A Momentum elnöke, Donáth Anna a Magyar Hangnak adott interjút.

Donáth Anna megfogalmazta, mit tanulhat az ellenzék OrbántólDonáth Anna, a Momentum elnöke, a párt európai parlamenti képviselője, miután leadta szavazatát az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson a XI. kerületi Kelenvölgyi Általános Iskolában kialakított szavazókörben 2022. április 3-án. MTI/Demecs Zsolt

Donáth Anna szerint amíg ez a választási törvény van, nem tud mást tenni az ellenzék, a hat pártnak továbbra is együtt kell működnie. Ugyanakkor úgy gondolja április 3-a tanulsága az, hogy önmagában a hat párt összeadása nem több, hanem kevesebb szavazót hoz.

Egyik párt sem képes arra, hogy négy éven belül olyan erősen legyen jelen önállóan, ahogyan arra szükség lenne.

Az interjúban szóba került a gyermekvédelminek nevezett népszavazás is, amit a Momentum elnöke szerinte nem jól kezelt az ellenzék.

Ez tipikusan az az eset volt, amikor a közös kompromisszum érdekében elengedtük a témát

– mondta, hozzátéve: a Momentum korábban is azt képviselte, hogy az ellenzéki pártszövetségnek fel kéne erősítenie a civilek kampányát.

Mindannyian beleestek Donáth szerint abba a hibába, hogy április 3-án egyetlen népszavazás lesz: maradjon-e Orbán Viktor, vagy sem.

Ez önbecsapás volt, mert az embereket nem az ő személye érdekli, hanem a megélhetési problémáik. Ahogy a céltalan orbánozásnak, úgy a radikális politikai akcióknak sincs értelmük tartalom nélkül.

Megkérdezték a Momentum elnökét arról is, mit tanulhat az ellenzék Orbán Viktortól. Donáth szerint nem jó vezető az, aki személyiségéből adódóan nem képes veszíteni, mégis az látszik, hogy „Orbán Viktornak ad egy olyan lendületet, amit lehet, hogy másnak is érdemes eltanulnia”.

Azt is elismerte, hogy a miniszterelnök

kitartása megkérdőjelezhetetlen, folyamatosan képes tanulni, és elképesztően gyorsan tud reagálni az aktuális változásokra.

Bár a Momentum EP-képviselője fundamentálisan nem ért egyet azzal, ahogyan Orbán Viktor gondolkodik, „de tény, hogy ezerszer hatékonyabban politizál, mint bármelyikünk. És ez szomorú, mert generációk fogják nyögni a rendszere következményeit.”

Forrás: Telex, Magyar Hang

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
És az igazmondás eszébe se jutott az efftársnőnek!?
nyuggerpasi
Nem kell Orbántól semmit átvenni! Orbán egy politikai szélhámos,azon a pályán pedig kiváló.Még meg is mondja a hallgatóságnak,hogy "ne azt nézzék amit mondok,hanem amit teszek". És a választók mégis arra figyeltek amit mond,nem érdekelte őket,hogy amikor beszél hazudik,amikor pedig "tesz",akkor kirabolja Magyarországot és népét.
kereső
Régen rossz, amikor egy magát demokratikusnak tartó politikus egy politikai kaméleontól, egy üres mákgubótól akar tanulni? , aki kizárólag a saját hatalmával törődik.Mit akarsz tanulni Anna- hazudni? , hogy hogyan kell elhajlitani a valóságot? Vagy mit??
verőce21
Sajnos nem tudok dönteni, hogy a kivénhedt komcsikból álló dk-t (apróklánnal az élen) avagy az ifjú barmok gyülekezetét, ezt a momentumot utáljam-e jobban...?
nemkati
@ómió: 0rbánról senkinek nem jut eszébe az igazmondás, róla a lopás és hazudozás jut mindenkinek az eszébe. Neked is, ha elismered, ha nem.
csak úgy....
@verőce21: tudod mit farkasom! te szeresd a kis tehenet és a birka sikarit, de óvszert használj! :) szar lenne ha szaporodnátok...
verőce21
@csak úgy...: Szar lehet neked ilyen kevés ésszel... :)
terlasz
@verőce21: Segítek feloldani a dilemmádat: Utáld magadat, van miért!
ómió
@nemkati: Ugyan már! Ti csupán a saját bolsi feltételes reflexeiteket hazudnátok rá, ahogy most itt is megpróbálod! Mindig azt hazudjátok a másikra, amit magatok tesztek!
nemkati
@ómió: Én ugyan nem lopok, és nem hazudok, és én egyes számban vagyok. Azt viszont nem tagadhatod, hogy 0rbán és kormánya minden mozdítható forintot a sajátjainak juttat. Aljasul és cinikusan. Ez tény.
verőce21
Az ellenzéki hat pártnak, élükön Donát Kancával, legfőbb problémájuk, hogy hogyan érvényesüljenek egyénileg. Mint a kerekasztal lovagjai, egymás között osztják a pozíciókat, ez a legfőbb programjuk...

Az, hogy a néppel mi van, számukra mellékes. Vidéken nem is nyertek csak elvetve pozíciókat, belterjesen szaporodnak, belpestesen...

Kísértetiesen hasonlítanak még mindig a '89-es, eredeti felállásukon, ami az "ellenzéki kerekasztal"-ban nyilvánult meg... Ha ott is, nincs Lezsák a józan ésszel, még mindig csak a pozíciókon harcolnának...!
Nem képesek fejlődni, tanulni, és "elképesztően gyorsan reagálni" tudni az aktuális változásokra...!
csak úgy....
@verőce21: "Donát Kancával" farkasom,te egy igazi proli!
ómió
@nemkati: Te - a szavaid alapján - a "bolsi alfaj" csáposa vagy, még, ha reprezentánsa nem is mindenben! Márpedig az ő "kormányzásuk" idején úgy nőtt meg 14000 milliárddal az államadósság (és úgy kopogtatott az államcsőd), hogy azon a pénzen ők semmit nem vettek, semmit nem építettek és senki/semmit nem támogattak (inkább pluszban még népzsebeltek is), ergo "eltapsolták", ellopták! Ahogy írod: "aljasul és cinikusan. Ez tény"! A "mozdítható forintokat" meg pályáztatni szokták, a pályázatokat meg az nyeri, aki a legkedvezőbb ajánlatot teszi! Ha a tényt keresed, ez az! A lopás Orbánra hazudása meg bolsi hazugság!
kereső
@ómió: Most meg duplájára, sőt . 20ezer millárdból mára 44 ezer milliárd lett. Miről hadoválsz te szerencsétlen bűnrészes áruló?
ómió
@kereső: Ha bűnrészes árulót látnál, nézz tükörbe, idiótája! Most a 22000 milliárdos "hagyatékolt" államadósságotok évi 1000-1500 milliárdos kamatos kamataitól tartunk ott, ahol!
verőce21
@csak úgy...: (10:40) A "farkasod"-hoz képest te egy igazi kisstílű Kerti Törpe!
Az a dolgod, ha leállítanak a kerti út mellé, némán álldogálj...a bokrok között! :)
csak úgy....
@verőce21: butaságokért nem kell a szomszédba menned,- remélem a gyermekeid nem ennyire gügyék mint a kedves papa! :)
verőce21
@csak úgy...: Tologasd a csattogó szárnyú lepkédet szépen Tasziló...! :)
nemkati
@ómió: Ezt is említsd meg:
"2010 decembere óta több mint húszezer milliárd forinttal nőtt az ország adóssága. "

rtl.hu/gazdasag/2022/01/03/allamadossag-rekord

Ahogy rekordot dönt a Fidesz-kormány lopása és korrupciója is. Te ebben a "másra hazudásban" mester vagy. Legyél büszke rá.
kereső
@ómió: Te barom- és mennyi eu-s támogatás jött be 2010-től? Hol a pichában van, amikor a gdp arányos államadósságunk is csak forinztban csökken- euróban stagnál, dollárban meg nől.
ómió
@kereső: Akkora sík idióta vagy, hogy még azt se tudod, hogy az "eu-s támogatások" nem az államháztartás részére jönnek, hanem megpályáztatandó fejlesztési források!? A 2010-es 22000 milliárdos államadósságunk ma a kamatos kamataival akkor is legalább 40000 milliárd lenne, ha senki egy fillér hitelt nem vett volna fel! Ehhez jött még némi Paks2 előkészítés meg a vírus és a háború miatti (bolsi népzsebelés nélküli) "öcsit-bácsit támogatunk" kényszere költségvetésen túli kiadásai és máris a jelenlegi szintnél tartunk!
ómió
@nemkati: @kereső efftársadnak fentebb már taglaltam a jelenlegi államadósság alakulását és majd, ha eszed is lesz, talán meg is érted! Abból, viszont, az jön le, hogy józan ésszel is el lehet számolni vele, nem úgy, mint a ti 2010-es 22000 milliárdotokkal, amiből a "nyócévi" növekmény úgy volt 14000 milliárd, hogy azon semmit nem vett, semmit nem épített és senki/semmit nem támogatott, inkább mellette még népzsebelt a bolsi tetübandátok! Ergo ellopta, elkorrumpálta az egészet, amit most - nyilván "büszkén" - éppen te hazudnál másokra!
nemkati
@ómió: Nagyon el vagy tévedve, és megint többes számban beszélsz rólam. Az alatt a 2002-2010-es 8 év alatt több értelmes és hasznos dolog épült, mint 0rbán 12 éve alatt, és ha volt is rossz beruházás, meg korrupció, ebben a tekintetben mind eltörpül 0rbán munkássága mellett. Nem hazudok másokra semmit, azt, hogy 0rbánék mit tettek, azt te is láthatnád, ha nem csuknád be a szemed amikor a gazemberségeik kiderülnek.
ómió
@nemkati: Nocsak! Hadd okosodjunk! Miket vettek/építettek, kiket támogattak az efftársaid abból a 14000 milliárdnyi akkori államadósság-növekményből!? Hazudd már meg nekünk! De az autópálya-építéseket ne hazudd, ám, bele, mert azok külön - Brüsszel szerint államadósságot nem terhelő - un. "ppp konstrukcióban" épültek! Szóval, azok duplaáron történt "bekerülése" ebben a 14000 milliárdban nincsen, ám, benne! Szóval...?
kereső
@ómió: Sik hülye vagy te. Az eu-s támogatások az állami költségvetés részei. A pályázatokat az adott ország irja ki, az adott ország kapja- és adott ország adja tovább a pályázónak, akit ő választott ki. Azután a pályázó elszámol az állam felé, majd az állam elszámol az Eu feléAzért a helyedben megnézném az adatokat, hogy mennyi támogatás jött az eu-tól 2004-2010 között, és mennyi jött 2010-2022 között. Mi épült és ulett felujitva 2004-2010 között, és ugyanez az elmult 10 éveben. Jó, hogy általános dolgoka szajkóztok még azután is, hogy Gyurcsánynak 14 éve nincs hatalma, 12 éve orbán van hatalmon- és úgy túnik, semmit sem sikerült kijavitani annak a 4ésfél évnek a rontásából.
ómió
@kereső: Ha sík hülyét láttál a tükörben, azt kár másra hazudni próbálnod! Amúgy, régóta vannak értelmezési gondjaid? Azt írtam: az eu-s források nem az államháztartás részére, ergo szabad felhasználására, jönnek, hanem "iránycéllal"! Olyan céllal, ami máshova nem átcsoportosítható! Megpályáztatandó fejlesztési célokkal, amivel az Unió felé el kell számolni! Ebből, azért, ha sík hülye nem lennél, neked is le kéne jöjjön annyi, hogy pl. "államadósság-betömésre" ezeket az állam nem használhatja fel. Mert, mintha az államadósság alakulásáról polemizáltunk volna...! "Magas"?!
ómió
@nemkati: Ja, hogy te mindig valamelyik bolsevik kanászkürt hazudozásából "tájékozódsz"! Akkor, "értem"! Én magam, viszont, immár felnőttként a saját bőrömön tapasztaltam Böszme vezéretek "elkúrtuk" c. "áldásos tevékenységét"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.