Luxuséletéből pillanatok alatt került a rács mögé Schadl György, a végrehajtói kamara súlyos bűncselekményekkel vádolt elnöke. „Csak rá kell nézni, tele van poloskacsípéssel. Szigorított őrizet alatt áll, a fal sz.rral van körbekenve” – fakadt ki a végrehajtói kar elnökének egyik védője az idén február 24-én megtartott gyanúsítotti kihallgatáson. 

Emberi ürülékkel szennyezett zárkába tették át Schadl Györgyöt

Fotó: pixabay.com

Az ügyvéd az emberi méltóságot sértő bánásmód elleni fellépést sürgette, de Schadl Györgynek még hat és fél hónapot bent kellett töltenie.

„Nem tudni miért, senki okát vagy magyarázatát nem adta, hogy védencemet majd 5 hónapnyi letartóztatás után, a nyomozás befejezése előtt, miért kellett magánzárkába tenni, ahol a fal emberi fekáliával van bekenve, hemzsegnek a poloskák. Védencem tele van poloska csípéssel. Hat órán keresztül próbálta kitakarítani az igencsak szűkre szabott celláját, de teljesen sikertelenül”

– írta az ügyészségnek Schadl Györgynek a védője, dr. Kardos Éva a Blikk birtokában lévő nyomozati iratok szerint.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke egy évet töltött a rácsok mögött.

Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) október 24-én jelentette be, hogy benyújtotta a vádiratot Schadl és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen. A vádirat szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára között 2018 májusát megelőzően jött létre a korrupciós kapcsolat.

Az őrizetben töltött néhány napot követően Schadl György letartóztatásba került. Felesége idén február 18-án értesítette arról egyik védőjüket, dr. Kardos Évát, hogy minden előzetes értesítés és indok nélkül az intézet 7. emeletéről a 8. emeletére vitték.

Olyan körülmények közé – hangsúlyozta az ügyvéd –, amelyek mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben nem felelnek meg a jogszabályok, illetve az uniós előírások, valamint az Európai Bíróság hasonló ügyekben hozott ítéleteinek érvelésével. Dr. Kardos Éva szerint a nyomozó hatóság ezzel nyomást akart gyakorolni Schadl Györgyre, ezt azonban csak a jogszabályok és a vonatkozó előírások keretei között teheti meg.

Forrás: Blikk

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Ki mit érdemel. Így járt. Azoknak akiknek szarral húggyal elárverezték majd maguknak megszerezték a lakásukat még poloskájuk se maradt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@rohács1926: Szerintem jó, hogy egyedül ül ott! Így legalább nyugodtan rágódhat a szaron...
balos
@ittott: Hát abban szarban sok fideSSes geci "fürdőzött"!
NKF
Miért nem a magyar ügyvédet fogadta fel? A végén még kapna 25 milla kártérítést!
volvós
Hova lettek a vérfideszes seggnyaló kommentelők???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Marad a rosszidő a jövő héten
Itthon - 2023. January 29., 16:38
Marad a rosszidő a jövő héten
Élő adásban vette elő a kígyóját Árpa Attila
Szórakozás - 2023. January 29., 15:27
Élő adásban vette elő a kígyóját Árpa Attila