A szerdai tüntetés még éjfél körül sem fog véget érni.

Patthelyzet! Rengeteg tüntető vonult fel Orbán Viktor hivatalához, rohamrendőrök védték a Karmelita kolostort

Fotó: Telex/Facebook

Rohamsisakos rendőrök állták el több ezer tüntető útját a budai Várban, ahol Orbán Viktor miniszterelnöki kormányirodája van a Karmelita kolostorban.

A Telex cikke szerint a rendőrök a Dísz térnél állították meg a demonstrálókat, akik így nem tudtak közel menni a kormányfő hivatalának épületéhez. A tömeg demokráciát követel és magasabb fizetést a rendőröknek. 

"Engedjetek be! Engedjetek be!"

- skandálta a tömeg este fél 11 után. 

A rendőrök többször felszólították a tömeget, hogy távozzanak a Dísz térről, mert jogsértő a magatartásuk. 

Több ezren gyűltek össze az Országház előtti Kossuth téren szerdán este 6 órakor, hogy a kedden elfogadott új katatörvény ellen tüntessenek. Ezután a tömeg Budapesten folytatta útját, a Nyugati tér, az Oktogon és a Blaha Lujza tér után az Erzsébet hídon áthaladva a budai Várba ment fel Orbán Viktor hivatala elé. 

A Telex élőzését itt lehet visszanézni:

Éjfél után a tömeg el kezdett magától feloszlani, a tüntetők szépen lassan elhagyták a Dísz teret. 

Forrás: Telex.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
A KATA-sokra most került sor a TEFLON őfőméltóság, azzal együtt, hogy a az EVA több lehetőséget kínáló adó élt 17 évig, hasonlóan ahhoz, hogy eltemette a sarjadzó demokráciát, majd az ország legszabadabb Soros ösztöndíjas madárlépTElkel kiépítette a XXI. században a dikTATÚRHÁJÁT, akinek nagyobb az önbizalma, mint a hazaszeretette., lenyúlt a rendvédelmisek szolgálati nyugdíját.
.
Érintett szülőként elszenvedője volt 2012-ben, a születésénél agyvérzést kapott gyermekétől a rokkant nyugdíjár, megalázó un. KOMPLEX FELÜLVIZSGÁLAT KERETÉBEN.
.Amellyel kapcsolatban 2018-ben az Alkotmánybíróság határozatot hozot amiatt, mert az ország egyik legkiszolgáltattotabb rétegétől elvette a rokkantnyugdíjasok III. csoportos nyugdíját.I
.
------Kimondta az Alkotmánybíróság: Jogellenesen vette el a kormány a rokkantnyugdíjakat
hvg.hu/gazdasag/20181109_Kimondta_az_Alkotmanybirosag_jogellenesen_vette_el_a_kormany_a_rokkantnyugdijakat
-----------------/
,
Azzal együtt, hogy nem tett eleget a FLakKON EMBER az Alkotmánybíróság elvárásánakSEM a mai napig, milyen ország az, ahol egy diktátor ötödik ciklusa alatt MINDEN NÉPRÉTEGET A FÖLDIG ALÁZHATJA, teletömködve a feneketlen holizsebét közpénzzel!
.
Gyáva népnek nincs hazája, akinek nem bántja a tiszességét, hogy egy székházmutyis dirigálhat kénye, kegyve szerint, öntelt mosollyal az orcáján.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

verőce21
Ezek szerint csak jó volt amit a Fidesz csinált az elmúlt 12 évben (pl. adótörvények), hiszen még az ellenzék is kimegy tüntetni hogy megvédje a Fidesz által létrehozott értékeket...!
Gazella
@KisTehen: mint ahogy te is az vagy kisgeci
justhpeter
Senki nem mer kiállni a tömeg elé sem a kormányból, sem a 133 bátor emberből. Egyszer úgyis kiszedi őket a tömeg az odujaikból...Orbán különösen félhet, hiszen kiderült, hogy erre kellett a különleges vészhelyzeti felhatalmazás.Lassan keresheti a menekülési útvonalat, mert az idő műlásával az is egyre fogyni fog, ahogy az átvertek türelme. Pontosan tudja, hogy százezrekkel szemben nincs az a rendőr, aki fel meri emelni a kezét.
Gazella
@justhpeter: a menekülési útvonal r÷góta meg van belföldeg, csak a külföldi van kérdöjelben hisz nincs olyan ország putinén kigül mely befogadja.
nezelodo
@Gazella: Dehogy nincs olyan ország, aki befogadja, az azeriek csak meghálálják még egyszer hogy a baltás gyilkost eladta nekik!?
Amúgy micsoda böszmeség, (de azért reménykeltően előre mutat), hogy a rendőrök ugyanolyan elkötelezetten védik a Viktort, mint egykor a mára már hitehagyott barátját, és hatalmának egyik megteremtőjét a Simicskát és a cégeit, pl. a KÖZGÉP nevű kifizető helyet.
Béla333
A rendőrök meg csak szorgalmasan szolgálják és védik a maffiát...!!!
Dr. Proktor
@Shikari: A cujka elvette a maradék eszed is?
Pálinkás Pál
érik a polgárháború...javasolnám a " határvadász századba " jelentkezést...ott legálisan fegyvert kapnak...aztán mire használják...?...!
Jozefina
Nem véletlenül költözött a várba!!! Minél nehezebb legyen megközelíteni a magyarok sokaságának!!!??
Aki Én
@Shikari: esetleg legközelebb kimehetnél elmondani nekik, te buta suttyó.
drrotf
Te kis Hollik!Elegen tüntettek már?Vagy népfelkelésre vágyol?
Macskaszem
A puhos már kevlármellénybe megy az ágyba is ledögleni. Remélem fog ő még ennél jobban is félni.
Nessy
Szerencsére a Fidesz hős vandáljai, és Kubatov foci ultrái otthon szuszókáltak, és így nem volt komoly atrocitás!
Virág Árpád
@Shikari: ma 06:06 Nem sok vállakozó van ott, inkább libernyák felforgató csőcselék! Csak szolidaritásból...

:-)
Dr. Proktor
@Shikari: Magyar vagyok, csak a Monarchia odakényszerítette nagyszüleimet és szüleimet, Csao elvtárs tőlük tanulta a nemzetiségek higításának a módszerét...
Aki Én
@Virág Árpád: Ezt mire aéapozod? VAgy csak hazudoztok kínotokban.
?
Tőled is megkérdezem: Fideszest nem érint ez a brutális adóemelés, megszorítás?
Utcára menni csak akkor lehet, ha épp nem a gazdátok kormányoz?
Akkor viszont Budapest szétverése is belefér?
Ti tényleg ennyire buták vagytok, vagy csicskaságból teszitek amit tesztek?
Macskaszem
@Virág Árpád: Ott voltak a fidernyákok is? Nekik van saját különbejáratú csőcselékük. Emlékszünk még a békésen gyujtogató, utcakő dobáló, autóborogató, tankkal felszerelkezett székházfelgyujtó jámbor lelkekre.
Virág Árpád
@Aki Én: Engem nem érint, ergo nem is megyek oda!
ómió
Ennyi efftárs tüntet az ellen, amit ők nem is akartak? Kulmináló efftársi tudathasadás?
balos
@Macskaszem: A biciklis kurvájukat akinek mind a négy szemét kilőtték aknavetővel az etalon a fideSS náciknak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.