A következő időközi választásokon a DK jelöltjeit nem fogja támogatni a Mindenki Magyarországa Mozgalom – ezt Márki-Zay Péter, az MMM elnöke jelentette be a szervezet elnökségének vasárnapi ülése után.

Márki-Zay mozgalma nem támogatja többé a DK jelöltjeit

Fotó: Facebook

„Ennek a közvetlen kiváltó oka az, hogy a DK több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat”

– indokolta a döntést Márki-Zay. Példaként a 16. kerületi időközi önkormányzati választást említette, amit a „legtisztességtelenebb, legbecstelenebb” magatartásnak nevezett a DK részéről – írja a Telex.

Az MMM ettől függetlenül teljesíteni fogja „az összefogásból adódó kötelezettségeket”, de azt nem mondta Márki-Zay, hogy mit ért ez alatt, túl azon, hogy hiteles ellenzékre van szükség,

„a hiteles alternatíva nyújtása a legfontosabb”.

A DK szívesen beszélget a polgármesterrel Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról – szögezi le a DK szóvivője közleményében, amelyet az atv.hu idézett.

Márki-Zay Péter korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek – állítja Barkóczi Balázs.

Címlapkép: Facebook

Forrás: Telex, atv.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@kereső: Pontosan. Abban a pillanatban amikor azt mondta a gyurcsány ne kampányoljon elbukta a választást.

De már abban a pillanatban amikor a makizé befurakodott az ellenzéki összefogásba az ellenzék elbukta az előválasztást. A fidesz ugyanis azonnal rárepült mint a leggyengébb láncszemre és a mozgósított birkanyájával kitekézte az összes többi jelöltet.

Ez persze a gyurcsány hibája, hogy hagyta ezt az idióta előválasztási cirkuszt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
MZP egy politikai hulla, hadd erőlködjön, magasról lekulázva!
karma1
Ez a spermahajder erosen nezzen majd korul az onkormanyzati valasztasokon, hogy hany DK-s fogja tamogatni Vasarhelyen, aztan meglatjuk, vissza kell-e neki mennie Amerikaba, vagy eleg lesz csak a fo"ni valagat nyalni a karmellaban?
Eladott Ország
@fergeteg: tegnap 13:47 ♦ A "bölcs" Péter döntése sem lesz elég a bűnöző és politikai prostituált szekta ( fidesz) bukásához!
ómió
Mé'", eddig támogatta!? "Akkó" az a márciusi "ellenzéket váltottunk" Maki-szlogen most már bevallottan is efftársi hazugság volt!?
evacica
MZP egy sértett volt fideszes! agy hiba volt Karácsonytól hogy a javára visszatépett, csak azért, hogy Dobrev ne nyerjen! Dobrev volt a legalkalmasabb miniszterelnök jelölt, és ma is annak tartom! Ezért nem lesz itt semmi, mert az egyéni érdek mindig felül ir mindent! SAJNOS!
bence
Márki Z bár eddig se támogatta volna ! Miatta és Kari Geri miatt jutott az ellenzék erre a pontra ! Dobrev Klárával az élen biztos befutó lett volna az ellenzék a nyerésre !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.