Felháborodott posztot tett közzé kedden este a fideszes L. Simon László, aki a jelek szerint most először találkozott a magyar állami egészségügy állapotával.

Felháborodott a fideszes politikus: Nem értem, hogy jutottunk idáig

A fideszes politikus posztját változtatás nélkül közöljük.

Elképzelhető manapság, hogy egy háziorvosi rendelésre csak telefonon lehet bejelentkezni?

S ha felhívja egy 72 éves szívbeteg asszony a háziorvosát, mert vérnyomás problémákkal küzd, s napok óta komoly megfázással, vélhetően tüdőgyulladással fekszik egyedül a lakásában, hogy ebben az esetben azt mondja neki a háziorvosa: nehogy bemenjen a rendelőbe, mert még megfertőz valakit?

Gárdonyban Dr. Csáti Géza Attila ezt mondta ma telefonon az édesanyámnak.

Én pedig tehetetlen vagyok, mert éppen a világ másik felén vagyok, s 9 órányi időeltolódás nehezíti a kommunikációnkat.

Mikor gyerek voltam, egy ilyen esetben Gárdonyban Bátai doktor úr azonnal bepattant volna a trabantjába, s ment volna a betegéhez. Czupon doktor úr és a többiek szintén.

Nem értem, hogy jutottunk idáig. De kérem, most ezt senki se kenje a politikára és a háziorvosok fizetésére!

L. Simon László József Attila-díjas magyar író, költő, balettszerző, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára, 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. A 2016-os Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 32. legbefolyásosabb személye. 

2021. július 31-étől a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Visszanyalt a fagyi? Szembejött a valóság? Üdv a való világban...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
A Covid miatt ez volt az előírás. A telefon.
vacsi
Nahát, még ilyen majmot!
"napok óta komoly megfázással, vélhetően tüdőgyulladással fekszik egyedül a lakásában,"
"Én pedig tehetetlen vagyok, mert éppen a világ másik felén vagyok, s 9 órányi időeltolódás nehezíti a kommunikációnkat."
Nem tehetetlen vagy, hanem idióta! Elment a világ másik végére, az anyja meg itthon maradt, teljesen egyedül? Nincs másik gyereke, unokája, stb?
Egyébként én a magam részéről elfogadom, sőt helyeslem, ha a váróterembe nem megy olyan beteg ember, aki adott esetben fertőzhet.
kereső
@CsipkeRózsa: Sajna, némely orvosnál hagyománnyá vált. Nem csak a felnőtteket kezellőknél, hanem sok gyermek orvos is telefonon kiván gyógyitani.
Sámannus
Vagyé te részvényt Brókernarcsitól. Amennyi eszed van annyit is érsz, remélem a saját eszedet nem veszed sértésnek bár nekem az volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.