A köztévé riportere országszerte tizenhárom lakást bérelt, ahol a számára történő bérletfizetésdély ellenében prostituáltak végeztek szexmunkát – derítette ki az RTL híradója pénteken.
Fotó: pixabay.com
Mint a 24.hu írja, az MTVA szombaton reagált a Mandinernek. Azt közölték a lappal, hogy a letartóztatott férfi korábban valóban a Kékfény című műsor riportere volt, de ma már nem a közmédia alkalmazottja.
A Mandiner azon kérdésére, hogy az MTVA-ban lesz-e belső vizsgálat, amely megállapítja, hogy a férfi törvénysértő tevékenysége, illetve az ennek révén esetlegesen vele kapcsolatba kerülő bűnözői csoportokkal való viszonya milyen mértékben befolyásolhatta bűnügyi riporteri munkáját, az MTVA az alábbiakat válaszolta:
…az érintett személy tevékenységével kapcsolatban a munkahelyi vezetője a hírről való tudomásszerzést követően azonnali tájékoztatást kért a műsor készítőitől. A Kékfény szerkesztőjének, illetve felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint az eljárás alá vont személy riporteri munkáját semmilyen irányban nem érte befolyás: befolyásolás sem részéről, sem pedig más részéről az ő irányába nem történt.
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
uploads.disquscdn.com/images/3e73b32d0a9e78bb4aa60ec2dc1e022f497c6795193fde5ef048d89a9739e52d.jpg?w=800&h=500
A nap mondása: Úgy hiányzól mint a köztévéből az igazság.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126199041_874176996660056_3286767840130638872_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=_S8l_N6sCfQAX8RMpjU&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBvMgJ5utIPg1l7bM35izEmXJo4tlQ3UE5VFutmbogAlg&oe=63EB6674
Szinte érthetetlen!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Közönséges mocskolódó a fidesz, miközben piszkosul lopnak.
Kussolj már te idióta köcsög !
@sokanvagyunk: Jó müsor lehet amikor mutatják, a felvezetőben egymást is pórázon mutathatnák.
Új hozzászólás