Azt követeli, hogy a két északi ország hagyjon fel rezsimje bírálatával, amennyiben a közeli jövőben csatlakozni akar a védelmi szövetséghez – írta a feltörekvő gazdaságokra összpontosító BNEIntellinews portál.

Ezt követelheti Orbán a NATO északi bővítésének a fejében
Kép: Pixabay

Ha a két ország elvárja Magyarországtól, hogy fair legyen, és beleegyezzen a NATO-csatlakozásukba, akkor nekik is fairnek kell lenniük, és fel kell hagyniuk azzal, hogy hamis információkat terjesszenek Magyarországról – idézte a BNEIntellinews Orbán február 24-én elhangzott rádióinterjúját. Bejelentette, hogy

parlamenti küldöttség megy a két országba, de arról nem szólt, van-e valamilyen konkrét követelése ahhoz, hogy a magyar parlament ratifikálja a csatlakozást. Az erről szóló vita kezdetét erre a hétre tervezték.

Magyarország és Törökország az utolsó két tagállam, amely még nem ratifikálta a két északi ország NATO-csatlakozását, amit tavaly májusban kértek az ukrajnai háború miatt. A csatlakozáshoz a NATO összes tagállamának konszenzusa szükséges.

A magyar törvényhozás hét hónapon át nem tűzte napirendre a kérdést mindenféle álságos okokra hivatkozva. 

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szombaton egy sajtótájékoztatón kifejtette:

a két új tagállam erősítené a szervezetet, de növelné a kockázatokat is, különös tekintettel Finnország földrajzi elhelyezkedésére. Egyebekben Gulyás megismételte Orbán követeléseit.

Forrás: Hírklikk

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
A geci még kikéri magának,hogy kritika éri a tömeggyilkosságaiért!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Akkor ralán ne adjon okot a bírálatra! Vagy ez eszébe sem jut??
Csizmás Kond
..." fel kell hagyniuk azzal, hogy hamis információkat terjesszenek Magyarországról "
...mert ugye a modern, fejlett és civilizált nyugatnak a rágalmazás, más ország lenézése, a hazudozás már lételeme...és még nekik áll fentebb..
balos
A geci még kikéri magának,hogy kritika éri a tömeggyilkosságaiért!
drrotf
Mit szólna Ó.Viktor hogy ha az EU szólítaná fel őt, hagyja abba az EU és döntéseinek kritizálását:Biztos nem tetszene neki, és kikérné magának azt a jogot, hogy saját álláspontját közölhesse, még akkor is ha korábban az EU határozatait Ő is megszavazta.Úgy látszik hogy él a közmondás, hogy amit szabad Jupiternek , nem szabad a kis ökörnek!Ez olyan mintha Ó.Viktor és csapata kettős mércét alkalmazna, amit pedig láthatóan ez a csávó úgy utál!
Terminátor
@Csizmás Kond:
..." fel kell hagyniuk azzal, hogy hamis információkat terjesszenek Magyarországról "
A királyi Tv-ben kell ezt először bevezetni!
Csizmás Kond
@Terminátor: ...bojkottáld...nem nézed és kész...
Peller Anikó
@Mirabilis: Héé höö, ha ő kilép azzal a szaros csizmájával akkor visz magával minket is.

Csak ő egymaga lépjen ki, mondjuk oroszországba. És maradjon ott.
Qqberci
Orbán követel??? Nem kicsit van eltévedve... Nagyon ráférne már egy grazi nagygenerál...
Nessy
Itthon, és a nagyvilágban tessék egyszer és mindenkorra megjegyezni, hogy Orbánt és kormányát csak hódolat illeti, s nem bírálat! Dictum, factum!
jáger laszló
Aki joggal,vagy jogtalanul bírálni merészeli MO-ot az nem az ország barátja!!Mondhatni liberális ellenzéki felforgató szélsőséges politikai alakulat
Nincs helye a NATO-ban
Én mondom ezt OV!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
namihami
Így kell a ""tiszteletet"" kierőszakolni! Mert ""orbánul"" kiérdemelni sosem fogja. Hát, akkor kizsarolja!
human
"Hagyjatok lopni!"
Csak a szokásos. Mindig ezt kérik mindenhol.
Pálinkás Pál
mondtam már,elvenniba vétójogot, értéktelenné válik putylernak, így vélhetőlek kiesne a karmelita teraszáról...
Toller Béla
Orván semmit sem követelhet, a ppolitikai magánvélemények megváltoztatását meg végképpen nem ! A sajátjával próbáljon meg törődni !
ómió
A magyargyalázás befejezésének igénye a minimum!
csak úgy....
orbán örüljön annak, hogy még lyuk van a seggén..., magyar még sosem volt a közutálatnak örvendök viláranglistája élén ,de viktorotoknak ez is sikerült!
Pálinkás Pál
@ómió: azt neked mi közöd a magyarokhoz,román cigány?...
ómió
@Pálinkás Pál: Most meg már a tetves románcigányságodat hazudnád rám, bolsi fajgörény!? Inkább vájd a teknőt!
kereső
Anno 1997-ben volt-e valamelyik NATO tagállamnak "követelése"' a natoval szemben, Magyarország tagfelvételi kérelmével kapcsolatban? Aljadék, haszonleső tempó, olyan igazi balkáni útszéli lótolvaj mentalitás, amely megszégyeniti az országot. Xaros gumicsizmás taj parasztok mennek Svédországba "megvizsgálni a svéd jogállamiságot"?? Ezek a fasiszta diktátort kiszolgálók? Ezek mondják magukat "ország képviselőknek"?? Nem mondom, a rinocérosz az csak kérhet éés jelenthet nekik a vastag bőrú pofájuk miatt.
Pálinkás Pál
@ómió: kussolj patkány-...végetek hamarosan..
Aki Én
@Csizmás Kond: Ha szerinted meg rólunk hazudoznak, akkor te meg azt bojkottáld.
Ha ezzel el is van intézve, te agyhalott.
Jéééézusom...
Aki Én
@verőce21: ...5-én.
Így írjuk magyarul.
Aki Én
@ómió: Senki nem gyalázza a magyarokat, te félkegyelmű csicska. A tolvaj fajtádat kritizálják teljes joggal, te agyhalott balfasz.
Csizmás Kond
@kereső: ...mert svédországban ahol ugye királyság van miért is ne lehetne jogállamiságot vizsgálni ???...tudod te egyáltalán hogy miben áll egy királyság és ott bár senkinem hangoztatja de minden ember a király alattvalója, amit biztosan szintén fel sem fogsz...
kereső
@Csizmás Kond: Maradj magadnak macska, te ajtó mögötti kibic- a butaságod veri az egeket!
Csizmás Kond
@kereső: ...ugyértve most te vagy a napos a rendreutasításokban vagy mit képzelsz magadról ?
kereső
@Csizmás Kond: Nem érdekelsz macska. Nem fecserészek egy ajtó mögötti kibiccel. Neked én nem osztok lapot.
Csizmás Kond
@kereső: ...mert nincs mit mondj...csak a pofa nagy...
ómió
@Aki Én: Tolvajfajtát keresel, bolsiék tetühuszára!? Tekints az országot már többször szétlopó tetvesbolsi gyülekezetedre, vagy a brüsszeli efftársaidra!
ómió
@m73: Majd a tetvesbolsi fajtád, vagy a bárcáskurva anyád fogja meghazudni, hogy ki a magyar?
Aki Én
@ómió: Senki nem gyalázza a magyarokat, te félkegyelmű csicska. A tolvaj fajtádat kritizálják teljes joggal, te agyhalott balfasz.
ómió
@Pálinkás Pál: Bolsiék álmodozó vértetve! Előbújtál a Böszmeánuszból!?
ómió
@Aki Én: Már az aljabolsi tolvajfajtádtól is másrahazudással szabadulnál, bolsiék fajgörénye!? Kevés lesz! Inkább ajánld fel a PDSZ-es efftársaidnak őket - talán még fizetnének is érte!
leszholnapis
sajnos rolunk csak valos infok jelennek meg... és egy sem+-os!!
Aki Én
@ómió: Senki nem gyalázza a magyarokat, te félkegyelmű csicska. A tolvaj fajtádat kritizálják teljes joggal, te agyhalott balfasz.
Pálinkás Pál
@ómió: nekem ugatsz kiskancsó..?a múlt vagytok,csak még vesztek levegőt...
ómió
@Aki Én:Most meg már a tolvajbolsi fajtád krónikus másrahazudása sanyargat téged, bolsiék elmebetege!? Egyik bolsi kórból a másikba esel ott az elmeosztályon?
ómió
@Pálinkás Pál: Azért lennénk mi a múlt, bolsiék vakkantója, mert áprilisban még a tetvesbolsi fajtádat küldte a választó a "levesbe"!? Átaludtad?!
Aki Én
@ómió: Senki nem gyalázza a magyarokat, te félkegyelmű csicska. A tolvaj fajtádat kritizálják teljes joggal, te agyhalott balfasz.
Pálinkás Pál
@ómió: te buzeráns, azért nyertetek, mert az analfabéták mentek szinte csak szavazni, mert nincs ellenzék,aki megérdemelné a voksot..az ellenzék momentán csupa puhapöcsből áll..majd ha lesz olyan aki egyenesen megmondja, hogy elintéz titeket végleg, akkor lesz szavazat is...
ómió
@Aki Én: Még mindig a tetvesbolsi rablófajtád másrahazudásán vagy fennakadva, bolsiék elmebetege!? Sehogy se sikerül?
ómió
@Pálinkás Pál: Azért nyertünk, bolsiék aberráltja, mert a népzsebelő tetvesbolsi rablófajtádból már 2010. óta elege van a választóknak! Kivéve a magadfajta bolsi agyhalottakat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.