A Jobbik volt elnöke és miniszterelnök-jelöltje a múlt hétvégi évértékelő beszédeket elemezte.

Vona Gábor szerint ezek most az ellenzék legnagyobb hibái

Vona Gábor az ATV Öt című műsorában véleményezte a DK és a Momentum elnökének évértékelő beszédét – írja a Mandiner. Vona azt mondta,

az ellenzék továbbra is csak önmagáról beszél, ami véleménye szerint a legnagyobb hibája volt a hétvégének.

A Második Reformkor Alapítvány alapítója szerint mindkét erőközpont, amely most megjelenítette önmagát az ellenzéki oldalon, ha sajátos módon is, de egyfajta összefogásban gondolkodik.

 Vona szerint az évértékelő beszédek nem voltak teljesen őszinték.

„A Momentum mintha a »no DK zóna koncepciót« próbálta volna felvillantani, a DK pedig az ellenzék centrális erőterévé kíván válni.

Csak engem az zavart ebben az egészben, hogy mindkettő sunyizott.

Donáth Anna miért nem mondta ki, hogy nekünk olyan összefogás kell, amelyben nincs a DK? És Gyurcsány Ferenc miért nem mondta ki, hogy mi is összefogást akarunk, de az olyan lesz, hogy aki felszáll a DK vonatra, az velünk lesz, aki pedig nem száll fel, az nem lesz velünk”

- fejtegette Vona Gábor az Öt című műsorban.

Forrás: mandiner.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
"Donáth Anna miért nem mondta ki, hogy nekünk olyan összefogás kell, amelyben nincs a DK? És Gyurcsány Ferenc miért nem mondta ki, hogy mi is összefogást akarunk, de az olyan lesz, hogy aki felszáll a DK vonatra, az velünk lesz, aki pedig nem száll fel, az nem lesz velünk”"

Gyurcsány fontosabb dolgot mondott: Aki nincs a Fidesz ellen, az velük van!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
@Maccska: vona csak a romboláshoz ért...lenullázta a jobbikot,ahogy parlamentbe kerültek...
Baker
"Donáth Anna miért nem mondta ki, hogy nekünk olyan összefogás kell, amelyben nincs a DK? És Gyurcsány Ferenc miért nem mondta ki, hogy mi is összefogást akarunk, de az olyan lesz, hogy aki felszáll a DK vonatra, az velünk lesz, aki pedig nem száll fel, az nem lesz velünk”"

Gyurcsány fontosabb dolgot mondott: Aki nincs a Fidesz ellen, az velük van!
Eladott Ország
Reformkori cukifiú Gabika, arról is mesélhetnél, hogy téged mennyiért tart el az Viktor gazdád, hogy kavard a szart az ellenzéki összefogás ellen, vagy két helyől is fizetnek.
uploads.disquscdn.com/images/aa556f70824cdede51ce5cd4ada20cc56ca65dfbead5c7ca6b2ac343de5b5403.jpg?w=800&h=400
Hallod Gábor, te már egyszer lejárt lemez lettél, rohadtul nagy a sarad abban, hogy 2018-ban is a nyakunkon maradt a mangalica, szóval ha valamit mondani szeretnél, akkor az legyen az, hogy bocsánat, egyébként pedig elkulloghatnál a jó qrva anyádhoz. Először talán önkritikusan számot kéne adni a 2018-as fidess 2/3-ról Gábika'!
Felelősségre von a Gábor! Lett volna 2018-ban ilyen okos és előrelátó. Kibic! Mintha nem emiatt a gyökér miatt lett megint 2/3-ad. Szóval húzzál anyádba fideszbérenc. Vona sikerességéről elég ennyit megmutatni:
uploads.disquscdn.com/images/0f5df4d1e523e7cdc3894e298d59c1373ce28506cde44b7223a5f3e0ffe7d98b.jpg?w=800&h=540
Vona a gőzölgő FIDESZ-bilit már régen kiitta. Tönkre is tette a Jobbikot. Lehet, hogy ezt a megbízást kapta a Polgári Körös megbeszélésen...kis eminens.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fkep.cdn.indexvas.hu%2F1%2F0%2F1023%2F10233%2F102330%2F10233052_89af15a20e305f57805f5069eabb29b0_wm.jpg&key=-kGBNDGukyrXkSx6rMftAA&w=800&h
Pálinkás Pál
@Maccska: cssak látszara volt erős,, belülről akkor kezdett rothadni...
Eladott Ország
A megújulást és demokratikussá válási folyamatot kritizálja az az ember, aki Betyársereggel, cigányirtással, konkrét náci jelszavakkal irányította a pártot, amelyik hangsúlyosan diktatúrapárti volt, hangsúlyosan rasszista, szélsőjobboldali hányadék fos volt, a velejéig romlott undorító tartalmakkal, karlendítős hordákkal, horogkeresztes nácikkal ölelkezett és azonosult. Vona egy demokratikus szövetségről egyáltalán hogy mer véleményt mondani? Mégis hogy? Ez az a Vona, aki elhitte Simicskának, hogy 2018-ban a Jobbik egyedül is megnyerheti a választásokat. Időnként azért még előmászik valami nyirkos kő alól. Az az undorító féreg feszt a tv-ben okoskodik, politizál, jelentsen ez bármit. Vonának jól megérdemelt 20 éves börtönbüntetését kéne töltenie Ocsmány Vigyorral cellatársként a 2006-os sikertelen állampuccs okán!
Béla333
Vona Gábor már csak tudja, hogyan kell ellenzékben politizálni... Hogy is volt 2018-ban?:

"Nem jött létre megállapodás a Jobbik és az LMP közt"
"Nincs „borsókúti paktum”, vagyis nem jött létre megállapodás a Jobbik és az LMP közt – közölte a hétfő esti találkozóról Vona Gábor, a Jobbik elnöke. "
infostart.hu/valasztas-2018/2018/03/20/nem-jott-letre-megallapodas-a-jobbik-es-az-lmp-kozt

Még emlékszel erre Gábor?
Eladott Ország
Lárifári, nix ugribugri! Gyurcsány a hibás!
-Vona Gábor - gondolta Orbán Viktor
-Orbán Viktor - gondolta Vona Gábor
"Összenő, ami összetartozik". És majd házasságra lépnek és lesz Vona Viktor és Orbán Gábor, vagy Orbánné Vona Gabriella? Vonáné Orbán Viktória. Ezek már hálószoba titkok lesznek, hogy kin lesz a gatya.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F40.media.tumblr.com%2F60e6d5fc48570bc36f2b9e4943728c04%2Ftumblr_inline_nmplz1S3Kx1sz6re6_400.jpg&key=F6E5LOcSd63rprfa2OBDOA&w=600&h=445
kép2
a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fm.cdn.blog.hu%2Fme%2Fmelegeknyilai%2Fimage%2Fvonameleg1.jpg&key=_YonqafXnzUesl5wjAjIvg&w=600&h=534
Még ilyen is volt. Az már regóta tudott, hogy a jobbik a Kuruc infó levelezőlistából nőtte ki magát, ami a polgári körösök körül szerveződött. Pontosan. Vagyis Orbán szabadította Magyarországra őket. Vona itt jött rá, hogy ezt a köpönyegforgatást és hablatyolást ő is meg tudja csinálni. (Vona Gábor és Ganxsta Zolee )
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/1938/5320/original.jpg?w=600&h
ómió
Az antimagyarságuk meg "kimaradt", Vona efftárs!?
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 10:09 ☻ Ne örülj, mert nem a fidesz óhaja szerint lesz a vonatozás. Orbán és Vona együtt polgári köröztek. Együtt fogják körözni őket a polgárok.
img.444.hu/10985863_10152708001042312_5289127349872815247_n1.jpg
kép2
img.444.hu/21766_10152708001077312_5573559860023947483_n.jpg
Macskaszem
Ezek a bukott emberek mind nagyon okosak más helyében.
Bukott politikus ne oktasson már másokat, mert szánalmas és nevetséges.
jáger laszló
Gyurcsány szerint jobb 1 30-35%- s párt a baloldalon mint 5-6, 5%-s párt
Én osztom a Gyurcsány stratégiai nézetér!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 10:31 ☻ A szélhámos román cigányod ismét összehazudozta magát és a rendszer haszonélvezőivel, rendszerszintű csalással összejött a 3 millió agyhalott' szavazó, most meg lehet szívni, különösen, ha befagy az EU-s pénzcsap. Európa nyomortelepe lettünk, és jelenleg a természeti környezetünket, vágjuk gallyra, hogy a Kárpát medence elsivatagosodjon az ivóvíz, gyógyvíz, a talaj elszennyeződjön, élhetetlen legyen. Hiányzott már ide egy Sárga folyó is.
Néro2
Csak egy hibájuk van , hogy jó van ez így ahúúúúgy van.
A DK néha elmondja , hogy a büdösrohadkurvaanyátok.
A többi tapicskol a meleg fosban.
Baker
@KisTehen: Minden párt célja és érdeke, hogy bővüljön. Nem kényszerítenek senkit belépésre.
Anno a Fidesz is bevonzotta a sikertelenebb jobbos pártok jó pár emberét. Igaz, meg is szűntek azok a pártok MDF, MIÉP és a kisgazdák.
Így megy ez...
neverland
@Baker: A pártok lehet, hogy bővülnek, de a szavazóbázis nem; sztem az lenne a fontosabb.
És amíg ez megy, addig esély sincs rá:

"Ott tartunk, hogy jelenleg az ellenzéki pártok csak önmaguk ellenfelei."

nepszava.hu/3184645_ellenzek-fidesz-elemzes-magyarorszag-2023
Baker
@neverland: értem, de most nem ez a téma.
neverland
@Baker: ???

Téma: Vona Gábor szerint ezek most az ellenzék legnagyobb hibái

Erre én beküldök egy cikket, ami az ellenzék legnagyobb hibáját taglalja és azt írod, hogy nem ez a téma.

Újra: ???
Eladott Ország
@KisTehen: tegnap 10:30 ☻ Szállj fel a felcsúti kisvasútra. Nem az a baj, hogy az országot hülyék irányítják...
pbs.twimg.com/media/FTSJcJoWYAAPU01?format=jpg&name=small
Baker
@neverland: Igen. Shikarira reagálva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.