Az LMP-nek kedvező döntést hozott a Kúria, amely átengedte a párt népszavazási kérdését a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokról – írta meg a hvg.hu.

Döntött a Kúria: a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokról népszavazás dönthet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (elöl, j) Hegyi-Karabahban azerbajdzsáni partnereivel, a KÉSZ csoport által újjáépítésre kerülő Soltanli városának alapkőletételén 2023. november 24-én. Mellette Vahid Hajiyev, az Azerbajdzsáni Köztársasági elnökének különleges képviselője (b), Anar Guliyev, az újjáépítési hivatal vezetője (b2), Sahil Babayev munkaügyi miniszter (b4). Fotó: MTI/KKM

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője bejelentette, hogy a Kúria támogatásával a párt és aktivistái elindíthatják az aláírásgyűjtést, melynek célja, hogy megtarthassanak egy népszavazást a kiemelt beruházási törvény visszavonásáról.

A leendő népszavazási kérdés a következő lenne:

"Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi 53. törvényt?"

Csárdi hangsúlyozta, hogy a Kúria döntése lehetővé teszi a népszavazás megtartását ezen "törvénytelen törvényéről".

A politikus szerint a jelenlegi törvény lehetővé teszi a nagy beruházások titkos megvalósítását és az alkalmazottak kikerülését a törvények és korlátok alól.

Sikeres népszavazás esetén a törvény hatályon kívül kerülne, ami megszüntetné azt a lehetőséget, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítson bizonyos projekteket, felmentve őket a környezetvédelmi vagy építésügyi törvények alól.

A hvg.hu megírta, hogy Csárdi bízik abban, hogy az aláírásgyűjtés során elegendő támogatást kapnak, és hangsúlyozza, hogy a népszavazás lehetőséget teremt az embereknek arra, hogy eldöntsék, szeretnék-e, hogy Magyarország akkumulátorgyarmattá váljon.

Forrás: hvg.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mi lelte a kúriát? Már azt hittem, hogy a polgárok vannak, a csuti cigány kolostorgeciért és bűnszervezetéért és nem fordítva! De már sikerült telibeszarni az országot akkumulátor gyárakkal, amit még unokáink, unokái is nyögni fognak, b@sszátok meg a qrva anyátokat! "Eső után köpöneg!"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Akkor szavazunk nép LiszFletóHegyről!...
Eladott Ország
Mi lelte a kúriát? Már azt hittem, hogy a polgárok vannak, a csuti cigány kolostorgeciért és bűnszervezetéért és nem fordítva! De már sikerült telibeszarni az országot akkumulátor gyárakkal, amit még unokáink, unokái is nyögni fognak, b@sszátok meg a qrva anyátokat! "Eső után köpöneg!"
rücsü41
Uraim!Nem kell inni előre a medve bőrére!Majd hoz Orbán Viktor egy új rendkívüli rendeletet mivel vészhelyzet van , és újra nem szólhatnak bele azok az ilyen ügyekbe, akiket a beruházás ténylegesen érint!A kormány , illetve Orbán dönt, a nép meg viseli a következményeket!Demokráciában, Orbánéban legalább is , ez így szokás!
troppauerhumer
@KisTehen: Szoponc megint ,mindig lájkolod ,leszoptad magad -a net szerint aki önmagát lájkolja olyan mint leszopni-leoralizálni magát ,ez úgy hangzik, mint egy havibajos plázacica kitörése a konkurencia jobban sikerült sminkje láttán.
2006-ban demokrácia volt ,alkotmányos jogállam és nem Mo -g volt az EU legkorruptabb maffiapártállama ,azt akarta puccsal megbuktatni orbángazdád Orbán 2002-s bukta haza nem lehet ellenzékben,újraszámlálás,Erzsébet híd elfoglalása ,barikád,a 2006-erőszakos puccskisérlet -Kossuth
téri vizelde odajárt az összes FideSSalvezér uszítani,a többszörös felszólítás -hangszórós rendőrautókból-az erőszak abbahagyására felszólító rendőrökre molotov koktélokat,kockaköveket,kitépett közlekedési táblákat,dobáló takonynáci söpredékre-akik előző napokban megostromolták ,kifosztották-lapostévék,laptopok,még a túrórudi automatát is, ,felgyújtották Baló autóját a tévészékházat szétverték
a fél várost,kitépett
közlekesési jelzőtáblákkal,kockakövekkel,molotov koktélokkal ,elkötött tankkal támadtak az erőszak abbahagyására felszólító rendőrökre
-Majoros -ezredes REBISZ pk:
-"a tömegoszlatás akkor kezdődött amikor az egyik Békés megyei rendőrt megkéselték"Orbán államcsínyt hajtott végre, ma pedig fasiszta diktatúra működik
Hát ennyit a söpredékről..
Sőt még Orbán felis jelentette Strasburgban Mo-n diktatúra van
www.parlament.hu/documents/static/biz38/bizjkv38/EIB/0610311.htm

Aztán pofára esett a bíróság döntött Mo-g nem diktatúra ..

Szerintem tetováltasd az arcodra a segg szót, és nincs több kérdési Ja! Hogy ami most van rajta az nem tetkó? höhöö
Eladott Ország
Akkumulátorgyárat Felcsútra! Munkásszállókkal együtt. A pancsóba! Az összeset is oda! Azonnal, Orbánt portásnak. Támogatjuk!
twitter.com/beatasalsa/status/1685001453868388353/photo/1
Éves átlagfizetések az EU-ban. Orbán számtalanszor kijelentette hogy olcsó magyar munkaerővel akarja vonzóvá tenni az országot a külföldi befektetőknek. Azzal hogy tömegével behozza az olcsó ázsiai munkaerőt, bebiztosítja hogy a magyar bérek tartósan alacsonyak is maradjanak. Magyarország előre megy nem hátra, ... rohadjatok meg cigány banda!
twitter.com/i/status/1675857594294968320
verőce21
A népgazdaságilag kiemelt beruházások elé nem szabad mesterséges akadályokat gördíteni...!

Az egy dolog, hogy a Kúria engedélyezte a népszavazást a "kiemelt beruházási törvény visszavonásáról", de annak érvényesnek is kell majd lenni...!
Nesze semmi, fogd meg jól...! :)
jáger laszló
Nem értek 1et vele!!
Ez lehetőséfet adna a parttalan jogvitáknak!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
jó ötlet, egy fölösleges népszavazás + 1 milliárd bevétel a fidesznek...,és minden megy a "nem" ek ellenére a régiben... :)
Sztyepospista
No, jóóóó. Lehet majd népszavazni. Volt már egy pár, de rendre ÉRVÉNYTELENEK voltak, nem volt meg a megfelelő létszámú szavazó. A kurmány... mégis eredményes szavazásról beszélt, mert számára igy volt jó. Ha, és amennyiben meg is lenne egy népszavazósdi, és jelentősen alulmaradna a kurmány , nos akkor kinyilatkoztatnák, hogy a a népszavazás ÉRVÉNYTELEN volt.
Eladott Ország
Nemzetgazdaságilag kiemelt állami beruházás: Akkor innentől úgy érzem, senkinek semmi köze hozzá. Ideje leváltani a magyarokat ebből az országból. Nyilvánvaló, hogy a NER további exponenciális gazdagodásának a legnagyobb kerékkötői maguk az emberek, akik ebben a csodaszép országban élnek. Hisz folyamatosan nyafognak és hőbörögnek az egészségügy, az oktatás, az utak állapota miatt. Nem átállanak akadályozni a végrehajtók munkáját, erdők tarvágását, védett területek beépítését stb. Képtelenek állva tapsolni akksi gyárak megépítése miatt, nem járnak stadionokba, nem fizetik ki a horror összeget a NER hotelekbe, nem veszik meg Ráhel babaruháit, és Tímea gyémántjait és - skandallum - kritizálják a nemzeti focit. És egyébként is csórók, rosszul öltözöttek, buták, dagadtak. És mindig rinyálnak, hogy több pénz kell nekik, mert nem elég négyévente a zsák krumpli. Itt az ideje új nemzetet költöztetni a Kárpát-medencébe! Aki befogja a száját (legjobb, ha nem is tud magyarul). Aki vígan dolgozik atomerőmű építésen, akksigyárban, postán, jah tanárként. Aki inkább a CBA-ban vásárolja a penészes párizsit, mint a Lidliben a serrano sonkát. Aki templomba jár és focimeccsre, csak a falujában, így szükségtelen fejleszteni az úthálózatot. Hisz istenben, így nincs szüksége orvosra. A polgármester és a főispán földjein dolgozik napszámosként szombat-vasárnap, amikor nem a gyárban van, így nincs szüksége szaktudásra és nyelvtudásra.
Jöjjenek, és cseréljenek ki a kínaiakkal, indiaiakkal, moldávokkal, arabokkal minket. Jobb lesz mindenkinek. Mi menjünk a hanyatló nyugatra, ők meg éljenek boldogan. A maradók meg folyamatosan butuljanak tovább, "mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek."
Eladott Ország
Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját. Csak akkor ha a rendeleti kormányzás értelmében én engedélyezem! Aláírás: dr. Orbán Viktor!
uploads.disquscdn.com/images/365902b26c6da17127809f192df40f238ec2aa2e97e625cadfca4dd3121da62e.jpg?w=800&h=473
Elküldik a makói Continentál gyárból a magyar dolgozókat, akik az indonéz munkavállalók betanítását vágezték.
twitter.com/janos_hary/status/1729527098149146773/photo/1
Barikáim nyílik már a bicska? Most Makó volt soron, de több helyen ugyanez történt, és országszerte bárhol előfordulhat, hogy migránsmunkásokra cserélik a magyarokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.