Ez derült ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából.

A 2023. március 25. és április 13. között elvégzett, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a Fidesz támogatottsága a teljes, választókorú népesség körében 1 százalékponttal emelkedett, és ha most lenne a választás, 30 százalékot kapnának – írta meg a Telex.

Vajon ki nyerne, ha most lennének a választások? Igen, helyes válasz!

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kutatásból kiderült az is, hogy a biztos szavazók 49 százaléka szavazna a kormánypártra, ez is 1 százalékponttal emelkedett, tehát az ellenzéki pártok továbbra sem veszélyeztetik a Fidesz pozícióját.

Az ellenzéki oldal pedig így néz ki:

az IDEA mérése alapján a teljes, választókorú népesség körében a Demokratikus Koalíció vezet (12 százalék), a Mi Hazánk a második (6 százalék) és a Momentum a harmadik (5 százalék). A többi, mandátummal rendelkező ellenzéki párt támogatottsága továbbra is 1-2 százalékon áll.

Forrás: Telex.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Most megint mondjuk azt, hogy tájékozatlanok a népek ? Nem ! A népek önzők, ostobák, idiótán reagálnak a világrengető disznóságokra is még tán tetszik is nekik, hogy a másik fél nem rendez véres leszámolásokat, mert elveik vannak ! A bayerok, kistehenek, macskák, gulyások, mindenféle röhejes miniszterek, csicskák, komplett hülyék csak provokálják a jobbik felet, kiöltik a nyelvüket ! Nem kellene egyszer mégis odacsapni, emberek ? Nem bizsereg a többség tenyere ? A látszat szerint nem, sőt, azok vannak többen, akiknek mindez nagyon is tetszik ! Vagy vacak a tükör !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Shikaratyi: neked agyadra ment a magyarlap osztogatása, te önértékelési gondokkal küzdő elmebeteg balfasz.
Hogy te milyen kibaszott abertált balfasz vagy, az már poén.
És valami végtelen unalmas ,fejlődésképtelen kis buzeráns, tele fóbiákkal.
Péter2
@KisTehen: A 13 év, meg is látszik az ország állapotán , telesen lezüllesztettétek ezt a valamikor szép országot , élhetetlenné tettétek, eladósítottátok , elszigetelődtetek , elvándorol a fiatalság jó része , elöregedik a lakosság , stb , egy pozitív példa sincsen az elmúlt 13 év távlatába . De számomra már nem releváns , mert nemsokára , a javak felszámolása után , kormányt és országot is váltok, ahogy a családtagjaim is megtették még az első orbán kormány alatt és véglegesen , mert itt nincs jövő főleg az elmúlt 13 év tudatában , csak erősíti a dolgot , hogy ha jól és gondtalanul akar az ember élni , nem egy hatalmat akar szolgálni, annak csak ez az egy kiút van !
ómió
És ez most a "guruló dollártömeg", vagy az efftársi hazudozásintenzitás fokozása elengedhetetlen szükségességére világít inkább rá, efftársak!?
csipetke
@Péter2: 20:49 tegnap Abszolut jól teszed. Sokan mennének,de sokan vannak azok is,akik idős szülőkről gondoskodnak, esetleg más családi dolog miatt maradnak.Egy Ausztriában élő párt kérdeztek egy riportban,hogy miért hagyták el az országot? A pénzt csak másodsorban említették, azt mondták,hogy az itt uralkodó hangulat miatt döntöttek így. 13 éve gyűlöletcunamiban élünk, folyton meg akarják mondani,hogy éppen kit kell(ene) utálnunk, az állandó uszítás, az emberek megosztása,és lehetne sorolni napestig. Másrészt a hazád ott van,ahol jól érzed magad.. És ez már nem az az ország..
kereső
@csipetke: De előtte még leszavazott a fideSS-re...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.