoknak, hogy itthon a nyugat-európai országokhoz képest hamarabb kezdtünk el oltani, és ezért az oltások hatása is hamarabb múlik.

Vattay szerint a negyedik hullám tetőzésének várható időpontja attól függ, hogy

a társadalom hogyan reagál, valamint, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány.

Szerinte az ország "fáziskésésben van".

Balogh Dénes, a szegedi klinika ápolási igazgatója a Klinikai Tanács hétfői ülése után levelet írt a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak, ami szerint átszervezik a betegellátást, miután a Klinikai Központban már 246 covidos beteget kezelnek – írja a 444.hu a Szeged.hu nyomán.

A Szeged.hu birtokába jutott levélből az is kiderül

az átszervezés miatt a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba csak a súlyos betegeket viszik.

Korábban pedig írtunk arról is, hogy nemcsak a halasztható műtéteket napolhatják el egyes kórházakban, hanem – a járvány korábbi hullámában tett intézkedésekhez hasonlóan – a megyei ellátások átszervezésére is sor kerülhet. 

Balogh levele szerint bár Szegeden és Hódmezővásárhelyen „még nem robbant be” a járvány, Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett.

A klinika ápolási igazgatója azt írta, most több covidos beteget ápolnak, mint a második hullám csúcsán, és a 246-os szám közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát.

Nemcsak ez az oka a betegellátás átszervezésének,

a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb.

Balogh szerint „a jelenlegi hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható”.

Forrás: 444.hu, Blikk.hu
Címlapkép: Pixabay

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: a lassan 32 000 hullát mivel magyarázod ? a hülye osztrák ,még csak 11 000 nél tart,pedig nincsenek kevesebben mint ti! ti orbán szarát szépítgetitek,gondolom nem ingyen?!
csak úgy....
@KisTehen: hiszen a magyar jobban átoltott mint bárki,vagy hazudott ebben is a géniuszod? te valami fidelitaszos ügyvédbojtár,aki a fejébe vette,hogy kivakarja a górét a szarbu? még jó,hogy magyarországon nem mindenki hülye! :)
Nessy
@KisTehen: Az oltás kevés! Ha nincs egyéb védekezés elszabadul végképp a járvány. Igaz Orbán megállította a vírust, az meg szófogadóan megállt kis hazánkban! Nem lezárásokra gondoltam, csak a kötelező maszkviselésre zárt helyen, távolságtartás, tömegrendezvények korlátozása. Ahol megoldható, otthoni munkavégzés. A digitális oktatást már nem merem említeni, mert az szent tehén a kormánynál.
Rockxy
hamarabb kezdtünk el oltani, de fáziskésésben vagyunk.
aha.
jesz
a tévében azt mondta egy felkapott sztá-orvos, hogy a vírus sosem múlik ki, örökké oltani kell..(amíg nem találnak tartós ellennyagot. ez több év)
ómió
És az "efftársi fogalmazása" se gyanús?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.