Drágultak az élelmiszerek, drágul a krácsonyi menü is.

A hvg.hu megnézte a legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi láncokat, hogy megállapítsa, miként alakul a karácsony ételekhez szánt alapanyagok fogyasztói ára. Ez a lap ötödik ilyen felmérése, eddig minden évben az előzőhöz képest drágulást állapítottak meg: volt, hogy a vaj, volt, hogy a tojás ára szökött magasra.

Tíz százaléknál is nagyobb lehet a drágulás a karácsonyi vacsora hozzávalóinál idén

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A cikk szerint 2021-ben az étolaj ára az előző évi szintet több mint 30 százalékkal haladja meg. A margarin ára is emelkedni kezdett (amelyben a legfontosabb alapanyag a napraforgóolaj), a KSH adatai szerint 18 százalékos a növekedés, a hvg.hu egyetlen márka klasszikus termékén mérve viszont még nagyobb áremelkedést tapasztalt – de a liszt ára is nőtt.

A cikk szerint idén már nem lehetett 10 ezer forint alatt megúszni egy négy főre készülő karácsonyi étkezés árát, a bevásárlás összege 10 927 forint lett. 

"A tavalyi évhez képest 1024 forintos – tíz százalékot meghaladó – drágulásból a nagyobbik részt az eleve nagyobb tételt jelentő húsok árának növekedése tette ki: a darált sertéshús esetében a tavalyi, 647 forintos átlagárhoz képest már 755 forintot számoltunk, a halfilénél pedig még az októberi árhoz képest is száz forinttal drágább, 2400 forintos kilónkénti árat, ami kétszáz forinttal, vagyis majdnem tíz százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit és duplája annak, amit 2007-ben (még magasabb áfateher mellett) kértek érte. 

A zöldségek, tejtermékek ára ezúttal nem mutatott nagy változást. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármi különösen olcsóbb lett volna – leginkább megmaradt az ár a pár évvel ezelőtt beállt, magasabb szinten. Áresést pedig egyedül a máknál tapasztaltunk – kár, hogy ez a hozzávaló nem annyira tartozik a mindennapi szükségletek közé"

- olvasható a cikkben, amelyből további részletek is kiderülnek a vásárlás módszertanáról.

Forrás: hvg.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@kereső: ma, 10:12 ☻ De azért "Buci Gyurit" nem kellett félteni, ő azért nagykanállal evett. Ennek az embernek még ahhoz is egy lisztkezelési tanfolyamot kellett volna végeznie, hogy 3 tucat zsömle kisütését rábízhassuk. Ehelyett miniszterként szervezte az ország könnyűipari ügyeit. Meg is lett az eredménye, amikor 1951-ben Európában egyedüli szégyenként vissza kellett vezetni a háborús élelmiszerjegyeket. Budapest, 1983. május 12.: Marosán György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) egykori titkára, volt államminiszter a Nemzeti Sportuszoda medencéjében, ahol reggelenként 1500 métert úszott
Forrás: kuruc.info/r/9/206266/
kuruc.info/j/480/egyeb/marosan06.jpg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
Nagyon egészségtelen ilyen kemény vacsorát enni, még ha egy évben egyszer is van karácsony. Még jó, hogy a reggelik és ebédek olcsóbbak lettek - mind az év 365 napján... - vagy tévedek?
namihami
A fene egye meg, hát nem elfelejtettem, hogy a KSH /Orbán egyik fiókcége/ mekkora nyugdíjkorrekciót adott? És mekkora a valós?
Valaki írja már meg. Neki IS ...
Nessy
Indíthatna a kormány OKJ-s, támogatott képzést " Fényevésre történő átállás" témában! Állítólag csak az első pár hét nehéz.
Nessy
@KisTehen: És aki nem szereti a felvágottakat, annak már nem is lehet más véleménye?
Nessy
@KisTehen: Őszintén szólva, miután soha nem tudtam az aktuális nyájjal bégetni, így mindig pártokon kívüli voltam és maradok. Így lehet saját véleményem!
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 09:21 Nagyon jó kaja a parizer, kacsa vagy libazsírral, piros arannyal, lila hagymával és kenyérrel együtt. De lassan már az is úri kaja lesz, kivéve az arra érdemeseknek, mint te vagy.
ómió
Akkor, majd 10%-kal kevesebbet készítünk.
kereső
Már Marosán elvtárs is megmondta '57-ben ." Nem a zsömle kicsi elvtársak, a pofátok nagy". Na mindenki ehhez tartsa magát- és igy készüljön a karácsonyi ebédre/ vacsorára.
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 09:39 ♦ Az állam- és az olasz maffiánál jelszó, a "sírig tartsd a pofád." Újabban a bűnöző román cigány kezdi feláldozni a tisztjeit, lásd Volner Pált, hogy a saját seggét is mentse, de nem fog sikerülni neki.
Eladott Ország
@kereső: ma, 10:12 ☻ De azért "Buci Gyurit" nem kellett félteni, ő azért nagykanállal evett. Ennek az embernek még ahhoz is egy lisztkezelési tanfolyamot kellett volna végeznie, hogy 3 tucat zsömle kisütését rábízhassuk. Ehelyett miniszterként szervezte az ország könnyűipari ügyeit. Meg is lett az eredménye, amikor 1951-ben Európában egyedüli szégyenként vissza kellett vezetni a háborús élelmiszerjegyeket. Budapest, 1983. május 12.: Marosán György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) egykori titkára, volt államminiszter a Nemzeti Sportuszoda medencéjében, ahol reggelenként 1500 métert úszott
Forrás: kuruc.info/r/9/206266/
kuruc.info/j/480/egyeb/marosan06.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.