A Jobbik volt elnöke és miniszterelnök-jelöltje a múlt hétvégi évértékelő beszédeket elemezte.

Vona Gábor szerint ezek most az ellenzék legnagyobb hibái

Vona Gábor az ATV Öt című műsorában véleményezte a DK és a Momentum elnökének évértékelő beszédét – írja a Mandiner. Vona azt mondta,

az ellenzék továbbra is csak önmagáról beszél, ami véleménye szerint a legnagyobb hibája volt a hétvégének.

A Második Reformkor Alapítvány alapítója szerint mindkét erőközpont, amely most megjelenítette önmagát az ellenzéki oldalon, ha sajátos módon is, de egyfajta összefogásban gondolkodik.

 Vona szerint az évértékelő beszédek nem voltak teljesen őszinték.

„A Momentum mintha a »no DK zóna koncepciót« próbálta volna felvillantani, a DK pedig az ellenzék centrális erőterévé kíván válni.

Csak engem az zavart ebben az egészben, hogy mindkettő sunyizott.

Donáth Anna miért nem mondta ki, hogy nekünk olyan összefogás kell, amelyben nincs a DK? És Gyurcsány Ferenc miért nem mondta ki, hogy mi is összefogást akarunk, de az olyan lesz, hogy aki felszáll a DK vonatra, az velünk lesz, aki pedig nem száll fel, az nem lesz velünk”

- fejtegette Vona Gábor az Öt című műsorban.

Forrás: mandiner.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
"Donáth Anna miért nem mondta ki, hogy nekünk olyan összefogás kell, amelyben nincs a DK? És Gyurcsány Ferenc miért nem mondta ki, hogy mi is összefogást akarunk, de az olyan lesz, hogy aki felszáll a DK vonatra, az velünk lesz, aki pedig nem száll fel, az nem lesz velünk”"

Gyurcsány fontosabb dolgot mondott: Aki nincs a Fidesz ellen, az velük van!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Baker
@neverland: értem, de most nem ez a téma.
neverland
@Baker: ???

Téma: Vona Gábor szerint ezek most az ellenzék legnagyobb hibái

Erre én beküldök egy cikket, ami az ellenzék legnagyobb hibáját taglalja és azt írod, hogy nem ez a téma.

Újra: ???
Eladott Ország
@KisTehen: tegnap 10:30 ☻ Szállj fel a felcsúti kisvasútra. Nem az a baj, hogy az országot hülyék irányítják...
pbs.twimg.com/media/FTSJcJoWYAAPU01?format=jpg&name=small
Baker
@neverland: Igen. Shikarira reagálva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.