A béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja – jelentette ki a miniszterelnök az ukrajnai háború kapcsán pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarországnak soros elnökként nincs arra mandátuma, hogy az Európai Unió nevében tárgyaljon, "eszembe se jut".

Orbán Viktor beismerte az igazságot: soros elnökként ő nem tárgyalhat az EU nevében

Fotó: Facebook/OrbánViktor

A kormányfő azt mondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt feltárta, akkor utána a 27 európai uniós tagállam vezetője döntést hozhat, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. De ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak csak az első lépéseit tudjuk megtenni

– fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: Európának a béke és az emberiesség, az emberséges gondolkodás, emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartania és valószínűleg többet is tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljanak el.

Forrás: Kossuth Rádió

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbán: A főnökömnek sokkal hosszabb asztala van.
x.com/NAFO_Hungary/status/1808236820523614222/photo/1
És azt se feledd csútigeci, hogy húszezer alárás gyült össze Magyarország soros elnöksége ellen, de a legnagyobb baj, hogy még mindíg szabadlábon vagy és nem a börtönben!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sándorbence
@KisTehen: ne erőlködj az ide lökött írásaidon csak nevetni lehet
hahahaha
Nyírfa
Arra sem kapott felhatalmazást, hogy " feltárásokat" végezzen , amelyek eredményét majd az uniós elé tárja megvitatás céljából.
Ha ez a szereptévesztés csak az ő halála lenne, áldásomat adnám rá, de rántja magával az országot, mint a kiterjesztett öngyilkosok az áldozataikat.
izéke
A háború is így lesz,valaki megcsinálja te lopóleon!
CsipkeRózsa
Nagy pofára esés, hogy már kiismerték Orbánt, mint a rosszpénzt, tudták, mire készül, ezért figyelmeztették.
jáger laszló
Ergo magánakció volt tapasztalatszerzés céljából .ami sikeres is volt!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Toller Béla
Beismerte, hogy semmiféle felhatalmazása nincsen. Majd elment tárgyalni és azt mondta, ez a tárgyalás nem tárgyalás, csak ültünk az asztal mögött. Nem volt taggyűlés !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.