Három év után ideje lenne, hogy Budapest főpolgármestere kifogások helyett megoldásokkal szolgáljon, Karácsony Gergelybe semmiféle felelősségérzet nem szorult – írta a Fidesz budapesti szervezete a Facebook-oldalán pénteken.

Keményen nekiment a Fidesz Karácsonynak: Elkeserítő, hogy egy felnőtt emberbe nem szorult semmifajta felelősségérzet
Fotó: Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az új Mercedes-Benz Conecto buszok jelképes átadásán a Batthyány téren 2022. október 13-án. A BKV buszflottájának frissítésével 135 új, alacsonypadlós Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten. MTI/Bruzák Noémi

A bejegyzésben idézték azt, amit Karácsony Gergely mondott a kampányzáró beszédében:

"itt az ideje annak, hogy Budapest főpolgármestere kifogások helyett megoldásokkal szolgáljon!" Három évvel később valóban itt lenne az ideje

- hangsúlyozták.

Úgy fogalmaztak:

ehhez képest most megint ott tartunk, hogy a főpolgármester sokadjára is azzal riogat, hogy Budapest csődbe megy és nem élik túl 2023-at. Ő mindezek ellenére nyugodtan tükörbe tud nézni, mert szerinte ez nem az ő hibája...

A posztban azt kérdezik Karácsony Gergelytől, kinek a hibája, hogy "három éve szórja a fővárosiak pénzét"; kinek a hibája, hogy a késlekedés miatt 5 milliárd forinttal drágább lett a Lánchíd felújítása és évente 1 milliárd forintot buknak a budapestiek a BKV reklámtenderén.

Kinek a hibája az a sok száz millió forint, amelyet a hibás közbeszerzések után büntetésként szabtak ki a fővárosra; kinek a hibája, hogy folyamatosan csúsznak és egyre drágábbak azok a beruházások, amelyek akár már készen is lehetnének?

- sorolták.

A posztban arról is kérdezik Karácsony Gergelyt, szerinte kinek a hibája, hogy a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása drágább lett, úgy, hogy mindegyik esetben csökkent a műszaki tartalom; hogy "a cápák szabadon úszkálnak a főváros baloldali, hatpárti koalíciója körül"; hogy "levitézlett baloldali pártkatonák (Draskovics Tibor, Mártha Imre, Szűcs Erika, Gál J. Zoltán) zsíros tanácsadói pozíciókban ücsörögnek bármiféle hozzáadott szakmai érték nélkül"; hogy Budapesten az alapvető városüzemeltetési feladatok sem teljesülnek?

Szerintünk lenne miért idegeskednie Karácsony Gergelynek, amikor tükörbe néz. Elkeserítő, hogy egy felnőtt emberbe nem szorult semmifajta felelősségérzet

- írta a Fidesz budapesti szervezete.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Aztán ki vont el milliárdokat a fővárostól? Ki igérte, hogy a főváros partnere lesz, e helyett ott bünteti Budapestet, ahol csak tudja! Úgy, hogy Orbán és a fidesz is elmehet látogatóba Luciferhez!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Pedig olyan ügyesen állít fejre mindent!
bence
A fidesz meg a felelősségérzet ! Azért vagyunk egy hajszálnyira a pöcegödörtől ! Persze besározni mindenkit ez a fidesz politikája !
evacica
@szaboria1: Nem véletlen ki akarja Orbán véreztetni az ellenzéki Önkormányzatokat,hogy evvel bizonyítsa, hogy alkalmatlanok a vezetésre! Mémindég nem utalták át azt a 6 milliárdot se amit a Lánc hid felújítására ígértek! Ha valakinek felelősséggel kellene lennie az Orbán Viktor aki a csőd elé kormányozza az országot! Alkalmatlan az ország vezetésére!
telegdilaci
@Nessy:Ki is van kormányon 13-éve akkor miről hablatyolnak éppen úgy tesznek mintha kitűnően kormányoznák az Országot,kell a Fideszek egy újabb ellenség hogy saját tehetetlenségüket el terelje a saját hibáiról,gyalázni kell el kell lehetetleníteni Karácsonyt,ez a Fidesz politikája,mindenki hibás az Ország a Főváros hibáiért,amikről kizárólag a kormány tehet,legjobb védekezés a támadás Talán nem kellett volna el venni az önkormányzatoktól hogy ne lehetelenítsék el a működésüket!
telegdilaci
@bence:És az kinek a hibája hogy nem akarja adni az EU-a helyre állítási alapba a Magyarországnak járó támogatásokat,jellemző hogy minden olyan aljassággal vádolják Karácsonyt amit ők követtek el! amikor jól tudjuk hogy minden beruházás amit a kormány csinált minden az eredetinek a Triplájába került,így volt minden Stadionnal és számos egyéb projekttel! amit karácsonyra ráhordtak az minden jellemző a Fidesz kormányra!(csak ugye erősebb Kutya)-találó de igaz.
bence
@telegdilaci: ! Egyértelműen a kormány hibája !Mindenkit okolnak csak magukat nem , pedig a fidesz az aki tönkre tette az országot !!! Megértem az EU-t , hogy nem küldi a pénzt ! Előbb bizonyítson a kormány utána jön majd a pénz !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.