Gyarmati Andrea húga, Gyarmati Eszter teljesen kikészült. 

Az Eb-ezüstérmes úszónő tavaly év végén állt a nyilvánosság elé és beszélt arról, hogy édesapja, a korábbi olimpikon Szilágyi Zoltán testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta.

Teljesen összeomlott Szilágyi Liliána édesanyja a bíróságon, amikor a bántalmazási ügy miatt hallgatták ki

Fotó: JOHANNES EISELE / AFP

Az ügyben nyomozás indult, így elkerülhetetlenné vált, hogy a már visszavonult sportolónő és édesanyja, Gyarmati Eszter szembesüljön élete legfájdalmasabb pillanataival. Liliána után nemrég ugyanis az egykori tornászt is meghallgatták tanúként a nyomozók.

Az édesanya meghallgatása elég hosszúra nyúlt, Gyarmatit érthetően így is rendkívül megviselte az egész. Nagyjából ugyanazokat a kérdéseket kellett megválaszolnia, mint lányának, és megerősítette a Liliána által korábban elmondottakat.

"Az édesanyát még ügyfelemnél is jobban megviseli ez a folyamat, nincs is abban az állapotban, hogy a nyilvánosság elé álljon”

– mondta a Blikknek Keviczki István ügyvéd.

Szilágyi Liliána azt is elmondta, hogy az olimpiai ezüst- és bronzérmes úszóról, Gyarmati Andreáról kevésbé pozitív a véleménye. Azt állítja, hogy amikor előállt a történetével, akkor támogatást várt volna tőle, de nem kapta meg, sőt azt hallotta, hazudozással vádolja meg őt.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ittott
@vacsi: "Az édesanya meghallgatása elég hosszúra nyúlt, Gyarmatit érthetően így is rendkívül megviselte az egész. Nagyjából ugyanazokat a kérdéseket kellett megválaszolnia, mint lányának, és megerősítette a Liliána által korábban elmondottakat." idézet a cikkből. magyarul: TUDOTT RÓLA. ez egy foss anya,
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Judit0101
Az ilyen ügyekből igyekszik mindenki kimaradni,még a családtagok is! Tegnap este láttam a Netflixen a "Ne mondd el" c. filmet ,aki teheti nézze meg. Mekkora kárt tud okozni a szexuális zaklatás egy gyerek lelkében.
jesz
a sitten már ezt a szilágyit is szeretnék zaklatni...tíz fős zárka, oszt reggel lehet választani...
Emmersson71
"szembesüljön élete legfájdalmasabb pillanataival"

Mi ez a prejudikálás?!
vacsi
Ha ez igaz lenne (mert már én is kételkedem benne), hogy lehet az, hogy az édesanyja nem tudott róla?! Egyáltalán, mennyire foglalkozott a családjával?! Ezt akkor is észre kellett volna vennie, ha a gyereke nem mondja el...
Németh István
Ez totálisan a nevelés hiánya! Az anya, az apa mindkettő hibás! A leány meg nem normális! Ennnnnnnyííííííííííííí!
vacsi
@Németh István: A szülők akkor is hibásak, ha a történet nem igaz. Akkor meg egy hazudozót neveltek...
ittott
@vacsi: "Az édesanya meghallgatása elég hosszúra nyúlt, Gyarmatit érthetően így is rendkívül megviselte az egész. Nagyjából ugyanazokat a kérdéseket kellett megválaszolnia, mint lányának, és megerősítette a Liliána által korábban elmondottakat." idézet a cikkből. magyarul: TUDOTT RÓLA. ez egy foss anya,
VASTAGBŐR
ismerős a téma @durbincs ? neked is faterod csinálta .. csak téged nem zavart ..
pacal
Zsidók egymást közt. Majd a Talmud szerint elrendezik. Vagy nem.
Át akaratam érezni a fájdalmát, amíg ki nem derült, hogy zsidó.
Nehogy már bánkódjam azért, mert egy zsidó kibaszik egy másik zsidóval.
Zsidók egymás közt - és ennyi!
vacsi
@ittott: Igen, én is így gondolom...
Dr. Proktor
@sgl: Akkor iker-, akarom mondani ökörtestvér! A zsidózás az életük...
Tulajdonképen megértem, akinek kicsi a szerszáma az mindig irígykedik arra akinek normális van!
ESCOBAR
Szarházi familía! Ehhez adják a nevüket!
ESCOBAR
@sgl: Sajtóhír lesz a csalásomból? Ha igaz, hanem?!
Dr. Proktor
Azért én Gyarmati Andrea hozzáállásán csodálkozom...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.