A bejelentés szerint „jobboldali, a romák érdekeinek érvényesítésére képes” Országos Roma Önkormányzat létrehozására van szükség.
2014-ben még közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Farkas Flórián, aki az ORÖ akkori elnöke volt. Kép: Miniszterelnökség / miniszterelnok.hu
A Lungo Drom üdvözli a kormánypárti képviselők által kezdeményezett, a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásáról szóló országgyűlési politikai nyilatkozat elfogadását
– idézi a Népszava a Lungo Drom közleményét, amely felmondta a kormányzati propagandát: a migráció milyen „fenyegetést jelent a társadalomra és azon belül is különösen a cigányságra”. Majd a migráció apropóján hangsúlyozta, hogy „jobboldali, a romák érdekeinek érvényesítésére képes” Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) létrehozására van szükség 2024-ben. Farkas Flórián szervezete végezetül közölte: ennek szellemében készül az önkormányzati választásokkal együtt tartott nemzetiségi önkormányzati választásra. A lap szerint a sorok egy fontos fordulatot jeleznek a szervezet életében:
A közlemény a Fidesz iránti hűségnyilatkozatként is értékelhető.
Egy ideje meglehetősen hűvös a viszony a Lungo Drom és a kormánypárt között – idézi fel a Népszava. Farkas Flórián – aki miniszterelnöki biztos is volt – a 2022-es választás után kikerült a parlamentből, helyét Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos vette át, aki az ORÖ elnöke is. A Lungo Drom belső gondjait mutatja, hogy néhányan – közöttük ORÖ-s képviselők – tavaly a szervezet feloszlatását kezdeményezték. A lap úgy tudja, az is felvetődött, hogy a Lungo Drom egyáltalán elinduljon-e a nemzetiségi választáson. A mostani közlemény alapján úgy tűnik: a kérdés eldőlt.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hát ebben van valami!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Együtt többet lehet elérni akármilyen képviseletben.
Talán nincs most funkciója, és megint indulni szeretne valahol a választások alkalmával?
Mi van gyerekek, elgurult a gyógyszer?
Egyszer már volt egy Országos Roma Önkormányzat ( ORÖ ), tehetségesen el is tüntettek 1.3 milliárd forintot, a Híd a munka világába című program égisze alatt!!!
Most éppen, milyen hidat készülnek felhúzni?
Híd a Flóri bankszámlájához?
Ne szégyenlősködjél Flóri, nyíltan megy itt már minden!
Kérd közvetlenül a számládra!
A NERtársak majd elvarrják a szálakat, ahogy eddig is...
És ezt pont a velük szövetséges Fidesz egyik újonnan belépett agytrösztje jelenti ki? Ajvé, mi jöhet még?!?!
hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Flórián
:-)
Haverok kellenek csak. Cigányország cigány miniszterelnökét és a fideSS-maffiát kell csak támogatnia. Magasról szarik ez a cigány testvíreire. Roma felzárkóztatási program??? Saját zsebébe? Ennek (is) börtönben lenne a helye!!!
telex.hu/belfold/2022/12/12/hid-a-munka-vilagaba-program-oro-farkas-florian-nav-nyomozas-koltsegvetesi-csalas-megszunt
Kis guglizás után:A szervezet 200 millió forintért vett irodaházat a budai Gellérthegy utcában, 26 milliót költött irodafelújításra, irodabútorokat vett bruttó 31 millióért, informatikai eszközöket bruttó 21 millióért. Béreltek 10 gépkocsit fél évre, darabonként közel 3 millió forintért. Továbbá két tanulmányt írtak összesen 50 millióért. S míg a vidéki irodákban az ORÖ csókosai kaptak jó kis havi apanázst, addig egyetlen romát sem sikerült munkához juttatni. Igen, elég, ha a jóisten és a geci barátja vagy. Bullshit. Nem jól mér, mert különben már felrobbant volna...
a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fwww.resumekid.com%2Fuploads%2F1%2F0%2F5%2F5%2F105502329%2Fbullshit-detector-e1475393176791_orig.jpg&key=I775orJVuOdhv2HCrqhX-Q&w=800&h=227
Ha fideszes vagy, akkor mondanod sem kell, mert be sem idéz az ügyészség! Remélem, Brüsszel látja, hogy - továbbra is - mennyire megvédjük az EU támogatásokat! Polt Péternek pedig a k. a.-t! Sztálin mindig ellenőrizte a kivégzendő fontos emberek listáját, ilyenkor néha kihúzott egy-egy embert, máskor beleírt, a végén pedig aláírta a...
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia2.giphy.com%2Fmedia%2FaXThX9ftrHnji%2Fgiphy.gif&key=9rljCz_sEz7WJT6IedvA4w&w=800&h
És akkor azt mondtuk a birkáknak, hogy „Farkas Flórián írta alá a támogatási szerződést, valamint több, megvalósított beszerzés alapját képező szerződést, azonban a projekt végrehajtásában nem vett részt , és a teljesítésigazolásokat sem ő írta alá.” Ismerős a védekezés? Mint Völlner stb eseteben...
uploads.disquscdn.com/images/4eec1aac47095c102fa9071c6ee7743bada15ae8b0e324c956ec794471ca6ccc.jpg?w=800&h=754
uploads.disquscdn.com/images/f9c771698c46c0ebad321e1bc03f77b6d03cdd93b04ea7f2c4b761415e9c72b0.jpg?w=800&h=600
Farkas Flórián éerettségivel és diplomával és Farkas Flórián érettségi és diploma nélkül. Ártatlan, mint a bárány, illetve birka.
www.facebook.com/durodora/photos/a.200557646646776/1024489904253542/?type=3
Boldog karácsonyt kívánok! ...
uploads.disquscdn.com/images/43a430c872dda210a791f5481034ee64c4763fd74d6c67d7b86352ec2738dcaf.jpg?w=800&h=532
@Horizont: nevű gyagyás efftársadra is vonatkozik!
Maga hamár itt van megfejtette miért a farkavége az eszének eleje vagy fordítva hátrafele,előre nézve hülye maga farkatlan farok.
@Horizont: Még mindig nem jutottál, bolsiék fajkreténje, a kussolásod megértéséig!? Az agyad meg egyre kevesebb!?
Új hozzászólás