Ahogy arról korábban beszámoltunk, folyamatosan romlanak a járványügyi adatok, 8434 új fertőzöttet igazoltak, az elhunytak száma pedig 31 619 főre emelkedett, köztük volt egy egyéves kislány is.
Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája tanszék vezetője szerint
az iskolai szünet miatt lassult a koronavírus terjedése, azonban ha az ország nem reagál időben, hamar újra begyorsulhat a járvány.
- írja a Blikk.hu.
A Blikk úgy fogalmaz, hogy a járványelemző szerint többek közt az lehet az oka az egyre romló járványadatoknak, hogy itthon a nyugat-európai országokhoz képest hamarabb kezdtünk el oltani, és ezért az oltások hatása is hamarabb múlik.
Vattay szerint a negyedik hullám tetőzésének várható időpontja attól függ, hogy
a társadalom hogyan reagál, valamint, hogy milyen intézkedéseket hoz a kormány.
Szerinte az ország "fáziskésésben van".
Balogh Dénes, a szegedi klinika ápolási igazgatója a Klinikai Tanács hétfői ülése után levelet írt a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak, ami szerint átszervezik a betegellátást, miután a Klinikai Központban már 246 covidos beteget kezelnek – írja a 444.hu a Szeged.hu nyomán.
A Szeged.hu birtokába jutott levélből az is kiderül
az átszervezés miatt a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba csak a súlyos betegeket viszik.
Korábban pedig írtunk arról is, hogy nemcsak a halasztható műtéteket napolhatják el egyes kórházakban, hanem – a járvány korábbi hullámában tett intézkedésekhez hasonlóan – a megyei ellátások átszervezésére is sor kerülhet.
Balogh levele szerint bár Szegeden és Hódmezővásárhelyen „még nem robbant be” a járvány, Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett.
A klinika ápolási igazgatója azt írta, most több covidos beteget ápolnak, mint a második hullám csúcsán, és a 246-os szám közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát.
Nemcsak ez az oka a betegellátás átszervezésének,
a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb.
Balogh szerint „a jelenlegi hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható”.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nagy Arccal tovább a temető felé ! Esetleg valamelyik tetve forgathatna egy Covid Sikereink filmet is .
A temetőkapukban.
Sikeresek voltunk az oltasban.
A harmadik hullam katasztofalisra sikeredett, a kornyezo orszagokhoz kepest, es vilagviszonylatban is.
Mivel sikeresek voltumnk az oltasban - elobb kezdtuk,
Ezert a negyedik hullam ilyen sulyos.
Kovetkeztetes -> oltakozzunk minel hamarabb, minel tobben, hogy a fentiek alapjan a negyedik hullam tovabbra is sulyos legye, meg aztan a kovetkazo otodk hullam is.
Nekem ez azert egy kicsit fura, mintha itt valami problema lenne, nem kicsi.
aha.
Új hozzászólás