Nagy port kavart a magyar demokráciáról, vagyis inkább annak hiányosságairól szóló oktatóvideót.
Fotó: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az új rendezvényközpont átadásán az épületegyüttes színháztermében Veszprémben 2023. szeptember 22-én. MTI/Katona Tibor
Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón minden alapot nélkülöző vádaskodásnak és indokolatlan sértésnek nevezte azt a Svédországban készült oktatófilmet, amely szerint Magyarországon 2010 óta folyamatosan romlik a demokrácia helyzete.
Gulyás Gergely szerint,
ha a filmet az állami iskolákban játsszák le, az azt jelenti, hogy Svédország mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország ne ratifikálja a NATO-csatlakozásukat.
Kocsis Máté a Fidesz-frakcióvezetője korábban közölte,
a kormánypárti frakciók egyelőre nem tudtak támogató döntést hozni a svéd NATO-csatlakozás ügyében, mert magyarázatot várnak a svéd közszolgálati televízió által Magyarországról készített hazug filmmel kapcsolatban.
Kövér László egy oktatóvideó kapcsán beszélt arról, hogy nem kell közösséget vállalni egy olyan országgal, ami ennyire barátságtalan Magyarországgal.
Menczel Tamás is keményen beleállt a svédekbe,
én magyar vagyok, a svéd demokrácia helyzete nem érdekelne, de mivel a svéd politikusok és véleményformálók folyamatosan hazudoznak a hazámról, gondoltam, nézzük meg a svéd demokráciát. Megdöbbentő adatokat találtam.
Azt is megjegyezte, aggódik a svéd demokrácia miatt.
Rétvári Bence szombaton közösségi oldalán jelentkezett be:
Ezzel a propaganda videóval próbálják lejáratni Magyarországot Svédországban. Ez a propaganda videó járatja le Svédországot Magyarországon. Több tiszteletet Magyarországnak
- fogalmazott bejegyzésében, amelyhez a videót is feltöltötte.
A témában Kalle Sandhammar, annak svéd csatornának a vezetője is megszólalt, amely leadta a magyar demokráciáról, vagyis inkább annak hiányosságairól szóló oktatóvideót.
Örömteli tényként kezeli, hogy a magyar politikusok nézik az általa vezetett tévécsatornát, az szerinte ugyanakkor mélységes tudatlanságra vall, ha hazánk döntéshozói azt hiszik: a svéd politikusok ellenőrzik a náluk megjelenő tartalmakat – írja az Index.hu.
64 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem érted? Nem baj kisöreg, keress a közelben egy ötödikest, ha szépen megkéred, kisegít.
Hanem érted, nem vagy képes felfogni a leírtak értelmét, az még nem lenne olyan vészesen nagy baj, de ilyenkor szoktál elkezdeni ködösíteni.
Szerintem itt hagyjuk abba, mielőtt belemerülsz a személyeskedésbe.
Az országnak pedig akkor tiszteletet,ha kiérdemelt búcsúztatót intéz az erőszakos kisebbségnek?
Új hozzászólás