Orbánt is megemlíti.

Donald Tusk: „Putyin szövetségesek és hasznos idióták széles hálózatát építette ki Európában és Amerikában”Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke és az Európai Néppárt jelenlegi elnöke nem kíméli az oroszbarát hatalmakat, köztük Orbán Viktort sem, akit nem először támad meg nyíltan. A hvg.hu idézi Tusk tweetjét:

Putyin szövetségesek és hasznos idióták széles hálózatát építette ki Európában és Amerikában. Akár tudatosan, akár nem, akár önzetlenül vagy pénzért, de támogatják a tetteit, az elképzeléseit. Trump, Le Pen, Orbán, Salvini, Schröder... A Nyugatnak »deputyinizációra« van szüksége.

Tusk egyébként korábban már többször is véleményezte az Oroszország elleni szankciókat. Például, a háború kitörése után egy nappal azt írta, Magyarországnak szégyellnie kellene magát, amiért megvétózta a határozott döntéseket az Európai Tanácsban február 25-én.

Később, amikor a magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarországon nem haladhat át halált okozó fegyver Ukrajnába, Tusk azt írta: Orbánnak és Szijjártónak a Gazprom igazgatótanácsában lenne a helye. 

Orbán egyik legnagyobb kritikusa, Tusk egyébként hamarosan Budapestre jön: Márki-Zay szerint március 15-én érkezik.

Forrás: hvg.hu
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Érdekes lesz, ha az ellenzék rendezvényére jön.
lemon tree
Kik között? A szélsőjobb között! Ez véletlen lenne?
Évek óta a szélsőjobbosok vonzódnak az oroszokhoz, Putyinhoz még Amerikában is...
Ez beteg... ezek betegek !!!

Valójában Orbán a legnagyobb hasznos idiótája Putyinnak, de nagy kommunikátorként - aki meg tud magyaráz mindent és az ellenkezőjét is jól - másokra mondja ezt.
kereső
@Galway: Putyinnak hasznos. Tusk igyy értette. Magyarország szempontjából sem haszontalan, hanem kimondottan káros.
human
És a Néppárt és az EU ezt végignézte.
kereső
@human: Végignézte?? Finanszirozta, és félrenézett.
human
@kereső: Persze. Azért ilyenkor mindig megjegyzem, hogy mi is csak végig moziztuk. Nem mondom, néha volt pár ezres tüntetés, de ennyi. Budapesten mennyi ellenzéki szavazat is volt? 500-600 ezer 2019-ben? Ehhez képest pár ezres tüntetések vannak.
namihami
@human: Igazad van, csakhogy ..
Ez az ország egy (relatíve) túlfejlesztett és (szintén relatíve) túlfizetett vízfejjel bír, amelyik, ha nemis fideszpárti, de azért mégis szeretné a biztos(??) állását megtartani.
A Made in Hungárában láthattuk, hogy az '50-es évek, még tányérvakus fényképezőgépes ""titkosrendőrök"" figyelték a tömeget. (persze, film, de a magja igaz)
A 21. században ez már mikrókamerákkal folyik. Ismerve az orbáni ""toleranciát"", egy ilyenen való megjelenés a kirúgással egyenlő. És ez komoly félelem és otthonmaradás indoka lehet.
Ugyanez a vállalkozónál adó és egyéb vonzattal járhat.
Nyírfa
@namihami: Évekig lelkesen jártam a tüntetésekre. De egy ideje már a neten nézem, nincs, ami motiváljon. A séta kedvéért nem megyek, változni nem változik semmi. Talán most csatlakozom a DK-hoz 15-én, de ez is csak talán.
Nyírfa
Orbán egy ócska kis lókupec. Ott adja el az országot, ahol többet kap a zsebébe.
lemon tree
@Nyírfa: Ez jó megközelítés. Orbán annak adja el az országot, aki többet fizet érte.
human
@namihami: Te jó ég. Kirúghatnak valakit a politikai véleménye miatt? Te jó ég, még rá is szállhat a NAV. Ennél rosszabb már nem is lehet.

Vagy várjunk csak!

Oroszországban jelenleg 15 évet kaphat aki háborúnak nevezi a háborút és mégis utcára mernek menni az emberek tüntetni. Oroszországban megmérgezték azt a milliárdost aki vagyonából a független médiát és civil szervezeteket tartotta és tartja még fenn, mégis visszament Oroszországba ahol börtönbe is csukták.

Ehhez képest rettegünk mi adóellenőrzésektől és elbocsátásoktól.
Nyírfa
@lemon tree: A jobbágyság benne van az árban.
namihami
@Nyírfa: Olvasd el Nyírfa 21.42: megjegyzését. A lényeg benne van. És elsősorban nem is az árra, hanem a mentalitásra gondolnék.
Nyírfa
@namihami: 22.58

Elolvastam a bejegyzésemet, és egyet értettem magammal. :)
simmering73
@KisTehen: A szerelmed hasznos idióta. DDD
kereső
@Nyírfa: 07:30 Ez általános, vagy kivételes eset??)))))))))))
Nyírfa
@kereső: 08,45

@namihami: felhívta a figyelmemet a lényeglátásomra! És úgy ítéltem meg, hogy igaza van! :)))))
lemon tree
"Putin has built a wide network of allies and useful idiots, in Europe and in America. Whether consciously or not, selflessly or for money, they support his actions and ideas. Trump, le Pen, Orbán, Salvini, Schroeder… The West needs deputinization." - Donald Tusk
namihami
@Nyírfa: 07.30: Igazad van, ezt benéztem! A komment human-nak szólt volna 21.41:-re.
ómió
Csak nem Brüsszelből válogatott és Tusk efftársat kihagyta?
Nyírfa
@namihami: 12.33

Ennél jobban ki sem jöhetett volna! :))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.