Ez a kisház csak úgy nyeli a támogatási pénzeket. 

Egy vakolatlan, faluvégi házból intézik Varga Mihály barátjának 10 milliárdos céges ügyeitHadházy Ákos/Facebook

Ebben a vakolatlan tóalmási házban lakik a battonyai és mosonmagyaróvári geotermikus erőművekre adott, sokmilliárdos támogatást elcsaló cég ügyvezetője

– mutat rá Hadházy Ákos, kiemelve, hogy az EU-Fire EGS Kft-t időközben átnevezték, nem sokkal később pedig a NAV végrehajtást is indított ellene. 

Hadházy ebben a cikkben részletesebben is kifejtette, hogy mi történt a Kovács Imre céghálójával, amit a battonyai geotermikus erőmű –  13 milliárdos – projektjével is megbíztak. Röviden: a projektnek befellegzett, ám a cég kapott még 10 milliárd forintot. Ebből egy orvoseszközgyárat építettek, de nem a teljes összegből – a fele eltűnt. 

Ami a geotermikus erőműgyárakat illeti, a politikus rámutat:

Papíron a cégben van még 11 milliárd forint vagyon, igaz, 10 milliárd adósság is. Ehhez képest az, hogy Varga miniszter barátja egy falusi, vakolatlan házban bejelentett emberrel íratja alá a céges iratokat, vagy elég könnyelmű dolog – vagy azt jelenti, hogy próbálja eltüntetni a nyomokat.

Hozzáteszi, hogy most, az energiaárak emelésének idején meg inkább visszás, hogy ezt az energiaügyi projektet ilyen módon „ellopták”. 

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
117
@KisTehen: Büdos fidesznyikes hazaáruló geci vagy!
Mindenki tudja rólad már régóta.
Nem kell minden nap bizonyítanod.
volvós
...Papíron a cégben van még 11 milliárd forint vagyon, igaz, 10 milliárd adósság is... A matematika csodája, a Főügyészség szerint nincs büncselekmény, ugye elvtársak !!
csak úgy....
ismét egy fideszes lopótök! -persze a hülyék kételkednek mint mindíg...
namihami
A vállalkozásnak és vezetőjének illik, hogy megadja a módját! Ezen a környezeten messziről lerí, hogy nem lopják el a pénzt, hanem befektetik és becsületesen(!!!) forgatják!
Eladott Ország
"Kovács Imre és cége, az EU-Fire EGS Kft. geotermikus projektjeire Hadházy Ákos irányította rá a közvélemény figyelmét. A képviselő novemberben, a Facebokon írt arról, hogy az EU-Fire EGS Kft. 13,5 milliárd forintnyi EU-s támogatást kapott arra, hogy Battonyán egy geotermikus erőművet építsen fel, ám közel nyolc év alatt még semmi nyoma egy működő erőműnek."
atlatszo.hu/kozpenz/2021/12/14/bemutatjuk-a-geotermikus-energia-kiralyanak-ceghalojat/
Toller Béla
Nyilvánvaéó ! Nyilvánvaló, hogy az ügyészségnek itt semmi dolga. A rendőrségnek sem.
vitriol
Már vargamisi sem ad a látszatra, úgy sem tudnak kimászni a lekvárból!
jesz
ez a ház direkt ilyen, vakolva semmi különös nem lenne benne...ja, hogy ez a buli színhelye? Hát Istenem.. ..eddig úgy tudtam, hogy akinek Isten a barátja, annak könnyű a mennybemenetel...
Nos, újabban elég a mennybemenetelhez a pénzügyminiszter barátjának lenni.
drrotf
Nincs itt semmi látni való!Van olyan ember aki nem ad arra, hogy a cége hova van bejelentve, neki csak a pénz a fontos, s amíg a pénz dőlést a ház vakolatának hiánya nem akadályozza, kérdezem, hogy minek a vakolat?Különben sem tudhatták még július, augusztusig hogy a gáz és villamos áram ára az egekbe szökik, s ezért nem gondolták, hogy takarékoskodniuk kellett volna, és bevakolják a ház falát
117
@jesz: Senkinek nem könnyű. Mindenki meghal. A halál nem könnyű - főleg a túlélőknek!
CsipkeRózsa
Eddig úgy tűnt, hogy Varga Mihály aránylag a tisztább kezűek közül való. Nélküle ez nem sikerülhetett volna.
Így fogynak el az EU pénzek is nálunk.
balos
@CsipkeRózsa: Ezt azért kapásból cáfolom!Akit a nemzethy oldal EDDIG A KŐRÉBE FOGADOTT KÖZTUDOTTAN MINDENRE KÉPES A HATALOM SZOLGÁLATÁBAN!MEGTÉVESZTŐ A SIMULÉKONY MODOROSSÁGA,DE ETTŐL UGYAN OLYAN MINDENRE ALÁZATOSAN BOLOGATNI ÉS A SZEMÜNKBE HAZUDNI!899 óta ezek a kétlábon járó állatokkal van teli a hatalom minden oldalon!
FLETÓ
@Horizont: Dehogynem ! Még priviben is!
terlasz
Ide van bejelentve az egyik nemzeti rabló?
Gondolom, itt még nem látta senki.
Dr. Proktor
A veszteség nekem mindig gyanús! Valahol csak megvan az a pénz, csak közben másnál átalakult nyereséggé...
ómió
Hát, ugye, nem mindenkiét lehet rózsadombi, zsidótól zabrált villából!
FLETÓ
@Horizont: Megnyugodtam! Gázszámla??? Rendben???
gina
@ómió: Ja de egy zsiros cigánynak lehet felcsúti kisvasútja meg Hatvanpusztai kis vityillói ??? most kussolsz igaz???
volvós
Megérdemelne ez a buzi imre egy kozmetikai szalonban egy " szívlapátos " kezelést a mocskos állatja !!!
ómió
@gina: Már a kisvasutat is a tulajdonába hazudta a fekálbolsi fajtátok? De "belehúztatok"!? A pusztai kisvityilló meg a szemkilövetőhegyi rabolt villa "ellensúlya" lenne? Esetleg a "társadalmi tulajdonból" kilopott Altusé? Ne kusikálj, hazudd meg nekünk!
Yoda69
Csoda hogy az unio nem ad penzt? Ezek a tetvek minden penzt ellopnak az utolso fillerig.
NKF
Jaj,már megint ez Szarházy!Csodálom,hogy ennyi ésszel még itt van köztünk miét nem
Amerikába?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.