A radikális nacionalista találkozó, az European Fight Night május 6-án esedékes.
illusztráció, Pexels
Az European Fight Nighton a leírás szerint 12 ország résztvevői mérik össze erejüket 15 különböző küzdősportban. A közösségi médiában az eseményt hirdető posztok szerint ezen kívül koncertek is lesznek, valamint szélsőjobboldali divatmárkák termékeinek megvásárlására is lesz lehetőség – vette észre a telex.hu.
A reklámok ellenére a szervezők számos információt titkosan kezelnek.
Németországban már előfordult hogy betiltották az ehhez hasonló eseményeket. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a résztvevők nem készíthetnek fotókat vagy videófelvételeket, és hogy ha valaki mégis megteszi, eltávolítják az eseményről, ahogyan azt is, aki az esemény pontos helyszínét nyilvánosságra hozza.
Antifasiszta szervezetek korábbi kutatásai szerint a European Fight Night szervezői Európa néhány legtitkosabb szélsőjobboldali csoportosulásával állnak kapcsolatban – köztük olyan erőszakos neonáci csoportokkal, amelyeket több országban betiltottak. A European Fight Night egyik szervezője a médiának adott korábbi interjúiban a betiltott csoportok helyi szervezeteivel való kapcsolatáról is beszélt.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Gondolom a CPAC keretében örök mementóként!!??
kérdezem bután és propán!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ellenzék! Valamit? Mi kell még, hogy felfogjátok, nem lehet tovább lapulni, hallgatni? Mi a választók rázzunk gatyába titeket?
Hahó! Itt mulat a nemzetközi csőcselék színe-java!
Biztos, hogy Orbán a következő választásra játszik, akár belenget Dúróéknak egy koalíciós lehetőséget is, amit vagy betart, vagy nem. De hát 2026. még messze van, és addig nagyon sok víz lefolyik a Dunán.
Szerintem minden értelmes-békés ember maradjon otthon. Ezek a vadbarmok meg dühöngjenek egymással. Ne adjunk okot arra, hogy azt zengjék, a békés neo...-kat megtámadta a kivezényelt balhés ellenzék.
Percsikém, meddig hallgassunk, és bújjunk el az otthonainkban? Amíg nem viszik a fejünk felől a fedelet?
Nem hallgatni és tűrni kell! Ha az a 4-5 mill. elégedetlen ember legalább negyede kivonulna már végre, de sajnos... :(
Nagyon kilóg a lóláb, megszerveztek Bp. különböző területein csoportosulást, amit titkosan kezelnek, hol-merre? Felszerelkeztek, és utasításra azonnal megindulnak. Nem érdemes reagálni.
Lehet, hogy rossz a meglátásom, én most kihagynám.
Meggyalázzák a fővárost, meggyalázzák a lakóit, meggyalázzák a hazánkat.
De a legnagyob gyalázatot a kormány követi el, mi pedig azzal, hogy a helyén hagyjuk.
Értem az intelmeidet, el is fogadom, de, ha hív Karácsony, én megyek.
A rendőrség ígéri, keményen fellép a budapesti nemzetközi neonáci rendezvény ellen
hvg.hu/itthon/20230505_A_rendorseg_is_kemenyen_fellep_a_hetvegere_Budapestre_szervezett_titkos_nemzetkozi_neonaci_fesztival_ellen
Új hozzászólás